EGY NAGY TUDÓS HAGYATÉKA (II.)

Somfai László

A délelőtti szünet után következő négy előadás a zenei analízis tárgykörében mozgott. Fazekas Gergely a Goldberg-variációknak mint a zenetörténet egyik formailag legkomplexebb kompozíciójának alapul szolgáló formai ősgondolat, a felszínen témaként megjelenő harminckét ütemes séma, és az egyedi alakot öltő változatok bonyolult összefüggésrendszerét vizsgálta. Kusz Veronika előadása a Dohnányi-elemzés meglehetősen kevéssé művelt területére kalauzolt, és Dohnányi sok tekintetben beethoveni példákat követő variációs stratégiáit vizsgálta, felidézve Dohnányi sokatmondó bon mot-ját: „A Gyermekdal-variációk egyes variációi már a téma kiválasztása előtt készen voltak”. Ezután Kovács Ilona elemezte ugyancsak Dohnányinak egy variációs és triós formát ötvöző vonósnégyes-tételét. Végül Péteri Lóránt vázolt fel egy hatalmas irodalmi és zenei, továbbá némi kombinatorikai háttérrel koncipiált, rendkívül újszerű elképzelést Mahler 2. szimfóniája III. tételének egy lehetséges formai leírásáról „Isteni kockavetések” címmel. Az E. T. A. Hoffmann regényeivel, illetve Nietzsche Zarathustrájával kapcsolatban felvetett párhuzamok nemcsak a Péteri-féle kétrészes, permutációs formaleírás ihletői voltak, hanem a megszokottól eltérő dramaturgiai interpretációéi is. Rokonszenves vonása volt a kitűnő előadásnak, hogy nem lépett fel elemzése kizárólagos érvényességének igényével, hanem hangsúlyozta több formaterv egyidejű érvényességének lehetőségét.

Délután következett a XVIII. századi zenetörténet témaköre, kivétel nélkül rendkívül magas színvonalú előadásokkal; a konferencia szerkesztői jól vizsgáztak alkalmazott formatanból és dramaturgiából. Az ülést Somfai László nyitotta meg egy olyan előadással, amely Bartha kései zenetudományi munkásságának központi kérdéskörét, a dalformának, illetve a négysoros népdalformának a bécsi klasszikában megjelenő formaképző szerepét vizsgálta. Egyenként kitérve az ezzel a témával foglalkozó Bartha-publikációkra, Somfai László a rá jellemző alapossággal és tapintatos objektivitással válaszolt arra a keveset emlegetett kérdésre, hogy milyen módszertani, szemléletbeli problémák járultak hozzá Bartha elképzeléseinek viszonylag hűvös fogadtatásához. Kárpáti János, mindenfajta tévhitek szigorú és éleselméjű döntögetője, Haydn 96-os („Miracle”) szimfóniájának lassú tételét elemezte, kimutatva, hogy az állítólagos „háromtagú dalforma” valójában sem nem háromtagú, sem nem dalforma. Ám miután emlékeztette hallgatóságát arra is, hogy a „Csoda” melléknév tévedésből ragadt erre a szimfóniára, a szimfóniát igen élvezetesen tovább elemezte formai, harmóniai és hangszerelési szempontból, s így végeredményben – más szempontból – igazolta a zenei „csoda” meglétét. Mikusi Balázs a rá jellemző eredeti problémafelvetéssel és témaválasztással azt vizsgálta, hogy vajon a Mozart G-dúr hegedűversenyének rondó-fináléjában snittszerűen, új tempóban megjelenő táncdallam-idézet analógiájára valószínűsíthető-e az, hogy a szerző rondótételeinek minden ilyen éles karakterbeli váltása valamilyen, általunk esetleg nem azonosított vagy azonosítható, ám korabeli közönsége által azonnal felismert, sőt talán elvárt idézetet takar-e. A fél tucat művet megvizsgáló előadás végkövetkeztetése: minden bizonnyal.

A zenetörténet antológiája

A konferencia utolsó hivatalos előadását Vikárius László tartotta Bartha Dénes 1948-ban megjelent A zenetörténet antológiája című kiadványáról. A Bachig terjedő zene történetét illusztráló példatár nemcsak hézagpótló volt a maga idején, de nemzetközileg is az első ilyen vállalkozások közé tartozott. Vikárius többféle összehasonlításban is meghatározta az antológia és a hozzá tartozó, úgyszólván kis zenetörténetként olvasható bőséges jegyzetanyag jelentőségét, úgy találva, hogy Szabolcsi Bence szellemtörténeti megközelítésével szemben (A zene története, 1940) a konkrét zenei anyagra koncentráló Bartha-kötet időtállónak bizonyult, és az újabb, meghatározó zenetörténeti kézikönyvek módszertanát előlegezi meg. A tematikailag rendkívül gazdag és inspiráló konferencia Tallián Tibor szubjektív hangú, Bartha professzor alakját a hallgatóság előtt még egyszer felvillantó zárszavával ért véget.

Utóhangként még egy könyvbemutató következett: a Gádor Ágnes és Szirányi Gábor által szerkesztett, és a Zeneművészeti Egyetem kiadásában megjelent Bartha Dénes Emlékkönyv bemutatója, amely Bartha zeneakadémiai tanári munkásságának dokumentumai és Wilheim András rövid életmű-értékelő tanulmánya és bibliográfiája mellett a zenekritikus Bartha munkásságának hézagpótló mementójaként a II. világháború idején a Pester Lloyd számára írt zenekritikák bőséges válogatását tartalmazza Breuer János válogatásában és túlnyomórészt Gádor Ágnes mintaszerű és élvezetes fordításában.

Kapcsolódó cikkünk:
Malina János: Egy nagy tudós hagyatéka (I.) / Bartha Dénes-emlékkonferencia