A II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntője
2016.09.28.

Habár az operajátszás köztudottan komplex előadói készségeket igényel, azért egy énekverseny nemigen szólhat másról, mint a hangok szépségéről, kiterjedéséről, technikai kiképzettségéről. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Kezdjük a mára már nyilvánvalóan elévült, de legalább utólagosan őszinte, beismerő vallomással: e sorok írója nem a legkedvezőbb benyomásokat szerezte a világhírű szopránunkról, Marton Éváról elnevezett énekverseny első, 2014-es döntőjét szoros figyelemmel kísérve. Igazi nagy hangok, őserejű tehetségek akkor bizony nem tűntek fel, s mi tagadás, abban is volt valami feszélyező, hogy a verseny nagydíját végül a névadó-és-zsűrielnök egyik kedves, amúgy kétség kívül ígéretes tehetségű tanítványa nyerte el.


Mindennek előrebocsájtása után a kellemes meglepetés fölemlítésének kézre eső fordulatával térhetünk rá az idei, vagyis a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjének tárgyalására, ahol most legalább két jelentékenynek hallatszó hang is felbukkant – s közörömre ezúttal éppen e hangok birtokosai nyerték el a verseny két legnagyobb (és egyszersmind a legnagyobb pénzösszeggel járó) díját.

A Grand Prix-t és egyúttal a közönségdíjat is méltán elnyerő fehérorosz Alexander Roslavets a szláv basszisták oly gazdag hagyományát és a moszkvai Bolsoj legendás énekes-képzésének tekintélyét öregbíti tehetségével. Fent is, lent is testes és agilis hangja, pregnáns szövegformálása és előadásmódjának átütő lendülete valóban sikeres nemzetközi pályafutás lehetőségével kecsegtetheti az énekest, aki Mefisztó rondóját (Gounod: Faust) a pódiumon előadva még egy kis színpadi hatást is elért: démonikussá vastagítva szemöldökét. A Mongóliából érkező Ankhbayar Enkhbold merőben szubjektív ítéletünk szerint ugyancsak okkal nyerte el az I. díjat: magvas, szép színű és hajlékony baritonja Valentin imájában (Gounod: Faust) és Renato áriájában (Verdi: Az álarcosbál) egyaránt imponálónak bizonyult, s ha olykor fel is sejlett a testes fiatalember előadói modorában egy parányi idegenszerűség, azért a Verdi-ária legnagyobb stíluspróbáját például kimondottan sikeresen vette. Merthogy a magát megcsaltnak tudó férj és barát magándala Enkhbold előadásában nem fulladt érzelgésbe, ami pedig nálánál sokkalta híresebb fachkollégáival is előfordul olykor-olykor.    


Kettőjükön kívül mindössze egy férfi jutott még a döntőbe, a kész énekesnek még bizonnyal nem ítélhető kazah bariton, Azat Malik; számba vehető tenorista, mondhatni értelemszerűen, nem bukkant fel az ez évi versenyen sem. Ami viszont a szopránokat illeti, közülük hat (plusz egy mezzoszoprán) is eljutott a döntőig: jószerint modellezve korunk operaüzemének egyik meghatározó jelenségét, a jó (vagy mondjuk inkább: a jó közepes) szopránok túlsúlyát, szemben a már-már a működés akadályává váló tenorapállyal. A hölgyek kiegyenlített mezőnyéből a zsűri a döntő egyetlen magyar résztvevőjét (és Marton Éva növendékét), Horti Lillát sorolta a legelőbbre, neki ítélve a II. díjat. A bájos megjelenésű fiatal, mindössze 23 esztendős szoprán valóban üde hang birtokosa, s ha Leonóra áriájában (Verdi: A trubadúr) éppenséggel érződött is az előadásmódján némi kis manierista jelleg, azért énekesi személyisége remélhetőleg önállósul majd az elkövetkező évek során.

A szubjektivitás ismételt hangsúlyozásával, magunk két másik énekesnőt emelnénk még ki a döntő szereplőinek sorából. Egyrészt a mezzoszoprán Polina Shamaevát, aki mindkét számában, azaz Rosina kavatinájában (Rossini: A sevillai borbély) és Orlovsky kupléjában (Strauss: A denevér) is jól érvényesülő humorérzékéről és muzikalitásáról adott bizonyságot. Másrészt a barokk áriát is választó lengyel Sylwia Olszynskát, aki, úgy érezzük, korántsem véletlenül nyerte el a szopránhangok megítélése terén családilag is oly avatott idős karmester, Sir Richard Bonynge (Dame Joan Sutherland özvegye) különdíját. A különböző különdíjaknak hála, mindkettejüket hallhatjuk majd Magyarországon: az Operaházban, illetve Pécsett és Miskolcon. Ahogyan visszatér majd Budapestre Roslavets és Enkhbold is. Az Opera (meg a többi játszóhely) színpadán aztán majd kiderülhet az is, hogy vajon komplex operaművészek-e az idei díjazottak vagy csak „hangemberek”?   
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2016. szeptember 24.