Jókai Mór: A komédiás had, avagy Thespis kordéja / Katona József Színház, Kecskemét
2008.10.10.

„Ezt a jó darabot még nyilván a Bodolay választotta” – mondja partnerének egy, az előadás szünetében csalódottan távozó, jól öltözött hölgy. Abban, hogy ki tűzte műsorra, valószínűleg téved, abban viszont igaza van, hogy nem a magyar irodalom ismeretlen remekművéről van szó. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Az ismeretlen stimmel; s mivel a darab megírásának története érdekesebb, mint a nyomán készült kecskeméti előadás, először essék szó arról. Jókai Mór nem drámai munkásságáról közismert – ezt nemcsak a feledékeny utókor mondja, de már egy 1914-es, kifejezetten e témát analizáló dolgozat is joggal állapította meg. A legfőképp saját regényeit dramatizáló Jókai szóban forgó műve, a Thespis kordéja 1890-ben íródott Paulay Ede felkérésére: az éppen születése századik évfordulójának ünneplésére készülő magyar színjátszás a nagy író művével kívánt emlékezni Kelemen Lászlónak és truppjának úttörő erőfeszítéseire. A huncut Jókai azonban a patetikus tiszteletadás helyett az első hazai csepürágók kisszerű álproblémáinak szinte realista kifigurázását választotta témájául.

Jelenetkép
Jelenetkép

Önfejűsége nem maradt következmény nélkül: a megbízó Paulay pironkodva adta vissza az opuszt újraírásra. A második verzió, mely a Földön járó csillagok címet viseli, már a megbízó megelégedésére szolgált, a jubileum alkalmából, 1890. október 24-én be is mutatták. Kölcsönkenyér visszajár: a Pesti Hírlap a premier napján leközölte az eredeti, a Jókai szintén e hasábokon korábban olvasható levele szerint „sós” darabot, hogy a másik, a „cukros” változat nézői érzékelhessék majd a különbséget. Az alkalmi színmű sikertörténete itt be is fejeződött, s bár nagyritkán műsorra tűzték hazai színpadokon, a legalaposabb irodalomtörténetek is bőszen hallgattak róla.

Sirkó László és Szokolai Péter
Sirkó László és Szokolai Péter

Mindez nem baj, hiszen a szerzőt elsősorban nem ezért szeretjük: a kecskeméti bemutatót látva egyértelművé válik, hogy a színműíró Jókaira nem véletlenül nem csodálkozott rá eddig a színházi szakma, sőt feltételezem, hogy nem most fog ugrásszerűen megnőni a Jókai-premierek száma. Persze Kecskeméten más a darab funkciója: egy könnyed vígjáték egyrészt remek alkalom az új direktor, Cseke Péter számára, hogy elnyerje a közönség jóindulatát, másrészt az igazgatói pályázatban kívánatosként említett nemzeti irányvonal is ki van pipálva. És hogy színházon belüli okot is említsünk: szinte az egész társulatnak jut szerep az előadásban. Most már nem is kellene más, csak egy jó darab meg egy jó rendező.

Azonban a kolozsvári színháztól invitált Keresztes Attila kissé kusza és ritmustalan rendezésében túl sok, egymást ütő elem kavarog ahhoz, hogy meggyőzzön erről. Keretjátékot illeszt a darabhoz: az általam a finn és a német közé saccolt halandzsanyelven – a színlap megnevezése szerint – két idegen társalog; tényleg idegenek ők itt, nyilván Beckett Godot-jából pottyantak ide a keménykalapos, fekete öltönyös bohócok, akik nagy nehezen elindítják, majd úgy-ahogy lezárják a cselekményt. Rejtélyes ottlétük felszínes utalásnak bizonyul, hasonlóan a Hamlet folytonos és erőltetett előcitálásához.

Hegedűs Zoltán és Danyi Judit
Hegedűs Zoltán és Danyi Judit

Dramaturg nevét nem olvashatni, ahogy a túlhangsúlyozott zenei aláfestés összeállítója is anonim marad. Az utóbbi meglehetősen széles skálán mozog: madárcsicsergéstől japáni dallamokon át Lajkó Félix hegedüléséig sokfélét és (túl) sokszor hallunk. Bárki is végezte a dramaturgiai munkát, az amúgy sem acélosan szerkesztett – Jókai önironikus megjegyzéseiből tudjuk, hogy eleve nem halhatatlan remekműnek szánt – darab csak roskatagabb lett tőle.

Jelenetkép. Fotók: Kecskeméti Katona József Színház
Jelenetkép (Fotók: Kecskeméti Katona József Színház)

Az első hazai színjáték premierjére készülő, nagyszájú haszonlesőket jelentős, Thália felkent papjait szerényebb számban tartalmazó színészcsapat és csatolt részeik megismertetésével telik az első felvonás. Fodor Viola fából és plexiből fabrikált, stilizált színpadot idéző díszletében, Jeremiás Bianca Imelda fehért fehérrel variáló szép jelmezeiben karakterek helyett transzparensek futkosnak és deklamálnak: a Cenzor, a Direktor, az Épülettulajdonos, az Intrikus és így tovább. Egyrészt a színészek bebizonyítják, hogy nem sok eljátszanivaló akad ezekben a figurákban, másrészt az eredetivel szemben a második felvonásból teljes egészében kimaradnak ezek a szereplők – így jutnak el valahonnan sehová. Nem jár jól a Kelemen Lászlót megszemélyesítő Hegedűs Zoltán sem, aki hol talpraesett vezető (ez a ritkább), hol a nagybetűs Művészetért mindenek fölött rajongó idealista, de mégis leginkább némán a semmibe bámuló hősszerelmes, akinél abban sem vagyok biztos, hogy a valódi nőbe szerelmes, nem pedig valami rózsaszín eszményképbe. A kedvesét játszó, tehetséges Gidró Katalin akkor lehetne jó, ha lenne mit eljátszania. A kotnyeles mindenest, Jambust játszó Sirkó Lászlónak épp ezért van szerencséje: az események katalizátora és kéretlen kommentátora, annak a fajta komédiázásnak a mesterembere, amire a közönség minden körülmények között vevő.

A Kazinczy Ferencet alakító Szokolai Péter lánglelkű poétát ad, aki nemcsak magát, de a trupp jobbik felét is képes felhevíteni szavaival. Csak a nézőket nem: a darab menete szerint botrányba fullad az egyébként elismerésre méltóan blődre rendezett, valóban nevetséges színielőadás. A rendező és a drámai primadonna közti feltételezett viszonyt a közönségnek jelenti be a sértett naiva, majd feljönnek a nézőtéri fények (vö. Bodolay), és Szokolai-Kazinczy hosszan győzköd arról, hogy „Esküdjetek meg, hogy testvérekül fogjátok egymást mindig szeretni.” Erre viszont nemigen kapható a szemlátomást bizonytalan közönség, így aztán a padon ülő clownpáros képével zárul az előadás.

V.ö. MGP: Az öncenzúrázott Jókai Mór

Szerző:  Jókai Mór,  Cím:  A komédiás had, avagy Thespis kordéja,  Rendező:  Keresztes Attila m.v.,  Díszlettervező:  Fodor Viola,  Jelmeztervező:  Bianca Imelda Jeremias,  Szereplők:  Hegedűs Zoltán,  Szokolai Péter,  Gidró Katalin,  Sirkó László,  Pál Attila,  Danyi Judit,  Kiss Jenő,  Csizmadia László,  Fazakas Géza,  Szarvas Attila,  Reiter Zoltán,  Széplaky Géza,  Kertész Richárd,  Kovács Gyula,  Ádám Tamás,  Báhner Péter
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás megvalósítására (2008)