Ki az a kortárs magyar költészetben, aki gátlástalanul vált hexameterről felező nyolcasra, akinek a strófáiban felismerjük a Vackor, a János vitéz és a Toldi rímeit, meg Romhányi makámáit? Aki szemrebbenés nélkül kölcsönvesz egy-egy sort valamely klasszikustól, kifacsarja, és némi napi szleng betoldásával mesévé gyúrja? Természetesen Varró Dániel. TAMÁS ZSUZSA RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Mint tudjuk, a mesék rengeteg rémséget tartalmaznak. A bábosok, gyermekszínháziak munkájának nem elhanyagolható része lehet a horrorisztikus elemek eliminálása, vagy legalábbis olyanforma, átstilizált megjelenítése, hogy a kis nézők sírva ne fakadjanak rémületükben. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A legújabb Szputnyik-bemutató Andersen meséjéből indul, de végül nem marad sok közünk hozzá. Ránk ijesztenek, hogy Molnár Gusztáv eltűnt, ő azonban szinte végig ott van a színpadon. A Hókirálynő pedig cseppet se hűvös, inkább forró teremtés. Szó szerint őrjítően tüzes. NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Szappanoperába illő szerelmi sokszög az erdőben. Ki ajánl többet Pöttöm Pannáért? Először, másodszor...? TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
