Karnevál-Lakodalom / Kompánia Társulat, Zsámbéki Nyári Színház, Back to Babylon Nemzetközi Színházi Műhely
2008.08.12.

Tollboás, néha káromkodó, még gyakrabban dalra fakadó színészek, sok népies zenével és a már-már kötelező elemmel, a káosszal. Mindez – most is – a Szentivánéji álom nyomvonalán. De miért mindig Shakespeare? KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A Kompánia Társulat a Back to Babylon Nemzetközi Színházi Műhellyel karöltve a Szentivánéji álom „feldolgozását”, nem pedig eljátszását ígéri – ezért a megváltoztatott cím –, amelyben kidomborodnának az előadás karneváli jegyei, s amelyet egyúttal „magyar és finnugor hagyományok közé” kívánnak helyezni. De miért épp Shakespeare-en keresztül kell mindezt megtenni, s miért épp az egyik legnépszerűbb, legismertebb darabja által? Arról már nem az alkotók tehetnek, hogy néhány héten belül ez Magyarországon a harmadik kísérletező Szentivánéji álom-előadás.

Miért érzi úgy egy társulat, hogy a „magyar és finnugor gyökerekhez való visszanyúláshoz” ideális alapot ad a Szentivánéji álom, annak ellenére is, hogy abban (érthető módon) nullával egyenlő az ilyesmire való utalások száma? Ha magyar népi hangszerekkel támogatva kívánnak bemutatni magyar hagyományokat, miért nem íratnak vagy kutatnak fel egy olyan darabot, amely erről szól, vagy legalább valamelyest kapcsolódik hozzá? S egyáltalán: mi lehet az oka annak, hogy oly’ sok kísérletező társulat épp a legnagyobb nevek egyikéhez, annak is egyik leghíresebb drámájához nyúl?

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Amennyiben létrejön az összhang a szöveg, annak világa vagy a történet egyes elemei és a legtöbbször összművészeti kavalkád közt, a fenti kérdések nem tűnnek fontosnak. De ha a kísérlet nem sikerül – ahogy most Zsámbékon sem –, úgy kínálkozik a válasz: a nagy mű mögött játszva elmosódnak a dramaturgiai hibák, kevésbé tűnik fel egy-egy rendezői ötlet indokolatlansága, s még attól sem kell tartani, hogy a művelt közönség, mely nyilván ismeri a művet, nem fogja érteni az akár érthetetlenül tálalt történetet.

A Lukács László rendezte előadás széttartó, többségében indokolatlan ötletek tárháza – a szöveg szintjén meg sem próbálkozik a Szentivánéji álom átdolgozásával. Nádasdy Ádám kiváló fordítását használva az elejétől a legvégéig eljátsszák a darabot, amely még meghúzva sincs túlságosan – s ez rögtön meg is kérdőjelezi a címváltoztatás jogosságát.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A legelső ötlet látványos, Frenák Pál előadásait idézi – Tündérország két ura alpinistaként ereszkedik le a zsámbéki rakétasiló tetejéről –, aztán többet utalás sem történik semmi hasonlóra. A következetesség amúgy is a legnagyobb hiánycikk a Kompánia előadásában. A nem túl izgalmas karakterek között Lysander kapott egy emlékezetes jellemvonást: úgy tűnik, anyanyelve német. Ez egyrészt – legalábbis Tilo Werner óta – nem nagy nóvum, másrészt ennek ellenére néha angolul beszél, legtöbbször viszont mintha mindenki elfelejtené az egészet. Titánia pedig nem szamárrá változtatja Tomport (Aranynál Zubolyt), hanem egyszerűen levetkőzteti – ám a férfi mégis szamárként óbégat… Az efféle következetlenségeket, elfeledett ötleteket hosszasan lehetne még sorolni.

Lukács elkövet egy, klasszikusok esetében kivált divatos hibát is: színészei néha bazmegelnek és kurvaanyáznak – a „humornak” - és egyáltalán a színjátéknak - olyan primitív módja ez (amit persze hangos kacaj kísér a nézőtérről), amely még a legjobb ötleteket is el tudja homályosítani. Hasonló eszköz a funkciótlan, csiricsáré tollboák szerepeltetése is: a legegyszerűbb módja annak, hogy a színészek extravaganciát mutassanak.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei
A zene ötletes – a rendező és Heppes Miklós szolgáltatja a legkülönfélébb hangszerek segítségével, a számítógéptől a kavicsokkal töltött sörösdobozig –, de az előadás egészéhez szinte semmit nem tesz hozzá. Kivéve az előadás utolsó jelenetét, melyben a négy megbolondított fiatal csatája rímelni látszik az előadás címére s koncepciójára; kár, hogy ez is poénkodásba fullad. A replikák dalban hangzanak el, szinte soronként változik a műfaj, néha a szereplők táncra is perdülnek, egyikük például dinnyét tör a saját fején…

Súlytalan, feszültségmentes előadás végén aztán még a darab megoldása is elveszett – ez talán össze is foglalja a Karnevál-Lakodalmat.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Rendező:  Lukács László,  Zenészek:  Szalay Henrietta, Lukács László, Heppes Miklós,  Szereplők:  Debreczeni Márton, Hantos Násfa, Szalay Henrietta, Kemény Rozália, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Németh Bottyán, Alföldy Anna,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján