Az Örkény Színház Emma című előadása nem tankönyvi példabeszéd, hanem lelkigyakorlat, amelynek célja, hogy a Kerekes Éva által kifejezetten érzékenyen és árnyalt odafordulással bemutatott Emma nevű szereplő folytatni tudja az életét. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Már az előtérben egyértelmű, hogy nem hagyományos előadásra érkeztünk. A kezünkbe nyomott papír tájékoztat, hogy a különböző hosszúságú részeket „partyk” fogják megszakítani. A nézőtérre hátulról, az öltözői folyosón terelnek be minket, mintha csak az IKEA kiállítóterében sétálnánk, a díszletbe érkezünk meg. Majd U alakban üljük körbe az OSB lapokkal határolt lakásbelsőt. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Gátlástalan lelkesedésemben még azt is mondhatnám, hogy ebben a színpadi változatban a teremtmény egyáltalán nem szorul rá a teremtőjére. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Egy fiatal idealista Brüsszelbe futkos, hogy egész Nyugat-Európát az ország ellen hangolja. Vajon sikerrel járhat-e lendülete akkor, amikor ellenfele az öregedő despota, aki körül komoly talpnyalósereg liheg a koncért? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.