Zenés, táncos, éneklős, vetítős, kicsit kortárs, meglehetősen szórakoztató, szívszorítóan drámai, profi csapatmunka. Ez mind bátran elmondható Duda Éva Fridájáról. Azt már nem merném állítani, hogy Frida Kahlo festőről szól. De Frida Kahlóról, a túlélőről, a tragikus sorsú nőről mindenképp sokat elmond. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Még mielőtt újra felmerülne kérdésként, kell-e kortárs színház és tánc a zene szigetére, sietek leszögezni: az előadások zömmel kiálltak önmagukért és érdeklődőben sem volt hiány. KRÁLL CSABA CIKKE. Tovább a cikkhez
Ezerféleképpen lehet közelíteni egy táncelőadáshoz, én most talán a legegyszerűbbet választom: azt keresem, kutatom, hol lelem meg a koreográfust a saját darabjában – a kézjegyét, a karakterét, a szándékait. Meglelem-e egyáltalán? KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Két óriási fegyver van a kortárs előadó-művészet kezében, melyet ha jól forgat, a legszínpadképtelenebb szövegeket is képes működésbe hozni: az irónia és az (ön)reflexió. Ennek legcsekélyebb jele nélkül álló órán át Sarkadival moralizálni egy táncdarabban – meglehetősen kilátástalan küzdelemnek tűnik. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
