Ismétlünk. Ismétlünk. Enyhe sértődöttséggel nézzük azokat a próbálkozásokat, melyeknek nem sikerült egyetemessé és egyetlenné válniuk. Mindeközben tudjuk, hogy vesztes helyzetből indulunk. Abszolút értékek már vannak, csak önmagunkat kell meghatároznunk bennük. Túl egyszerűen hangzik. Ráadásul sokan elfelejtik. A 32. THEALTER fesztivál utolsó napjain (gyakran) nem ez történt. KÓSA-SZIGETY ZSÓFIA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Túlélni lehet csendben, egy téliesített garázsban lapulva, mint Jankó, vagy bátran, a halál árnyékának völgyében is A velencei kalmárt próbálva, mint “az első magyar gettószínház” tagjai. Lehet az elkerülhetetlent tagadva zuhanni előre, mint Ljuba, vagy álomvilágba menekülni, mint Ottó. Aki a 32. THEALTER-re látogat, megtanulhatja az előadásokból a túlélés lehetőségeit, a legnagyobb leckét mégis magától a fesztiváltól kapja. KISS LÓRÁNT BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
A rajongók már az első másodpercekben „fölnevetik” az elődást a mennyezet közelébe, pedig igazából még semmi nem utal semmire. Ettől azért többekben fölébred a remény, hogy jó lesz. Valakik itt már tudnak valamit, várjunk sorunkra. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sartre-ba oltott stand-up sok zenével – a Vilmányi Benett által írt, játszott és rendezett produkcióról már megnézése előtt is sejthető, hogy nem próbálja szigorú műfaji keretek közé szorítani magát. A megnézése után pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy – noha folyamatosan el-eljátszik különböző formákkal és műfaji lehetőségekkel – igazi tétjét az ezeket a kereteket szétfeszítő színpadi személyesség érvényesítése jelenti. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Irónia és groteszk. Két olyan eszköz, amelyhez előszeretettel nyúlnak mostanában azok az emberek, akik a minket körülvevő, omladozó társadalmi és politikai rendszerre szeretnének reflektálni az országban. De vajon ez az út? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Harmincévesen az ember már felnőtt, egzisztenciálisan biztos alapokon áll. A harmincasok egy része biztosan, de Szabó Zoltán első rendezésében, a Tiprás című produkcióban egyáltalán nem ez az oldal kerül terítékre, sőt, egy generáció több évnyi szüntelen frusztrációja tobzódik egy átlagosnak induló szülinapi bulin. KELEMEN ROLAND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
