A Miskolci Nemzeti Színház Déjà vu előadása méltányolható szándékkal létrehozott zenés-táncos történelmi tabló Magyarország elmúlt százegynéhány évének emblematikus pillanataival, jól összeválogatott zenékkel, de az idegen tájról érkező néző számára túl kevés helyi érdekkel. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Amikor Kost kisasszony, ez a keményen dolgozó altesti munkás bemutatja a társaságnak frissen szerzett vőlegényét, a kissé bárgyú, nem éppen szavakész fiatalembert, Heinrich Himmlert, gondolhatunk, amire akarunk. Szabadság van. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy valamirevaló Kabaré-produkciónak, legyen az film vagy színházi előadás, mindig erőteljes halálszaga van. Ha netán nem lenne, félreértik az alkotók az alapanyagot. Béres Attila rendezéséből torkot kaparó félelem árad, s ez velünk is marad, úgy, hogy a sziget fölötti szél sem tudja eloszlatni azt. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor a nyitány után Max Bialystock, a Broadway hullócsillaga egyszer csak új Rusznyákként hivatkozik önmagára, a néző rájön, hogy alighanem egy non-replica verziót fog látni a Producerekből. De még mennyire, hogy azt! JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Bartók Tavasz keretein belül megvalósuló színházi programok különleges koprodukciókban jöttek létre. De vajon minden alkalommal kiegészítik egymást az együttműködő partnerek? Mi történik akkor, amikor nem? KESZTE BÁLINT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Jelentem: beütött a skizo. Azt akarom látni a színházban, amiben élek, és baromira elegem van abból, amiben élek. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Két asszony életét láthatjuk két pesti színpadon. A 48 éves korában meggyilkolt Anna Politkovszkaja lobogó sorsát Fullajtár Andrea, Goebbels titkárnőjének, Brunhilde Pomselnek kétszer olyan hosszú, öntudatlan vegetációját Molnár Piroska vezeti elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Két egymást követő napon két nagyszabású, zenés-táncos bemutató zajlott két vidéki városban, egy rendező fősége alatt: Béres Attila csúcstámadása sikerrel járt. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Cyrano volt a Miskolci Nemzeti Színház idei évadában „a” vígjáték. Félreértésre, de legalábbis másféle nézői elvárásra adhat okot Rostand darabját ezzel a címkével ellátni. És nem csupán azért, mert főhősünk humorát inkább a cinizmus és az önirónia jellemzi, mint a könnyed és frivol viccelődés. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Marad egy kis tüske a szívemben a győri előadás végén: az a fajta kellemetlen, szomorkás érzés ez, amikor az ember hirtelen rájön, hogy milyen igaz az imént hallott történet. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Sodró lélekrajzú, vérfoltos lírájú drámai önvallomás jelenik meg hibátlan mértanú, mély empátiájú előadásban. Ráérző, továbbgondoló, sokrétű rendezés, ihletett színjátszás ad formát a megrázó majdnem-monológnak. A kettő, szöveg és megjelenítés mégis egymás özvegye. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy A csillagszemű juhász a Budapest Bábszínházban a régi nemzetis Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című előadás köpönyegéből bújt ki. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Cziegler Balázs szerint a jó rendezőnek határozott elképzelése van, de nem nyomja el a tervezőt, vizuális kérdésekben feltétel nélkül hallgat rá, és képes rá alkotótársként tekinteni. PAPP TÍMEA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A túlvilág bizarr álomképként tűnik fel Szabó Máté rendezésében. Az angyalokat a Baltazár Színház tagjai (más előadásokon az Utca-Szak fiataljai) személyesítik meg, angyalszárnyat viselnek a mennybéli rendőrök is, a Máhr Ági játszotta Fogalmazó pedig maga a megtestesült szívjóság. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez