Demerung (Csehov Meggyeskertje) / Narratíva
2022.02.12.

Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.


Kurta Niké és Kárpáti Pál

Szegény Lopahin dühösen dobja el a Shakespeare-kötetet, mert nem ért belőle semmit. A földön már amúgy is egy egész könyvtár hever, a fel-, illetve lehozatal vegyes, a magamfajta idősebb népek gerincről vagy borítóról sokat felismernek. Van Moravia, egy Holmi-példány, a Kopjások, a Rejtvénylexikon, Lukács Györgytől A fiatal Hegel, meg egy lektűr is, amit én fordítottam valaha...

Nagy fehér dobogó a játéktér, melynek elején rácsos ágy hever – üldögélésre, fekvésre, de még alvásra is való. A Csehov-darab, a Cseresznyéskert (avagy Meggyeskert) sűrítetten indul, de feszültség az elején csak akkor szikrázik föl, amikor Lopahint „leparasztozzák”. Kárpáti Pálnak épp csak megrándul az arca – elég az. Lopahin egyébként szeret magáról  beszélni, és leginkább a megtett életútját dédelgeti, ami fontosabb, mint annak kiindulópontja, a „paraszt”.


Fekete Anna díszlete

Amikor megérkeznek a népek, szokásosnak mondható a kavarodás. Ljuba – lánykori nevén Ranyevszkaja – kontyára fel kell figyelnünk, mert ez lesz az, mármint a haj, amely jelzi, hogy viselője egyre kevésbé tudja leplezni szétesettségét. Kurta Niké pedig fojtást is tesz rá: mind a túláradni akaró örömet, mind a zsigeri figyelmetlenséget felülüti alakításában a forszírozott önuralom. Ami pompásan illeszkedik az olykor szinte parodisztikus megnyilvánulásokhoz; például ahhoz, amikor – mintha csak gyógyszert venne be, azzal a hirtelen hátrarántott fejjel – lehajt vagy nyolc kávét, amit Firsz, szenvtelenül nyomkodván a Nespresso-masina gombját, szertartásosan odanyújt. Ánya a kiságyban összekuporodva alszik – Ladányi Júlia igazán picire húzza össze magát. Nemcsak ő, a története is meghúzódik a háttérben, még Petya Trofimov, ez a „jobb híján szerelem” is mérsékelten tolja a felülemelkedés üres szövegét Egger Géza játékában.


Jelenet az előadásból

Minden fojtott és visszafogott tétovaság, tanácstalanság, lődörgés, irányvesztettség – közben meg agitált, túlpörgős, túlmozgásos, ideges. Várakozás valami fenyegetés árnyékában. De hogy a meggyeskert elvesztése lenne ez a fenyegetés? Kicsit sem biztos. A meggyeskert ürügy, valami palást, ami ráborul a lényegre. De elrejteni nem tudja: gázolnak, taposnak a szereplők a könyveken, mint valami papírszeméten – de hát az is.

Nem a sztorira, sokkal inkább a figurákra lehet és kell figyelni; a pasztell jelmezek körülfogják Firsz szinte ordító fekete ruháját: micsoda halálmadár, aki Hajduk Károly játékában higgadtan és parancsolóan otthonos itt, az egyetlen kompetens és kompatibilis alak.

A népek repülővel jöttek Párizsból, nem vonattal. Jeléül annak, hogy itt és most vagyunk. És Sarlotta Ivanovna, ez az excentrikus boldogtalan, ez nincsen is ebben az előadásban; no meg Jása is vissza van fogva erősen, Viktor Balázs az alak bogáncs-jellegét hangsúlyozza: kapaszkodna abba, aki fölfelé húzná. Domokos Zsolt lúzer Jepihodovja egy lucidus pillanatában még pisztolyt is ránt – persze kezdeni nem tud vele semmit, legkevésbé megnyerni Dunyasát, akit minek is nyerne meg, Barna Lilla a habkönnyű perszónához igazítja még a hangját is, gyönge szelek is fújják ezt a lányt mindenfelé, szánnivaló ő is. Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel rendezésében azért az a bizonyos csehovi puska mégsem sül el.


Kárpáti Pál. Forrás: Narratíva. Fotó: Dömölky Dániel

Szopogatja a cukorkát Ljonya (Gajev néven jobban ismerjük): Terhes Sándor úgy vágja le a szónoklatot a szekrényhez, hogy látjuk – no meg mondja is –, van itt baj, és nem kicsi, és ez sem a meggyeskerttel kapcsolatos. A dobogó előtt a könyvek egyre „hangosabban” mutatják szemétnek magukat.

Lopahin az egyetlen, akinek célja van; az önmegcsinálás, ami a meggyeskert megszerzésével lesz komplett, de hát micsoda siker ez is. Lepukkant világ, anyagi-szellemi zsákutca, villany sincsen, vagyis hát fény nincsen – és egyszercsak belehasít Fekete Anna terébe, valamikor a gyertyafényes-toporzékolós harmadik felvonásban, hogy ez tényleg milyen ismerős, hogy ez van, ettől ilyen könnyedén perfekt itt minden színész játéka, mert a közvetlen környezetükben sétálnak a minták, a nép maga. Kárpáti Pál mintha ökölbe szorított kéz lenne, ez a tartás, ez a kicsit hátravetett fej, a megfeszült test, ez is ismerős látvány, így persze nem lehet lányt kérni, hiába is várja Pető Kata eleve lemondó Várjája, hogy hátha mégis.

Morcsányi Géza fordítása erős, pedig húzva-vonva van, meg átírva is – egyik sem árt sem Csehovnak, sem a jelenidőnek. Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel rendezése valahogy fölfelé kaptat egy meredek emelkedőn, melynek a tetején Munch Sikolya vár ránk. Kurta Niké Ljubája foggal-körömmel kapaszkodik az odalentbe, de hát az már nincs is, csak lécek vannak, meg foszladozó könyvek; jól teszik a dolgos kezek, hogy elcibálják onnan, nincs könnyű dolguk, erős ez az asszony. Megérkeztünk.

Az előadás adatlapja itt található.

Szerző: Csáki Judit