A gyerekvállalás, és az azzal kapcsolatos nehézségek a legintimebb magánügyeink, miközben – mivel Magyarországon élünk – súlyosan befolyásolja ezeket a közbeszéd. Pintér Béla új rendezésének fókuszában a magánügy áll, amely egyszersmind felvillant egy szélesebb társadalmi kontextust is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hídépítő ugyan nem lett, de groteszk, humoros és drámai erejű Keresztes Attila hetedik szegedi rendezése, a Parasztopera, melynek bemutatója a pandémia miatt éppen két évet csúszott. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Utólag nehezen rekonstruálom, hogy miből asszociáltam azonnal az álomesküvőre, amikor feltűnt a színen Fodor Annamária menyasszonyi ruhában, hogy Sickratman nyomán énekeljen duettet a hipszter szakállkölteményes Szabó Kimmel Tamással. Nem lehet már gyanútlanul érkezni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Június elején, idén kilencedik alkalommal rendezte meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Mint amikor egy falusi lagzi kellős közepén két tajtrészeg pacák összekapaszkodva gajdol bődületes hülyeségeket, de senki nem meri őket leparancsolni az alkalmi színpadról. A drága nézőknek pedig most igazuk van: nem is kell, nem is szabad. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Az elmúlt évben nagy váltás volt az életében: a Pesti Magyar Színháztól átigazolt Pintér Béla társulatához. Most éppen Vácon próbál a megújult Dunakanyar Színházban, a Liliomfi címszerepét játssza, ahol a darabot a barát és alkotótárs Horváth János Antal rendezi. Ez most még belefér Takács Géza életébe. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Hosszú társulati lét után évek óta szabadúszóként dolgozik Szamosi Zsófia. Filmes sikerek, díjak, jó színházi munkák, meg olykor a csendek rajzolják most a pályáját. Színházról, filmezésről, vágyakról is beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Mert ha felháborodunk azon, vagy éppen mértéken felül örülünk annak, hogy Orbán Viktort cigánynak nevezik egy szatirikus disztópiában, akkor inkább rasszisták volnánk, mint nem. Ha viszont nem kívánunk rasszisták lenni, vagy annak tűnni, akkor bizony nem kellene megbotránkoznunk vagy ujjonganunk ezen a kényes részleten. Jó kis kelepcét állítottak Pintérék a nézőknek. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Idén ünnepli ötvenedik születésnapját a Szkéné Színház. Nem mellesleg Pintér Béla is, akinek a nyolcvanas évek óta második otthona a Műegyetem második emeletén lévő színház: szubjektív magyar színháztörténet a legsikeresebb hazai független társulat vezetőjével. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
„...a dráma akkor fordul, mikor kis figura úgy dönt, sorsát megváltoztatja.” Pintér Béla új bemutatójának kulcsmondatát az előadás szórólapja is idézi, de az ördög persze most is a részletekben rejlik. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kibeszélő show és önanalízis, kísértetjárás és társadalmi kabaré: ez mind belefér Pintér Béla bő egyórás új előadásába, és még ennél is sokkal több. Vagy inkább jóval kevesebb? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Jól nevelt kritikus két dologtól szokott következetesen tartózkodni: a történetmeséléstől és a közönség elemzésétől. Pintér Béla és a Pintér Béla és Társulata előadásairól írván az elemi udvariasság mindkét elvét meg kell sértenünk. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Fácántánc 1695-ben játszódik Magyarországon; épp felszabadultunk a török elnyomás alól, mármint felszabadított bennünket a Nyugat, vagy talán mégsem, és itt őrlődünk a keleti nyitás és a nyugati nyomás között. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. A Pintér Béla és Társulata színésze, Friedenthal Zoltán a BÁRKIBÁRMIKOR című előadás Krisztiánjaként van versenyben a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez