Néhány bőrönddel érkeztek az előadók - szó szerint és képletesen is. A túlzsúfolt, realista színpadképet felváltotta az erősen stilizált, funkcionális díszletezés, legalábbis az idei Desiré fesztivál előadásainak tanulsága szerint. PÁL-KOVÁCS RAMONA BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ. Tovább a cikkhez
Szabadka különös, Balázs Attila szavaival élve: „Kinek észak, kinek dél” földrajzi helyzeténél és sokszínű nemzetiségi összetételénél fogva is alkalmasnak bizonyul, hogy központi állomás legyen, ahová az előadók a szélrózsa minden irányából érkeznek. PÁL-KOVÁCS RAMONA BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ. Tovább a cikkhez
Pintér Béla saját társulatával kérlelhetetlenül csinálja vészesen kortárs, a rögvalót végletesen el- és megemelt módon arcunkba vágó, különleges színházát. A legújabb Pintér-opus torokszorítóan vicces, kérdve kifejtő tanulmány a hazaszeretetről. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A megtévesztő névre „átkeresztelt” budapesti őszi fesztivál egyik vendégművésze Nagy József (Szkipe) volt, akinek két igen eltérő karakterű, ám azonos lényegű produkcióját lehetett látni. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az új Pintér Béla-darab sűrűbb matériából építkezik, mint az előző, a Párhuzamos óra. Az érdes rögvalóság karistolása zajlik újra meg újra, kesernyésen humoros jelenetekké oldva az ábrázolt életanyagot. Kevesebb több lett volna. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Valaki ráun monoton hétköznapjaira, és dobókockázni kezd. Ha egyes, megerőszakolja a szomszédnőt, minden más esetnél öngyilkosságot követ el. A kocka megkegyelmez: Luke leteperi a nőt. Aztán újra dob. És újra. Közben kiderül: kockáztatni jó. Vajon a Szputnyikkal is? NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
