Bozsik Yvette Társulata: Egy faun délutánja – Nemzeti Táncszínház
2008.01.01.

Bozsik Yvette már több mint húsz éve megkerülhetetlen figurája a kortárs táncnak. Társulata (bár 1993-ban alakult) független együttesként most tíz éves, és ezt ünnepli az Egy faun délutánja, Bozsik Yvette korszakhatárt jelző koreográfiája is. 1997-ben Bozsik - amellett, hogy pimasz tiszteletkört kanyarított az eredeti Nizsinszkij-koreográfia mellé -, előre jelezte a nemi szerepek radikális megváltozását és az intimitás határainak elvékonyodását is. A Nemzeti Táncszínházban színre került, felújított előadás mintha visszafogottabb lenne, pedig csak annyi történt, hogy ami akkor radikálisnak hatott, ma már fel sem tűnik, annyira a mindennapok részévé vált. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Egy faun délutánja. Jelenet az előadásból. Forrás: nemzetitancszinhaz.hu
Egy faun délutánja. Jelenet az előadásból. Forrás: nemzetitancszinhaz.hu

1912-ben, az Orosz Balett előadásában a Faun nagy felfordulást kavart: a koreográfus és a főszereplő Nizsinszkij volt, aki jócskán megosztotta a nézőket – antik vázák ihlette – szögletes pózaival és nyers, kéjsóvár, „botrányos” gesztusaival. 1997-ben, a Katonában Bozsik Yvette Faunja is óriásit szólt, az előadás mozdulatvilágában egyértelműen az eredeti Nizsinszkij-opust, hangulatában pedig az ezredvég éjszakai életét idézte. A díszletek, a jelmezek, vagy egyszerűen már a nyitókép is – a sziklákon heverő faun – Nizsinszkij művére utaltak, sőt, még az eredeti darab autoerotikus, kendős záróképe is bekerült a koreográfiába, miközben Debussy muzsikája hamis Stille Nacht-tal, Puccini és Gounod-áriákkal keveredett az előadásban. Tíz éve gesztusértékűnek számított, hogy Bozsik szembement a többségi homofóbiával, bevonva előadásába Díva (Tölgyesy Zoltán) személyében az Angyal bár transzvesztitáját, és a meglehetősen problematikusnak és kíméletlennek ábrázolt heteroszexuális viszonyok mellett felskiccelte a további, lehetséges verziók széles skáláját is. Az olykor igencsak keserűre hangolt előadásból úgy tűnt, a férfiak erőszakosak, a nők hidegek és boldogtalanok. A szerelem kihalófélben lévő jelenség, mely csupán tragikus operaáriákban lelhető fel, s ott is csupán nyomokban – kizárólag egy nőimitátor Csocsoszánja vagy Júliája számára. Mindennek ellenére a darab humora, a figurák szexuális sokfélesége, a helyzetek abszurditása mégis azt sugallta, hogy mégsem kell olyan véresen komolyan venni a párkapcsolati akadályversenyt.

Meglepő, hogy az a fajta ironikus giccs, ami Khell Zsolt díszletéből, a bólogató papírállatokból, a karácsonyi díszekből árad, és 1997-ben elementáris humorral bírt, ma nem hat ugyanúgy, hiszen a giccs azóta már létjogosultságot nyert, és peckesen besétált mindenhova. A mostani, felújított előadásban az akkori szereplők egy része szerepet cserélt, kicserélődött, másik része viszont maradt. Csak néhány fontos példa: a faun és a nimfa, Vati Tamás és Bozsik Yvette fölött szinte láthatatlanul szállt el az idő, Tölgyesy Zoltán dívája szintén megtévesztően hasonlít tíz évvel ezelőtti önmagára, Szabó Győző megemberesedve visszaugrott az alulöltözött angyalka szerepébe, de a humora mit sem változott.

Hogy kiállta-e az idők próbáját a Faun? Hát persze, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Az akkori derűs, eklektikus, posztmodern tabló már a múlté. A Faun tíz évvel ezelőtti eredetisége elveszett, mivel tényleg megvalósult az a világ, amit Bozsik felskiccelt: ilyen pontos, jövőbe mutató látleletet adni kivételes érzékenységre vall. Hiszen ma a magánélet határai teljesen elcsúsztak, teljes gőzzel zajlik a nemek identitáskeresése (már azt a jelszót is hallottam egy Szex és New York-jellegű, de férfiakkal forgatott sorozat kapcsán, hogy „a férfiak az új nők”), a pornó besétált a tévén és a bulvársajtón át a nappalikba, a lányújságok az egyéjszakás kapcsolatokat (a pontos technikai utasításokat mellékelve) már csak szórakozásból is javasolják. Az intim szféra megszűnt, ma az tűnik furcsának, aki nem szeretné – legalább az iwiwen vagy egy blogban – megosztani a magánéletét a többiekkel. Megfordult a folyamat, nem a szexuális nyíltság, hanem a szemérmesség a botrány. A hétköznapokat überelni egy koreográfiában e téren már lehetetlen, hiába vette Bozsik hidegebbre és közönyösebbre az előadást a régi verziónál. Már a szenvtelenül pornográf zárókép sem háborít fel senkit, hiszen nem több, mint ami bármelyik céges buliban öt perc alatt lezajlik két alkalmazott között a vécében.

Mindenképpen érdemes hát megnézni/újranézni Bozsik darabját. Egyrészt, mert Nizsinszkij-parafrázisként nagyszerűen működik, másrészt, mert pontos képet nyújt arról, milyen ártatlan, színes, derűs, szenvedélyes és szemérmes is volt tíz éve az élet. Bozsik Yvette-nek – annak ellenére, hogy azon kevésszámú alkotó közé tartozik, aki soha nem képzelte magát sem vátesznek, sem médiumnak – valahogy minden tippje bejött.

V.ö.: Vinczellér Katalin: Egy faun kalandjai

Koreográfia:  Bozsik Yvette,  Zene:  Debussy,  Gounod,  Puccini,  Schnittke,  Díszlet:  Khell Zsolt,  Jelmez:  Berzsenyi Krisztina,  Fény:  Pető József,  Táncolják:  Bozsik Yvette,  Vati Tamás,  Szabó Győző,  Tölgyesy Zoltán,  Tolkai Tibor,  Fülöp Tímea,  Samantha Kettle,  Krausz Alíz,  Csere Zoltán,  Gombai Szabolcs,  Vislóczki Szabolcs
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás felújítására a Nemzeti Táncszínházban