A kortárs magyar drámák motorja vagy lassú égésű kazánja a korlátlan alkoholfogyasztás. Esetünkben még késdobáláshoz is vezet. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A hazatérő férfi siet a mellékhelységre, ahol sürgős dolga van – és csak jókora spéttel veszi észre, hogy a WC fala teljesen hiányzik, mivel elbontották a mesteremberek. Kocsis Gergely tekintete szavakkal leírhatatlan; a nézőtér fuldoklik a nevetéstől. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy elsősorban ez indokolja a Mesteremberek Katona József színházi bemutatóját. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Két ember. Nemrég még egy párt alkottak. Mellettük ott van harmadiknak egy idős asszony. Sőt, negyedikként felidéződik még egy középkorú férfi is. Bezártság. Búcsúzás. Egyedüllét. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Nem derűlátó, bár helyenként derűs helyzetjelentés szerelemről, hűségről, hatalomféltésről, uralkodásról és a nemzet jövőjéről. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Írd meg a jóságot”, szól oda nekem valaki, amikor kifelé jövünk a Kamrából a Kaukázusi krétakör előadása után. Visszakérdeznék, és a rosszasággal mi lesz, de már elsodródtunk egymástól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A gyűlölködő tagadás, a jobb híján való önimádat és a tomboló tehetetlenség megtestesülése, Oszkár, a három éves gyerektestbe szorult kasub származék, ütve és üvöltve verekszi be magát a történésekbe, bár szíve szerint mindenből kivonulna inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Hosszú orosz őszi estéken a vidékiek mindig lottót játszanak: „Unalmas játék, de ha megszokja az ember, hagyján”. Két fiatal kivételével Ascher Tamás elegáns rendezésének alakjai is megszokták; csak rakosgatják a számokat a táblákra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Mellékes tényező, hogy a festő-rajztanár Kis János ezúttal nem szikár művészalkat, hanem testes férfi, némi óriáscsecsemő jelleggel. Ő ugyanis nem azonos a címbeli ókori aszkétával. Egy ál-aszkéta nem törvényszerűen hasonlít arra, akivel céltévesztett világundorában példálózik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A görög sorstragédiát nem látom benne, pedig a beharangozóban ilyesmit ígérnek; igaz, van kar, meg a szereplők neve is maga a szerep, de mégsem görög sorstragédia, hanem súlyos magyar és kortársi társadalmi látlelet a Katonában bemutatott előadás, Az olaszliszkai. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Katona bemutatta Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabját, és ad hozzá egy térképet, amelyen Magyarország a két Korea közt helyezkedik el. Pécstől kicsit délnyugatra ott van mindjárt Szöul. Ennyit Koreáról, mindkettőről. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Az évad színháztörténeti jelentőségű előadása nem egyszerűen a közbeszéd tárgyává teszi a még ma is tabunak számító világháborús eseményeket, hanem érvényes módon vesz részt a trauma feldolgozásában is. Eszközt és formát mutat, melyből határon innen és túl is nagy a hiány. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.