Rimini Protokoll: All right. Good night.
2022.05.11.

A Rimini Protokoll leginkább az olyan előadásairól ismert, melyekben a kiválasztott témát az abban jártas szakértőkkel járják körül. Valójában ez azonban csak a csapat által használt egyik színházi forma, előadásaik ennél sokrétűbbek. Alapvető célkitűzésük a színházi keretek állandó megkérdőjelezése és a színház határainak tágítása. Legújabb előadásuk, az All right. Good night. is ilyen. BORONKAY SOMA KRITIKÁJA.

Az All right. Good night. már abból a szempontból is kitűnik, hogy hangsúlyozottan a három fős színházalkotói label egyetlen női tagjának, Helgard Haugnak az előadása - a szöveget, konceptet és rendezést is ő jegyzi. Ennek az előadásnak, melynek a témája az eltűnés, egyértelműen ő a szakértője. 
 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Az eltűnés maga nehezen megfogható jelenség, pláne a színházban, amely az egyidejű jelenléten alapul. Ennek kapcsán két elég eltérő témát választ Haug (és egyik sincs összefüggésben az első hallásra elég kézenfekvőnek tűnő covid-járvánnyal). Egy mindenki által ismertet: a 2014-ben eltűnt maláj repülőgép történetét; és egy nagyon személyes, senki által nem ismert, ám mégis sokakat érintő történetet: saját apja demenciáját. A két történet zavarbaejtően különbözik, ám feldolgozhatatlanságában és felfoghatatlanságában mégis azonos.
 
Zavarba ejtő. Ez az a szó, amely talán legjobban leírja ezt az előadást. Én, mint a Rimini Protokoll rutinos nézője úgy lettem ki- és megbillentve az All right. Good night. alatt, hogy a látottakat azóta is nehezen tudom hova tenni. Az előadás elején hét ember várakozik a színpadon, mint amikor a reptéri kapunál sorban állunk - mindenki számára ismert jelenség. Aztán közülük öt zenész és két segítő gyorsan egy kamarazenekari helyzetet állít fel a színpad elejére, majd a női segítő bemondja: „Első év”. 
 
A zenekar rázendít, és az előttük lévő gézen mondatok jelennek meg. A mondatokat néha (felvett) hanginstallációként is halljuk, de javarészt együtt olvassuk a nézőtérről a két és fél órán keresztül vetített szöveget. Mindig elhangzik, hogy hányadik évnél vagyunk - szinte csak ez az egyetlen élő szöveg az előadásban. Néha változik a zenekar pozíciója, néha változik az installatív térelrendezés, de a közösségi olvasás élménye végig kitart. 
 
Láthatóvá válik a rendezés, ami a Rimini Protokoll előadásaiban általában háttérbe szorult, hiszen a téma és az előadók jelenléte volt eddig fontos. Az All right. Good night. olyan, mintha egy olyan operaelőadáson ülnénk, ahol a zenekar és a feliratkezelő is eljött, de az énekesek hiányoznak - így a nézőknek nem marad más, mint a zenehallgatás és a felirat olvasása. Ez az előadás éppen így teszi a nézők számára átélhetővé azt, amiről szól: az eltűnés okozta nyugtalanító hiányérzetet.  
 
Az előadás egyetlen tájékozódási pontja és így főszereplője is Helgard Haug szövege, mely párhuzamosan futtatja a két általa kiválasztott történetet. Egy idő után nem is lehet pontosan tudni, hogy melyik mondat melyik történetszálhoz kapcsolódik: valahogy úgy, mint Nádas Péternél a Párhuzamos történetekben. 
 
A szöveg kronologikus egyszerűséggel halad a maláj gép elindulásától és a demencia első jeleitől. Végig veszi az összes információt, amit a repülőgépről tudni lehet, majd a gép eltűnését követően az adatokon túl megjelennek az emberi történetek: a hozzátartozók nézőpontja, az ellentmondások felfedezése (például az, hogy talán mégsem az volt a pilóta utolsó ismert mondata, hogy: „All right. Good night.”), egészen a különféle összeesküvés-elméletekig. 
 
A narratívát átveszi a túlélői nézőpont, a hozzátartozók álláspontja és a személyes történet feldolgozása. A fizikális eltűnés (repülőgép) és a mentális eltűnés (demencia) ugyanolyan lassan és nehezen feldolgozható a hozzátartozók számára - és egyformán a lét megkérdőjelezésével áll összefüggésben. 
 
Mikor jön el az a pillanat, amikor elfogadom és elhiszem, hogy az egyszer csak eltűnt, ám soha meg nem talált repülőgépen ülő hozzátartozóm valóban nincs már többé? Mikor áll be az a demens állapot, amikor a legközelebbi családtagom fizikálisan még jelen van, de mentálisan már nem az, akinek ismertük? Mindezt hogy lehet elfogadni? Nagyon nehezen meghúzható határok, már-már egzisztencialista filozófiai kérdések. 
 
Fotók: Merlin Nadj-Torma. A képek forrása: Rimini Protokoll
Fotók: Merlin Nadj-Torma. A képek forrása: Rimini Protokoll
Az előadás bizonytalan és kevés konkrét kapaszkodót nyújtó helyzetekben próbál egzakt megfogalmazásokat, állapotleírásokat adni. Haug szövege irodalmi erejű, mely elgondolkodtat, de érzelmileg nem manipulál. A legszemélyesebb történetében, amikor maga a színházi alkotó lesz a szakértő, sem az érzelmekre hat, hanem a saját élethelyzetét vizsgálja külső szemlélőként, egy nagyobb összefüggés kis részeként. Egyetlen pillanata sincs a szövegnek, ami részvétet akarna kelteni, vagy ami közvetlenül arra törekedne, hogy meghasson. 
 
Ebben az előadásban tulajdonképpen minden megvan, ami egy megszokott Rimini Protokoll-előadáshoz kell. Jól megválasztott téma, megszerkesztett szöveg, de mégis van egy óriási hiányérzet: nincsenek jelen a szakértők. Az előadás végén hatalmas üresség maradt bennem: megtapsolom a fantasztikus teljesítményt nyújtó öt zenészt és a két segítőt; de azok, akikről ez az este igazán szólt, nem tudtak már jelen lenni: eltűntek vagy meghaltak.  Ott maradunk az általuk hagyott légüres térben. És akik beengedtek a történetükbe, nem hajolnak meg, a hangjukat, arcukat sem ismerjük meg - az elbeszélő átélők, a szakértők sincsenek jelen -, csak a mély nyom, amit hagytak bennünk. Témájában és feldolgozásában is hasonlít a Nachlass/Hagyaték című előadásukhoz (a Stefan Kaegivel az előadás kapcsán készült beszélgetésünket ld. itt - a szerk.), ugyanakkor az All right. Good night. erősebben tartja a színházi kereteket. 
 
A közel két éve tartó covid-járvány, a korlátozott színházbajárás után ez, a főszereplők hiányával machináló előadás éppen ezzel vált ki érzelmeket a nézőiből. A Rimini Protokoll újra elérte azt, ami alapvető célja: minden nézőben felmerül, hogy színház-e, amit lát, illetve olvas? Határozott meggyőződésem, hogy a közös zenehallgatás és olvasás élménye igenis színházi tett, az All right. Good Night. pedig egy végtelenül nyugtalanító, zavarba ejtő színházi előadás. 
 
Szerző: Boronkay Soma