2020 elején mutatkozott be a négy fiatal rendező összefogásával létrejött alkotócsoport, a Narratíva. Hogyan változtak a lehetőségek, szükségszerű-e az átalakulás, beszélhetünk-e még a kollektíváról az elmúlt időszak történései után? Hegymegi Mátét kérdeztük. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Nem muszáj, hogy legyen követhető sztori, főhős, akivel azonosulni lehet – ezek hiányában még lehet pompás egy előadás. Legutóbb például a Melancholy Rooms volt ilyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Apa csak egy van a színen, de az is halott, ámbár járkál fehéren, háziköntösben, cigarettával a szájában. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A természettudomány a beavatottak misztériuma, az emberi élet sötét és bonyolult, a bábszínház pedig csupa erő; ez a Frankenstein hiányozna, ha nem lenne. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
A Sirály kínálja magát tételdrámaként: generációk és/vagy tehetség témakörében a rendezőnek döntenie kell. A számos vagy inkább számtalan megtekintett előadás alapján gondolom így – és akkor mostantól, Székely Kriszta rendezését látva másképp is gondolom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Van a Stúdió K Színház friss, elevenbe vágó, szellemes Tigris-előadásának egy-két olyan pillanata, amikor megáll a kés a levegőben. De úgy áll meg, hogy közben sebet is ejt, és tompa fájdalmat okoz az odaadó nézőnek. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Katona Éva Göndör László nagymamája, akihez az unoka a pandémia első időszaka alatt beköltözött. Egyrészt azért, hogy segítsen neki a hétköznapi dolgok elvégzésében, másrészt azért, mert egy műalkotás létrehozása közben szerette volna tisztázni a hozzá fűződő viszonyát, a nagymamaképét. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Mondanám hamar, hogy a színésznői teljesítmények fantasztikusak, de aztán kiderül, hogy a színészférfiakéi is. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
„Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, / szivemhez szívvel keveredsz-e, / látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” Ezt ugyan 1928-ban írta József Attila, de Kleist erdőn-mezőn gyalogló Heilbronni Katicája – több mint kétszáz évvel ezelőtt – épp így mondhatta volna. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Üres térben hat színész meg különböző méretű és alakú falapok sokasága. Ezek együtt a „szereplői” Horváth Csaba bravúros, lefojtott érzelmekkel és indulatokkal teli rendezésének. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Van itt minden: terepasztal, süppedős vörös szőnyeg, greenbox (avagy zöld színű bluebox), kamerák, Ember az embertelenségben, hülye kritikus mint moderátor, zombi-horror, és a szívemnek oly kedves Káli-medence. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.