„Friel szakavatottan konstruált, elfogadhatóan formatervezett, ám nem épp modern színművében gyöngécske az elem” – írta Tarján Tamás 1993-ban a Pogánytánc Katona József Színház-beli bemutatójáról. Huszonhét év után hasonló benyomásokkal távoztam a Weöres Sándor Színház előadásáról. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Akiket félelemre nevelnek, azok életében a személyes balsors és a társadalmi nyomorúság úgy összeadódhat, hogy a hazugság csodafegyvere pazar pusztítást tud véghez vinni benne. Az ellopott törvény stiklikre való alkalmazása minden esetben királyi út egy közösség megsemmisüléséhez. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem tudom, hogyan lehetne érdekes egy felnőtté válásában ijesztően hamar megrekedt fiatal férfi, aki valahol az orosz romantika és realizmus között maradt ágyban fekve, slafrokban. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Borús hangulatú, falméretű festmények között játszódik Zsótér Sándor Kísértetek-rendezése a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Az előadás szereplői, mintha e festmények alakjai volnának, emlékképek, kísértetek. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Amióta nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, mit is gondolhatott Shakespeare a nők egyenjogúságáról, a Makrancos Katát habkönnyű vígjátéknak, nagy szerepkomédiának szokás játszani, némi jelentőségteljes ki- vagy összekacsintással a végén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Ja, a bukását is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Dosztojevszkij szenvedélyekben tobzódó, szerteágazó cselekményű nagyregényét bonyodalmas színpadra vinni. A mélyvilági indulatok magas-izzását életre hívni még annál is nehezebb. Nem is sikerült maradéktalanul a monstre előadásban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
