Négy rendező, öt Ádám, öt Éva, négy Lucifer, a további szerepekben pedig a Vörösmarty Színház teljes társulata. Olyan előadás ez, amely minden színházi évkönyvbe, tanulmányba, összefoglaló jellegű írásba bekerül majd – függetlenül attól, hogyan is sikerült valójában. Tovább a cikkhez
Régen éreztem annyira zavarban magam színházban, mint a Perelj, uram! megtekintése közben és után. Tovább a cikkhez
Fekete-fehér kockás a padló, fekete-fehér kockás a jelmez; a székesfehérvári Vörösmarty Színház Chicago című előadásában sakktábla a világ, sakkfigura rajta mindenki. Értjük. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Megérkezik bátyjához és annak családjához a gyászoló özvegy – oldalán fiával és halott férjével. Igaz, ez utóbbi kartonból van, ám a nő és a fiú elmondása szerint ő vezette az autót idáig… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha egy dráma egy évadon belül, gyors egymásutánban több színháznak is a repertoárjára kerül, hajlamosak vagyunk különleges aktualitást tulajdonítani neki. Pedig lehet, hogy ez felesleges; néhány örökösen és reménytelenül aktuális darab bármikor eszébe juthat egy rendezőnek vagy egy igazgatónak. Tovább a cikkhez
A MOST FESZT harmadszor tart szemlét és versenyt a határon túli, vidéki és független szférából érkező mono- és stúdiószínházi előadásoknak. Tovább a cikkhez
Kevéssel az előadás vége előtt szép képben áll össze a nővérek csoportja: Olga, Mása, Irina és mögöttük kuporgó ifjúkori énjeik néznek eltökélten, illetve meggyötörten, szomorúan felém – én pedig meglehetősen tanácstalanul nézek vissza rájuk. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A grófi palota nagytermének három oldalán mennyezetig rügyeznek az elejtett agancsosok trófeái. Aki itt lakik, az már sok bakot lőtt életében. Meglehet, tanúi leszünk egy újabb akciónak? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A darab ontológiai szomorúságát alighanem a jeleneteket elválasztó zenei bejátszások, a Dobri Dániel által kínált két vonós fájdalmas futamai hivatottak kifejezni. Több van ebben pedig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bár hangosabb és mozgalmasabb, mint egy átlagos kötelező ünnepség, csak az 56 csepp vérre hagyatkozva meglehetősen vérszegény tényanyagot kap ötvenhatról a megúszásra játszó egyszeri általános és középiskolás. De kell-e vajon ennél több? PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
