Juha Siltanen–Jorma Uotinen: Piaf Piaf / Bárka Színház, III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál
2008.11.11.

A Piaf Piaf közhelyek melodramatikus változataira épít kendőzetlen hatásvadászatot: a táncosokkal kiegészült társulat a tiszta szerelemről, az elmúlásról, a magányról, a szegénységről és a színház-az-egész-világról beszél, énekel és táncol. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.

Ladányi Andrea
Ladányi Andrea

A szemtelenül érzelgős előadás akár az intellektuális kihívásokhoz szokott néző megkérgesedett szívéhez is utat találhat. Hiszen a Bárka előadása összhatásában működik, s még az olykor tökéletlen részek ellenére is harmonikus egész, melynek – az aprólékosan kidolgozott részletekben és az ismétlődő motívumokban rejlő – titkát, hatásmechanizmusát éppolyan nehéz darabokra szedni, mint egy zeneműét vagy festményét.

Juha Siltanen darabját először 1989-ben mutatta be a Helsinki Városi Színház Jorma Uotinen rendezésében. A finn koreográfus most a Bárka társulatára és színpadára alkalmazta a darab felújított változatát. Az előadás a színház a színházban szituációjára épül: szerepért versengő és szerepükkel elégedetlen színészek és táncosok jelenet-foszlányokat mutatnak be Edith Piaf életéből, segítségül híva a korabeli párizsi külvárosi utcák és a sanzonok világának hangulatát. A magyarul elhangzó dalokat Dinyés Dániel zenekara és a szerelemben összefonódó-szétváló vagy éppen revüszerű tömegjeleneteket bemutató táncosok kísérik.

Varjú Olga
Varjú Olga

A hosszanti irányban berendezett színpad képének elemei egy pillantással átláthatatlan, szélesvásznú kollázzsá komponálódnak. A háttérben Brassaï hatalmasra nagyított, párizsi éjszakákról készült fotói lógnak, melyek gázlámpái – Payer Ferenc világítástervező munkájának köszönhetően – mintha valódi fényt árasztanának. A színpad két oldalán elhelyezett hatalmas, forgó üvegajtók olykor a zene ütemére forognak. Asztalok és giccses, szívalakot formázó háttámlájú székek pakolódnak egymásra. Az asztalok tetején néz szembe egymással az éneklő Piaf és gyermekkori énje, a táncoló Vak Lány. A kollázs részei az utca forgatagát megjelenítő táncos-szerelmespárok is. Az utolsó jelenetben, miközben felvételről immár Piaf előadásában szól a Nem bánok semmit sem, halkan zizegő újságlapok hullanak a színpadra.

A két felvonás közti párhuzamok, a zenés-prózai-táncos jelenetek váltakozása és a koreográfia visszatérő elemei – például a piafi kéztartásra emlékeztető, a mellkason keresztbe tett, magassarkú cipőt szorongató kezek – az előadást zeneműhöz teszik hasonlatossá. Egyedül a szavak koppannak üresen – a szöveg elgyengül az érzelmeket jobban kifejező zenéhez és tánchoz képest, az 1989-es közönség elvárásait leromboló, metaszínházi kiszólások (például a cselekmény hiányáról) pedig mára megkoptak kissé.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa fotói
Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Metaszínházi szempontból sokkal érdekesebb, hogy a hibák, különösen a néha tökéletlen énekhangok – a társulat tagjai közül összesen nyolcan éneklik szólóban is a sanzonokat – megtalálják a helyüket az előadásban, mely Edith Piaf, a színház, a szerelem (és a többi) igazságát keresi, azonban a keresést minden pillanatban feladja és újrakezdi. A korabeli Párizs részletes rekonstruálásával és érzelmes átéléssel tesz kísérletet Piaf szellemének megidézésére a Nő (Varga Anikó) - hiába: bumfordin botladozó, ripacsszerűen hadonászó, felcicomázott színésznőként énekli a Párizs ege alatt című sanzont. A Piaf szerepét játszó színésznő (Varjú Olga) hideg fejjel, rutinból igyekszik megoldani a feladatot, s távol tartja magától az érzelmeket - hiába: az előadás végén önfeledten dobja el a szövegkönyvet, és becsukott szemmel akar Piafot énekelni. Piaf emlékének megőrzésére tesz kísérletet La Môme Bijou (Spolarics Andrea), aki kapzsi vénasszonyként kárál és ül az első kézből kapott bon mot-kon. Ügyetlenül utánozza a felnőtt táncosnőket a Vak Lány (Ladányi Andrea), máskor egyedül marad szeretetet kunyeráló tánca végén. A bizarr ruhában megjelenő, a színpadot testével uraló Bokszoló, Piaf szerelme (Telekes Péter) meg is hal meg nem is. Theo Sarapo (Kálid Artúr) semmiből előbukkanó, felszabadító szerelme pedig már későn jön Piafnak.

A prostituáltaknak öltözött, férfias-hangú "női" kórus, a Bokszoló halálának vörös-rózsás jelenete, számos apró mozzanat; a Bárka többi színésze (Ilyés Róbert, Pásztor Tibor, Dévai Balázs és Törőcsik Tamás), az egyetemisták (Trokán Nóra és Réti Adrienn) és a táncosok (Fejes Kitty, Fóti Zsófi, Vida Gábor, Solya Ádám és Bánki Zsolt) is mind részesei annak a tökéletes-tökéletlen kísérletnek, mely megpróbálja feléleszteni Piaf dalainak szenvedélyét. Ha a néző is engedi.

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál gyűjtőlapján olvashatják.

Vö. Vida Virág: Kirakó
Kalapos Éva Veronika: A szerelem termékei - merész Piaf-allúziók
Ugrai István és Zsedényi Balázs: Szabadság, szerelem, színház
Tóth Ágnes Veronika: Képeslapok Párizsból

Szerző: Rádai Andrea
Szerző:  Juha Siltanen,  Cím:  Piaf Piaf,  Rendező:  Jorma Uotinen,  A rendező munkatársa:  Ladányi Andrea,  Az eredeti díszletet a Bárka színpadára alkalmazta:  Csík György,  Jelmez:  Lakatos Márk,  Asszisztens és tolmács:  Hajós Eszter,  Zenei vezető és karmester:  Dinyés Dániel,  Zenei munkatárs:  Komlósi Zsuzsa,  Világítástervező:  Payer Ferenc,  Szereplők:  Varjú Olga, Spolarics Andrea, Varga Anikó, Ladányi Andrea, Ilyés Róbert, Kálid Artúr, Telekes Péter, Pásztor Tibor, Réti Adrienn, Trokán Nóra, Törőcsik Tamás, Dévai Balázs, Fejes Kitty, Fóti Zsófi, Vida Gábor, Solya Ádám, Bánki Zsolt,  Zenészek:  Ablonczy Keve, Kohán István, Ifj. Kohán István, Varga Gábor, Ducsai Szabolcs, Sonkovics Loránt, Pagonyi András, Szokolai Zoltán, Veér Csongor, Rácz József, Ölveti Mátyás, Kántor Balázs, Balázs Gábor, Máté László, Boegán Péter, Végh Balázs, Badics Márk, Komlósi Zsuzsi, Dargay Marcell
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás létrehozására (2008)
További támogatás: 9 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A III. Bárka Fesztivál megrendezésére (2008)