Ha van kihagyhatatlan kiállítás, akkor az a Jean-Michael Basquiat életművéből rendezett tárlat a bécsi Albertinában. A művész durva, nyers, art brut-hoz közelítő, az amerikai punk kultúra és east-side világát is beillesztő vizualitásával, kritikai megközelítésével hamar elérte, hogy a legnagyobbakkal állítson ki. Miközben az elsők között ismerte fel, hogy a köztér is lehet kommunikációra alkalmas felület, a jelenben is kívülálló, outsider maradt. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Francesco Clemente műveiből rendezett tárlat meglepő anyagot tár elénk idén ősszel az Albertinában. A nyolcvanas évek transzavantgárd festőihez sorolt művész munkássága sokak számára szokatlan megoldásokat, nem várt mélységet tartogat. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A klasszikus formákkal is dolgozó Hans Weigand nagyon is kortárs társadalmi problémákra utal alkotásaival, melyekben izgalmas feszültség képződik a jövő felett érzett szorongás, a múltban elszalasztott lehetőségekből fakadó csalódás és a mindezekkel szembeni könnyed humorú, mégis határozott ellenállás között. CSEH DÁVID ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A fájdalmat és a magányt tematizáló munch-i alakok sokszor olyanok, mintha a tudatalattiból előbukkanó figurák lennének, bár mindennapi helyzetek és kapcsolatok szereplői. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Albertina Dürer-kiállítása mintha a művészettörténet-könyvek festménycentrikusságát próbálná meg felülírni. Ez nemcsak a kiállított műtárgyak grafikai arányából derül ki, hanem a kiállítás csomópontjaiból, a középpontba helyezett művekből is. BORDÁCS ANDREA ISMERTETŐJE. Tovább a cikkhez
Vajon melyik századvégi francia festőnek nem rendezett még kiállítást a budapesti Szépművészeti Múzeum? Nos, a találgatások közül Toulouse-Lautrecet, a poszt-impresszionista festőt és plakátművészt most már kihúzhatjuk. SIMON BETTINA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
