Horror a Cinefest 2016-on
2016.09.19.

Idén a horror volt a kiemelt műfaj a Cinefesten, a műfaj rajongóit bevált klasszikusokkal várták az éjjeli vetítéseken, és egy szakmai beszélgetést is szerveztek a téma köré. Ahol az is kiderült, milyen lett volna a Walking Dead, ha azt Dél-Koreában forgatják. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND ÍRÁSA.

Nem is nagyon vitatkozunk Varró Attila egyetemi tanárral. A diákjai között végzett magánkutatása szerint az első filmes élményünk rendszerint a horrorhoz köthető: a hallgatók a Disney-féle Hófehérkéből idézték fel a boszorkány megjelenését, ahogy sötét alakja szinte beborítja a vásznat. Minket a látszólag békésen ücsörgő madarak vittek a rossz útra, igaz, azokat egy Hitchcock nevű ember instruálta, nem is akárhogy. Akit tehát a félelem íze egyszer megcsapott, az már nehezen áll ellen ennek a hol lenézett, hol istenített műfajnak, amely kevés pénzből, ám ezt (jó esetben) kreativitással kompenzálva készül, távol a fősodortól. 

Ma már azt is tudjuk, hogy a horrorfilmeken nem is mindig attól félünk, amit direktbe az arcunkba nyomnak. Már a Nosferatuban sem Drakula volt a rettegés fő forrása, hanem a bevándorlók elleni félelem, hiszen Kelet-Európából csak a rossz érkezhetett, semmi más. Mint ahogy a Carpenter-féle, ’82-es A dologban sem csupán az idegen parazita borzolta a nézők idegeit. Ma már könnyű a megfejtés: zárt közösségben, szőrös férfiak között terjed, testről testre vándorol, és alig kimutatható. Mindez a nyolcvanas években. Aki az AIDS-vírusra tippel, jó úton jár. Persze mindez legtöbbször csak utólag derül ki, amikor az értelmezés különféle változatait húzzák le a filmre az ügyes bölcsészek, a félelemkeltés pillanatában a szörny rendszerint csupán szörnyet jelent. Kevesen voltak ugyanis, akik segítettek más szemmel nézni filmjeiket már a bemutatás idején, mint, mondjuk, Romero, aki bevallotta a sajtónak, hogy Az élőhalottak éjszakája 1968-ban a vietnámi háború traumájára rímel. (A zombik első önálló filmjét a fesztiválon is levetítették.)

Sepsi László szerint már a gótikus regény születését is össztársadalmi trauma váltotta ki. A feudális berendezkedést felváltotta a lassú polgárosodás, miközben lassan kiderült az is, hogy a felvilágosodás racionalizmusa nem képes minden bugyorba fényt csempészni. Vagyis a félelmet nem lehetett csak úgy elűzni. Ez pedig már azért is fontos, mert Varró szerint szívesen ülünk be félni olyasmire, amitől különben is rettegünk. A legjobb horrorok így (ha nem is tudnak mindig erről) igen következetes társadalomkritikát is gyakorolnak. Szívesen reflektálnak a körülöttük zajló folyamatokra. Nem véletlen, hívták fel a figyelmünket a szakmai beszélgetésen arra, hogy míg korábban Chicago, a belvárosi bandáktól uralt gettó (a forgatásokra állítólag tőlük és nem a rendőrségtől kellett engedélyt kérni) volt az amerikai horror egyik fő helyszíne, most a szétrohadó Detroit. Itt játszódik a Vaksötét (okosan beágyazva a cselekményt az elemeire hulló város díszletébe), a minimalista Valami követ és Jarmusch vámpírfilmje, a Halhatatlan szeretők is.

Jelenetek a Vonat Busanba - Zombi expressz című filmből
Jelenetek a Vonat Busanba - Zombi expressz című filmből
Magyarországon egyébként az idei nyár trendfordulónak számít: az eddig jobbára rétegfilmnek számító horror egyre sikeresebbé válik a mozikban. A Démonok között folytatása százezernél is több nézőt hozott, az Amikor kialszik a fény már hetvenezer felé jár, és a nemrégiben bemutatott Vaksötét is elérte már az ötvenezret. Persze kérdés, hogy ez tartós fordulat lesz-e vagy csak a blockbusterek szempontjából gyengébb nyár hozta fel a műfajt. Leginkább a 15 és 20 év közöttiek a legnagyobb fogyasztók, de – üzentek Miskolcról a szakemberek – az álomgyár lassan elkezdheti gyártani az ötveneseknek szóló filmeket is, hiszen ez a korosztály már horroron nőtt fel, így lenne közönsége a generációs filmeknek. Arra viszont még várni kell, hogy megszülessen a műfaj magyar ága. Miközben a hazai filmgyártásban már megjelent a műfaji film, a pannon horrorra még várni kell. Ennek több oka is van: egyrészt az irodalmunkból hiányzik a gótika, így nincs kulturális hagyomány, amire támaszkodhatna, ráadásul a szocializmus se nagyon kedvelte a műfajt, nyugati csökevénynek tartotta. 

A miskolci filmfesztiválon a klasszikusok újravetítésével (stílusosan éjfélkor láthattuk a Predatort, a Halloweent, Romero klasszikusát és a Rémálom az Elm utcábant), majd egy friss dél-koreai alkotással zárták a blokkot és egyben a fesztivált is. Sang-ho Yeon alkotása Dél-Korea legdrágább filmjének számít (meg is látszik rajta), és igazi közönségsiker. De Csákvári Géza, a fesztivál művészeti igazgatójának elmondása szerint a hajnali cannes-i vetítésen is tombolt rajta a vájtfülű közönség. Nos, Miskolcon ha nem is tomboltak, de kifelé menet láttam kisírt szemű nézőt, ami arról tanúskodott, hogy a Vonat Busanba – Zombi expressz nem öncélúan ijesztgetett. 


Az alaptörténet végtelenül egyszerű: járvány tör ki, amelynek során egymást kezdik harapni és megfertőzni a megvadult emberek. Egy vonatnyi túlélő viszont mindent megtesz, hogy eljusson a távoli és biztonságos Busanba. 453 kilométer, egy expresszvonat, és néha nagyon szűknek bizonyuló vonatkocsik adja a nem lankadó feszültség forrását. És az, hogy a zombik nem olyan lassúak, mint a Walking dead epizódjaiban, hanem a World War Z élőhalottjaihoz hasonlóan gyorsak. Épp ennek köszönhetjük a leglátványosabb jeleneteket, amikor is a zombik szinte áradatként, élőfalként zúdulnak a menekülőkre. A vonat után csimpaszkodó emberek látványa legalább annyira felkavaró és meggyőző, mint Brad Pitt filmjének izraeli jelenetei, ahol valóságos embergúlák „épülnek”, hogy áttörjék a falat. Itt is pillanatok alatt változnak át az emberek (bár a vírus tudja, hogy a fontosabb szerepeket játszó karaktereknek ilyenkor mindig van egy-két-három mondata még), és a kór szinte letarolja az országot, a civilizációt, az emberséget. S bár van benne egy-két erősen túljátszott jelenet, a Zombi expressz nem fukarkodik a drámaisággal sem, bár Sang-ho Yeon is oda jut el végül, ahová rendszerint a tévésorozat: néha jobban kell tartani az emberektől, mint a fertőzöttektől.

A Zombi expressz nem váltja meg a műfajt, és nem is tereli új irányba, a régi csapásokon viszont magabiztosan vág át, és felhőtlen szórakozást nyújt a régi világ romjain.

A fesztivál viszont nem érhetett véget a díjak kiosztása nélkül. A legnagyobb nyertese az idei felvonásnak A homok alatt című dán alkotás, amely a FIPRESCI zsűri (a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri elismerése mellett a fesztivál nagydíját (Zukor Adolf-díj) is elvitte (rendező: Martin Zandvliet). A film hazai forgalmazására, hacsak nem kerül a legjobb külföldi filmnek járó Oscar közelébe, nincs sok remény.

A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat az amerikai A semmiből című film érdemelte ki (rendező: Matthew Newton). A közönségdíjat a magyar Ernellák Farkaséknál című alkotás kapta (rendező: Hajdu Szabolcs). Makk Károlyt a CineFest Életműdíjával tüntették ki.