Míg Antall József hidegvérű vezetőnek, addig Göncz Árpád szerethető, de inkompetens bácsinak tűnik az idei magyar Oscar-nevezésből, mely minden igyekezet, korhű díszlet és átlagon felüli színészi teljesítmény ellenére érdektelen, hollywoodi kliséket mantrázó kurzusfilmmé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amíg ebben az országban élünk, nem lehet nem játszani A revizort. A gyakorlott színháznéző már előre dörzsöli a tenyerét: vajon kinek és hogyan szól majd be az új bemutató nyíltan vagy burkoltan? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Majdhogynem lehetetlen vállalkozás színpadon megmozdítani Bulgakov nagyregényét. A legújabb, miskolci premier estéjén is leginkább a próbálkozás tényét értékeltem. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Amikor a miskolci Kasimir és Karoline első része véget ér, pár felháborodott néző azt mondja az előttem lévő sorban, hogy hazamegy, nem jön vissza a szünet után, mert ezt az üvöltözést nem bírja már tovább elviselni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Brutális, elviselhetetlen családi történetet mesél el a Miskolci Nemzeti Színház előadása, az Ünnep. Thomas Vinterberg 1998-as Születésnap című filmje és a film alapján készült színpadi adaptáció jóval túlmutat az egyéni helyzeteken, széleskörű társadalmi problémákat boncolgat. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Három nővér a drámairodalom egyik olyan hegycsúcsa, amelyre a legtöbb rendező valami egyéni mászástechnikával igyekszik feljutni. A csúcs meg csak áll, nem rezdül. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ibsen feljövőben, noha néhány éve úgy tűnt: Csehov végleg lemosta a színpadokról. Kivéve a Nórát, mondjuk. A Kísérteteket azonban ma is igen kockázatos vállalkozás műsorra tűzni. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A játéktér (Cseh Renátó és az egykori szovjet hadsereg munkája) - három oldala átlátszó, a negyedik pedig a holdfényes erdei éjszakába nyílik – félelmetesen sugallta, hogy ez a köztársaságlenyomat nemcsak korabeli, de időtlen és örök. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A túlzás fontos stíluseszköz, komédia színrevitelekor szinte nélkülözhetetlen. Az eltúlzott túlzás viszont – pláne túlzó fokra emelve – önmagát kezdi ki. Ami sok, az sok. Úrra lesz rajtunk a hiányérzet. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A mulattató előadást csak néhány túlspilázott jelenet választja el attól, hogy formátumos produkció váljék belőle. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Frankenstein története még a legpocsékabb horrorfilm-adaptációkban is felveti az emberi természet mibenlétének kérdéseit. Koltai M. Gábor rendezése ezekre keresi a választ, és a felszín kapargatása helyett igyekszik a történet mélyére tekinteni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van valami finom irónia abban, hogy az év drámája Miskolcon voltaképpen nem dráma, hanem a dráma töredékeit is felhasználó regényadaptáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
