Egy felolvasószínházi verzió és a szlovákiai ősbemutató után színpadra állították Esterházy Péter utolsó darabját, a Mercedes Benzt Székesfehérváron is. És – nem árulok zsákbamacskát – teljesen korrekt lett az eredmény. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az alkotók vicceskedve teszik fel a kérdést, hogy ki a legnagyobb balfácán az előadásban. Én pedig igazi balfácánként, aki nem érti, min nevetnek a többiek, halál komolyan megválaszolom ezt. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mi történik, ha a gyermekágyi lázat és a szülészorvosok hatalmát a női test felett egy előadás erejéig szakrális köntösbe bújtatjuk? Ráadásul megfejelve mindezt sok-sok zenével. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szertelen, helyenként csipkelődősen provokatív előadás a Míg fekszem kiterítve, amelyben az alkotók lendületükben felmarkolnák az egész világot, de annak egy része kifolyik az ujjaik közül. HAJNAL MÁRTON ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kárpáti Péter darabja, a Pájinkás János elsősorban nem egy diktátorról szól, hanem rólad meg rólam, akik emberfeletti gonosszá vagy hőssé emeljük egy egyszerű polgártársunkat. Ezzel szembesít Tárnoki Márk rendezése is, ha nem is túl élesen és hibátlanul, de mindenképpen szórakoztatóan. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sokszor lenyűgöző és izgalmas. Mégis, a Queendom keményvonalas feminizmusával sem mond semmi meghökkentőt a nőiességről és a női testről a közönségének. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet-e intimebb dolog harmadik feleségnek lenni, mint egyetlennek? Mit érez egy osztálynyi, fogyatékosnak mondott kamasz? És miért mondjuk valakire azt, hogy perverz, ha egyszer mindenki az? Az Orosz Filmhét legjobbjai. HAJNAL MÁRTON ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Se nem sárgább, se nem savanyúbb, de a miénk. Mátyássy Áron sok éves munkája a Víkenddel magyar viszonylatban sajátos eredménnyel zárult: sikerült egy lényegében teljesen átlagos hollywoodi filmet leforgatnia. Hogy ez most miért jó, az nem világos. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mesebeli romantika, bájos humor és sok önirónia: a Liza, a rókatündér újszerű hang a magyar filmben, miközben sok megoldása már ismerős lehet az átlagnézőnek is a világ mozgóképes terméséből. Mindemellett kellemesen elszórakoztat a maga másfél órájában. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehetett volna a magyar Drive, a titokzatos, belül forrongó főhősével, az elcsábított háziasszonnyal és persze az autós jeleneteivel. A Parkoló azonban folyamatosan kibillen a célként kitűzött érzékeny egyensúlyból: hol szórakoztató filmnek lesz túlságosan elvont, hol a költői ábrázolásból lógnak ki az igénytelenebb dialógusok. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha ezek a falak mesélni tudnának… Nos, ezúttal tudnak: A Blokkoló című előadásban egy pesti lakótelep lakásait járjuk végig, ahol a saját élményeiket játsszák újra tízes és húszas éveikben járó fiatalok. Mindezt nagyon személyesen és nagyon szórakoztatóan. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A tavalyról már ismert, zavarba ejtően bensőséges, dokumentarista formát Lola Arias rendező ezúttal a hetvenes évek argentin diktatúrájának feldolgozására használta fel. Hiába a távoli hely és idő, a problémák pimaszul betolakodtak a személyes terünkbe. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A rendszerváltás előtti idők szelleme és szereplői itt élnek velünk. Kell-e ezzel bármit is kezdenünk, és ha igen, akkor mit? Gianina Cărbunariu író-rendező egy román kamaszfiú sorsán keresztül meggyőzően mutatja be: néha az is elég sokkoló, ha csupán kinyitunk egy-egy dossziét. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Valahogy így festhetne a Legyek Ura, amikor az ember határtalan optimizmussal gondol az emberiségre. Habár a felnőttek ocsmányabbak, mint valaha és szinte mindenhatóak, a társadalomból kikerült fiúk jól elvannak együtt: barátság, jókedv és hősies összefogás a világ gonoszsága ellen. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
