Nagy Ignác – Parti Nagy Lajos: Tisztújítás / Új Színház, Vidor Fesztivál
2008.12.18.

„Ezen a helyen az Új Színház Tisztújítását kellene kritizálnom, de mivel kritikán aluli, takarja homály” – írta a premier tájékán Koltai Tamás e recenzió tárgyáról. Megértem indulatát. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.

Eperjes Károly
Eperjes Károly
Nagy Ignác igen középszerű színművének reneszánsza úgy kezdődött, ahogy mostanában nem kevés másiké: Parti Nagy Lajos formált belőle saját képére új darabot, felismerve a Tisztújítás – na, nem örökérvényűségét, csak – ma is játszhatóságát (a politikai pártok választás előtti üres ígérgetéséről, korrupt korteskedéséről szól), finomkodó nyelvezetének parodizálhatóságát. Nagy Ignác műve tökéletes alapanyag Parti Nagynak, perfektül játszható az ő leleményes nyelvezetével: szóvirágai és élvezetes nyelv-ellenes támadásai sehol sem látszanak feszegetni a dráma saját határait (mint, mondjuk, az Élet mint olyan című, szintén általa magyarított Levin-drámánál), sőt az affektált nyelvezet kifigurázása az öncélúságról szóló vádakat is visszaveri.

Pokorny Lia és Huszár Zsolt
Pokorny Lia és Huszár Zsolt
De – ahogy szintén Koltai írta ugyane darab egy  korábbi színrevitele kapcsán – ezt a príma, rendkívül ironikus, nagy tudással megírt textust játszani is tudni kell. Játszani, de rendezni is – pontosan tudatában lenni minden szándékosan elkövetett hiba „eredetijének”, a ferdítések etimológiájának, és helyükön kell kezelni – nem eltúlozni és nem elsikkasztani – a mondatonként, két szavanként előforduló szóidomításokat. A szöveggel szembeni alázatot is számon kérni egy rendezőn oly abszurd lenne, hogy aligha jutna bárki eszébe mint rendezői „feladat”. Pedig Szinetár Miklós rendező - egyben „a 2007-es verzió készítője” – minden lehetséges módon igyekezett tönkretenni Parti Nagy munkáját – és ez sikerült is neki.

A kisebbik, ám önmagában is kellemetlen probléma, hogy valamennyit kigyomlált a szóvirágok közül, de amit nem, az is úgy hangzik, mintha véletlenül maradt volna a szövegkönyvben. Míg a drámát azért nehéz olvasni, mert minden egyes sornál legalább egyszer megállunk, hogy valamin mulassunk, addig Szinetárnál szinte csak néhány erősen hangsúlyozott, többször ismételt „csupántly” és „punktli” szolgál humorforrásul. A többit a színészek egytől egyig úgy mondják, mintha Nagy Ignác eredetijét szavalnák, s nem annak paródiáját – vagy mintha maguk sem értenék a poénokat. (Hátborzongató például, hogy a „de gustibus non est vita”-t tökéletes csend fogadja a nézőtéren, ahol Hirtling István egyetlen elnyújtott „sohaaaaa”-jára hangos kacagás dörömböl; ráadásul sokkal kimunkálatlanabb dikcióval ejtik ki a színpadon, mint bármely altesti poénra való utalást, melyből Szinetár persze nem keveset erőszakolt az előadásba.)

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Hogy az átgondolatlan és/vagy ösztönzés nélküli színészi játékon kívül mi szolgálhat erre magyarázatul, azt sem nehéz kitalálni: Szinetár feltehetőleg nem érezte elég humorosnak a bravúros „Parti Nagy-fordítást”, s megpróbálta feljavítani a már amúgy is feljavított alapanyagot. Hogy hogyan, az a második, immár igencsak jelentős probléma: a magyar nóták paródiájaként magyar nótákkal tűzdelte tele előadását (szó szerint tele: nincs öt perc, melyben ne csendülne fel valamilyen dal). Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy paródiának nevezhető-e, ha magyar nótákat fájdalmasan rosszul adnak elő, ám sem plusz jelentést nem társítanak hozzá, sem kontextusukból nem forgatják ki őket…

Györgyi Anna, Huszár Zsolt és Pokorny Lia. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Györgyi Anna, Huszár Zsolt és Pokorny Lia. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A színészek majd' mindegyike kiszámíthatóan építi fel szerepét. Az eltúlzottan affektált szöveg komikumára nem mutatnak rá, maguk is eltúlozzák eszközeiket: széles gesztusokkal, elváltoztatott hangon adják elő elnyújtott szavaikat, karaktereiket túl abszurdnak érezve ahhoz, hogy akárcsak megpróbáljanak azonosulni vele – egyszóval a lehető legegyszerűbb és legzavaróbb megoldást választják: a ripacskodást. Ilyenformán különbség sem igen fedezhető fel játékukban, legfeljebb arról lehetne értekezni, ki mennyire énekel hamisan. A már színre lépéskor tapsorkánnal fogadott Eperjes Károly is csak annyit hoz, amennyit egy középszerű komédiai szereplőt játszva szinte bárki hozni tud. A kivétel az egyetlen becsületes – s így mindvégig kívülálló – embert játszó, a darab végén méltó jutalmát elnyerő Huszár Zsolt. Egyedül az ő színpadi jelenlétének van némi súlya – úgy áll botjára támaszkodva, mintha egy Móricz-regényből lépett volna elő –, s ő az, aki nem ripizésből építi karakterét, hanem erősen rájátszik arra a szótlanságra, halkszavúságra, mely ellentétben áll az ígérgetők harsányságával. Ennél azonban nem jut tovább: ha nem tavaly novemberben lett volna a premier, azt lehetne hinni, nem készült még el a szerepével.

Balla Ildikó díszlete az egyetlen karakteres elem: össze-vissza domborodó, szétfolyó, kerek vonalakkal kontúrozott házai és festett hátterei a legkisebb korosztálynak szóló rajzfilmeket idézik, mézes-mázosságukkal még egyszer aláhúzzák a textus finomkodását. Ám azt már oly sokszor aláhúzták ebben az előadásban, hogy olyan, akár egy túlcukrozott, gejl sütemény. Melybe – hogy az édesszájúak se járjanak jól – a „Száz forintnak ötven a fele” című nótát és társait színpadra állító Szinetár Miklós egy kevés fokhagymát is őrölt: beleharapni több mint veszélyes.

Vö. Markó Róbert: Lassú a csiga, nincs semmi hiba
Dömötör Adrienn: Tisztújítás
Mikes Éva: Zenés-táncos cselvígjáték
Tarján Tamás: Nincsen benne semmi, ámde
Koltai Tamás: Perceval, a Grál

Rendező:  Szinetár Miklós,  Díszlet, jelmez:  Balla Ildikó,  Dramaturg:  Lőkös Ildikó,  Koreográfus:  Király Attila,  Zenei vezető:  Rossa László,  A rendező munkatársa:  Hajdinák Judit,  Szereplők:  Hirtling István, Györgyi Anna, Pokorny Lia, Huszár Zsolt, Eperjes Károly, Botos Éva, Almási Sándor, Vass György, Széll Attila, Nagy Zoltán, Kovács Krisztián, Papp Zoltán, Galkó Balázs, Gosztonyi János, Kulcsár Balázs i.h.,  Zenészek:  Rossa László, Csák Péter, Rossa Levente, Toldi József, Váradi Gyula, Seress Vilmos
Megítélt támogatás: 14 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Happy Art (Vidor) Fesztivál megrendezésére
További támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Oktatási és Kulturális Minisztérium
Az előadás repertoáron tartására (2009)