Húsz év működés után a Tünet Együttes megszűnik: az alapító-társulatvezető Szabó Rékával árnyalatlan kijelentésekről, a döntési mechanizmusok átláthatatlanságáról, és arról is beszéltünk, hogy mitől könnyebbült meg a búcsúlevél nyilvánosságra hozatala után. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A versek beszélője egy büszke, életigenlő, ám kissé megzabolázott bölényre emlékeztet. Igen, bölényre, jól sejti az olvasó, ha a címben – főleg együtt értelmezve azt a borítóval – egy tudományos elnevezésre (Bison) való utalást is sejt. Peer önelemzése, szókimondó stílusa hamar beszippant, magával ragad ebben az esetben is, ám ahhoz a metafizikussághoz, s annak megsejtéséhez, eléréséhez, végül átéléséhez, amit a kötet versei rejtenek, nekünk is kőkeményen meg kell küzdeni. SZÖLLŐSI MÁTYÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kamera horrorfilmes zenére imbolyog a Trafó alagsora felé a Tünet Együttes A tünetegyüttes című filmre adaptált előadásában. Lent valami igazán szörnyű dolog várja: a független színház elmúlt harminc éve. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ez a szegény Ruzante, akit igazából Angelo Beolcónak hívtak, nagyon megszívta, hogy hetven évvel később megszületett William Shakespeare, százhússzal később pedig Moliére. Így járt. És akkor Goldoniról még nem is szóltunk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Elakadásjelző-e Peer Krisztián új kötete vagy felvillantja a továbblépés lehetőségét, az újrakezdését az életben és a költészetben? KLAJKÓ DÁNIEL RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
A Tünet Együttes csapata vitte színre Sóvirág címmel Fahidi Éva és Cuhorka Emese találkozását. Éva annak idején túlélte Auschwitz-Birkenaut, kilencven éves. Emese kíváncsi, táncos, harmadannyi idős. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A kortárs színház alapvető dilemmája, hogy kellenek-e még drámaírók, ad abszurdum drámák, jól-rosszul megírt, rendezőről rendezőre szálló, kötött színpadi szövegek, hogy az üres térben színház szülessen. KRÁLL CSABA CIKKE. Tovább a cikkhez
Szabó Réka a Tünet Együttessel bevette magát a Kamrába, s amit ott talált – épületestül, színészestül, miliőstül –, többet hozott a konyhára, mint az általa apportált félcsapatnyi „tünetes”, Peer Krisztiánnak a közel húsz szerzőtől magánosított szövegmozaikjával együttvéve. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ki vele, mi az élet értelme? – kérdezi Bánki Gergely műsorvezetője, a válaszokra azonban kicsit várnia kell. Négy játszótársa szájában lassan, ám szinte egyszerre jelenik meg egy-egy tojás. Szóval a tojás. Ez azért elég meglepő, nem? Még inkább, ha összetörik őket. NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Peer Krisztián darabja alapvetően a fiatalok szemszögéből tekint vissza illetve előre az élet szorongásaira, melyekről sokszor azt gondoljuk, csak velünk fordulnak elő. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A TÁP Színház előadásai könnyed természetességgel találnak rá a színházi nyelv meghökkentően új formáira. A Keresők szokatlan előadásmódja például még az alapanyagul szolgáló novella zsengeségét is feledtette. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szabó Réka új bemutatóján dugig tömve a Trafó: igen nagy szó, hogy a Tünet Együttes ugyanúgy behozta a maga közönségét, ahogy például a Krétakör szokta. Csak tán az álmaik túl szelídek. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ilyen nincs, és mégis van: felszabadultan jövök ki egy kortárstánc-előadásról – gondoltam 2004-ben, miután Szabó Réka Karc című produkcióját láttam. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE. Tovább a cikkhez
