Már az előadás első percében a frászt hozzák ránk Alföldi színészei. Úgy toppannak be ugyanis a színpadra, mintha terheléses EKG vizsgálaton vettek volna részt percekkel azelőtt. Csapkodnak, kapkodnak, csupa ideg minden mozdulatuk. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.” (Marcus Aurelius) De azért elmondom az alábbiakat. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. Tovább a cikkhez
Akiket félelemre nevelnek, azok életében a személyes balsors és a társadalmi nyomorúság úgy összeadódhat, hogy a hazugság csodafegyvere pazar pusztítást tud véghez vinni benne. Az ellopott törvény stiklikre való alkalmazása minden esetben királyi út egy közösség megsemmisüléséhez. Tovább a cikkhez
Itt aztán semmi manipuláció, semmi kuratórium: a Mészáros Márton újságíró által alapított, pénzzel nem járó művészeti díjat minden évben a közönség szavazatai alapján ítélik oda. Tovább a cikkhez
Goldoni A terecskéjének habkönnyű adaptációját láthatta a közönség Kőszegen, és én borzasztóan sajnáltam, hogy nem lett kicsit súlyosabb. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amióta nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, mit is gondolhatott Shakespeare a nők egyenjogúságáról, a Makrancos Katát habkönnyű vígjátéknak, nagy szerepkomédiának szokás játszani, némi jelentőségteljes ki- vagy összekacsintással a végén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Tovább a cikkhez
Én nagyon sokat röhögtem már a Parasztoperán. A Pintér Béláék elrajzolt, parodisztikus elhajlásokkal teli előadásán épp úgy, mint a Mohácsi rendezte kaposvári vizsgán, aztán a pécsi, szalmabálákkal kibélelt produkción. Szombathelyen alig sikerült elmosolyodnom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez