Eltűnt vagy csak átalakult? - Színház- és várostörténeti séta
2016.02.16.

Milyen volt egy operett-karaoke a századelőn? Hogyan szeretett bele egy kőszoborba Ady Endre? Miért szólt be Dajka Margit direktorasszonyának? Vagy hogyan került az Andrássy Úti Színház a Paulay Ede utcába? Mindezekre egy rendhagyó időutazó séta közben kaptam választ. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA.

A színház örök - hívják bárhogy az épületet, a társulatot. Közbeszólhat történelem, politika, pénz - szólt is, szól is -, névtáblák kerülnek le és fel, direktorok adják egymásnak a széket, de az estéről estére bekövetkező csoda szerencsére nem vehető el. Az 1800-as évek legvége óta máig dúló bábeli zűrzavarban próbál rendet vágni az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezte kétórás séta, amelyen az eredeti helyszínek között csatangolva mulatságos sztorikat is kapunk az ikonikus teátrumok rövid története mellé.
 

Szombat délelőtt tíz óra, Madách tér: az Örkény Színház előtt gyülekezünk - ez a séta első stációja. A 75 éve ott álló épület története kalandos, eredetileg mozinak szánták, aztán mégis színház lett. Túravezetőnk, Maksai Ági lelkesedése egykettőre átragad ránk, ahogy évtizedről évtizedre halad a mesélésben, egészen a 2001 óta tartó jelenig (a teátrum valójában 2004-től szűnt meg Madách Kamarának lenni). A csúcspont egy sztori a teátrum Barta Zsuzsa irányította, szovjetizáló korszakából: az "értetlen magyar színészeknek"  folyamatosan a szovjet néplélekkel példálózó direktorasszony Dajka Margitnál egyszer olyannyira kiverte a biztosítékot, hogy az egyik próbán az igazgatónőt utánozva, orosz akcentussal szólt le neki a nézőtérre, hogy "talán, menjen vissza Moszkvába..."
 
A következő állomás az Újszínház épülete. Ki hitte volna, a jelen tükrében pláne, hogy hajdanán mulatóként indult, s volt a táncművészet temploma is? A Kristálypalota elnevezés már többeknek cseng ismerősen a hallgatóságból, az 1945 utáni időszak, a Várkonyi-féle Művész Színház - melynek vándorlásáról még többször szó esik - pedig már mindenkinek megvan. Ember legyen a talpán, aki követni tudja a rengeteg nevet, amelyre a teátrum hallgatott: volt Úttörőszínház, Bartók Béla Gyermekszínház, Jókai Színház, Arany János Színház - majd Thália -, itt kezdték el működésüket Kazimir Károly társulatának avantgárd színházcsinálói a hatvanas években. 
 

A séta az egykori Balettintézet felé veszi az irányt. A szemünk előtt sorvadó épület csak halovány árnyéka önmagának, pedig tervezője, Lechner Ödön az Operaház udvarhölgyének titulálta, amely „ugyan lehet szebb, mint a királyné, de csak úgy, hogy közben a királyné királyné maradjon”. Vele szemben az Andrássy út uralkodóasszonya, az Operaház. A bal oldalán lévő szfinx-szobornak is megvan a maga története: Krúdy Gyula szerint Lédára emlékeztette Ady Endrét olyannyira, hogy a költő ott helyben beleszeretett, és megmászta a kőszobrot egy alkoholmámoros éjszakán.
 
Az elnevezések bajnoka vitathatatlanul a jó ideje Thália Színház névre hallgató Nagymező utcai teátrum. Bejáratánál kördiagram mutatja: Wabitsch Lujza mulatója, a Jardin d'Hiver volt mozi (Rádiusz Filmszínház), volt ideiglenes otthona a találatot kapott Vígszínház, majd a Nemzeti meg az Operett társulatának, 1971-től húsz éven át pedig Kazimirék avantgárd színházának szolgált játszóhelyéül. Ezt a korszakot váltotta fel a tiszavirág életű Arizona Színház, majd az első, alulról szerveződő, ugyancsak rövid életű színházi alakulás, a Schwajda György és Törőcsik Mari vezette Művész Színház időszaka, mielőtt végleg Thália Színház lett.
 
Szemben, a Pesti Broadway másik oldalán ugyancsak kalandos múltú épület az Operett, Somossy hajdani orfeuma, a hely, amely megtanította a pesti polgárt mulatni, ám a csőd őket is utolérte, az épület bérlők kezébe került, és jó pár évbe telt, mire előbb Fővárosi Színház, majd Fővárosi Operettszínház névtáblát szereltek a homlokzatra. Izgalmas hallani, hogyan jutottunk el Fedák Sáritól, az ötvenes évek Csárdáskirálynő-kultuszán át a jelen musical-hegemóniájához, a műfaj hardcore rajongótáborához, no meg a külföldön is kőkeményen turnézó előadásokhoz. 
 
Majd következik a Radnóti, amelyről kiderül, hogy ugyancsak jelentős metamorfózison ment át, mire elérte mai formáját - jelenlegi nevét is megnyitása után negyven évvel kapta -, és ugye most is alakul, hiszen Bálint András több évtizedes vezetése után új igazgató került az élére: Kováts Adél.
 
Fotók: Kónya Rita Veronika
Fotók: Kónya Rita Veronika
Kicsit elidőzünk a megboldogult Budapesti Kamaraszínháznak helyet adó Tivoli (ami a hatvanas években Tinódi névre is hallgatott) előtt is, majd irány a Király utca, a Király Színház hűlt helye. A Rendőrmúzeum falán már csak emléktábla és a homlokzat egy kis része emlékeztet a mindössze 33 évet élt műintézményre, ahol az operett-előadások szünetében a zenekar tovább játszott, kísérve a leeresztett függönyre vetített dalszövegeket éneklő nagyérdeműt - amolyan századelős karaoke módjára.
 
A séta a Bábszínház előtt ér véget. A Molnár Ferenc és Heltai Jenő Modern Színpad Kabaréjából lett egykori Andrássy Úti Színház épülete előtt, amely Gobbi Hilda szavaival élve „az egyetlen, a világháború után épen maradt színházépületként a reményt szimbolizálta, és képes volt újraéleszteni a magyar színjátszást". 
 
Tanulságos és keserédes két óra volt ez, kicsit időutazós, kicsit a jelenen lamentálós, a jövőről nem is beszélve. Megszűnt, eltűnt, átalakult - szól a séta mottója. Ilyen változások jelenleg is vannak és valószínűleg még lesznek. Ahogyan még ilyen színháztörténeti csatangolás is. Utóbbiból reméljük, minél több.