Madách Imre: Az ember tragédiája / Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – Zsámbéki Nyár
2008.07.10.

Már majd’ egy évtizede annak, hogy beregszászi társulata számára Vidnyánszky Attila megrendezte a Tragédiát. Nem egy kritika akadt, ami túl korainak találta a megmérettetést a sok fiatalból álló társulatnak. Azóta viszont sok minden változott Beregszászon, s végre ki kell mondanunk: a társulaton belül felnőtt a második generáció. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Közismertek a Vidnyánszky Attila csapata körüli viharos események: a művészeti vezetőnek és a társulat húzóneveinek Debrecenbe szerződése miatt az otthon maradtak új utak keresésére kényszerültek. Konok kitartásuk és egymáshoz való ragaszkodásuk önmagában tiszteletre méltó, de mit sem érne, ha a zavaros időkben nem párosult volna alázatos munkával. A tétova kezdeti lépések után a Beregszászon ragadtak tavaly a Liliomfival végre megtalálni látszottak saját hangjukat, az pedig, hogy éppen Az ember tragédiájában megint együtt dolgozik a teljes csapat, több szimbolikus gesztusnál.

Trill Zsolt
Trill Zsolt
Mert hiába vannak kiemelkedő egyéni teljesítmények – gondolok itt mindenekelőtt Trill Zsolt emlékezetes kölyök-Luciferére –, amit látunk, az az elsőtől az utolsó pillanatig kőkemény csapatmunka. Igaz, az előadás száznegyven sűrű perce alatt többeknek jut egy-egy rövid kamaraária – Tóth László fáraója, Szűcs Nelli Hippiája rémlik fel, de Kacsur Andrást vagy Rácz Józsefet is említhetném a sodró lendületű előadás több mellékszerepében –, és mégis: az apró szépségek kivételes, nyugodt magabiztossággal kapcsolódnak egymásba, hogy végül szemet-szívet gyönyörködtető, totális színházat hozzanak létre.

Ha azt mondom, Vidnyánszky Zsámbékon térspecifikus előadást készített, nem mondtam semmit. Egyrészt mert itt a szabad ég alatt mindenki ilyeneket mutat be, ha akarja, ha nem; másrészt mert a mondat helyesen inkább úgy hangzik: Vidnyánszky Attila a zsámbéki rakétahangárokból és a lankás domboldalból, a csillagos égből és az éjfekete földből kiindulva gondolta újra Madách emberiségkölteményét. A talaj különösen fontos szereplő: a hangársor bejárata előtt negyedkörben elhelyezett széksorok jókora földhányást vesznek körül. A színészek mezítláb, egyszínű pólóban és nadrágban vonulnak fel az ’építkezési területre’, hogy a földfelszínből tüskeként felmeredő ásókat, csákányokat kézbe véve lássanak izzasztó munkájukhoz.

A földrakás fölött himbálózó lámpába az Ádám és az Úr szerepét egymagában játszó Varga József csavar be villanykörtét, miközben a valódi ’fényhozó’, Lucifer a szorgos csapat körül ólálkodik. A bukott angyal lényéből áradó néma fenyegetés, kimért járása egy pillanatra felidézi a munkatábor kápójának rémalakját is. Mégis hiba lenne leragadnunk egyetlen, kizárólagos jelentésnél, hiszen Vidnyánszky rendezése ezúttal valósággal lubickol az asszociatív képzettársításokban. Nem is tehet mást, hiszen a föld alól előkerülő, nagy fáradsággal kiásott kevés kellék (oszlopfők, guillotine stb.) rákényszeríti használóit a lehető leginvenciózusabb használatra.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A beregszászi előadás nagy lendülettel száguld végig az alaposan megnyirbált Tragédián, miközben az összkép mégsem sérül. Csak üdvözölni tudom Vidnyánszky módszerét: nem bonyolódott a Madách-mű körül dúló esztétikai és filozófiai vitákba, „csupán” az Én determinált utazását kívánta felmutatni. Félreértés ne essék: mindez korántsem jelenti azt, hogy kizárólag a Tragédia szüzséjét alakította színházzá, hiszen rendezése nagyon is határozott állítások egész sorát tartalmazza. Már az, ahogyan odalentről újabb tárgyak egész sora bukkan fel, markáns történelemfelfogást mutat: az új kultúrák az előzőek romjain élnek, azokból táplálkoznak.

A harmadik színből mottószerűen szinte a darab élére ugró ádámi mondat, a „Hová lesz énem zárt egyénisége?” az előadás vezérlő elvévé változik. Ádám tetteit és gondolatait egyaránt ez a szentencia irányítja – innen magyarázható az első férfi és az Úr szerepösszevonása, innen ered Éva (Vass Magdolna) szokottnál halványabbra történő színezése, s innen datálódik az Ádám és Lucifer közötti viszony lehetséges dimenzióinak míves kidolgozása is.

A személyiség rejtett útjainak feltárása közben pedig kivételes színházi varázslat részesei leszünk. Néhány fontos kép: a dombtetőről hosszú, fehér szakállát a földig lógató Úr egyszerre komikus és félelmetes alakja, ahogy jól visszhangzó vascsőbe diktálja komoly parancsait; a Paradicsomból való kiűzetéskor a sírgödreikből kikelő, visszafelé menetelő holtak megrendítő látványa; a falanszter színben a hangárok belső falára kivetített torz, beszélő árnyékok, vagy a csúcspontként elővezetett londoni jelenet kifinomult részletgazdagsága különösen emlékezetes.

Mire Ádám eljut az űrbe, már koromsötét éj borul ránk. Az inas Lucifer bakot tart Ádámnak, aki pokoli segítője válláról mászik az egyetlen fényforrásként imbolygó lámpa tetejére, hogy élet és küzdés összefüggéseiről gondolkodjon a semmi kellős közepén. Amit látunk, az maga a valódi Színház.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008
Szerző:  Madách Imre,  Cím:  Az ember tragédiája,  Rendező:  Vidnyánszky Attila,  Dramaturg:  Kozma András,  Szereplők:  Varga József, Vass Magdolna, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Tóth László, Kristán Attila, Rácz József, Sőtér István, Kacsur András, Kacsur Andrea, Szabó Imre, Orosz Melinda, Ferenci Attila, Ivaskovics Viktor, Katkó Ferenc Béres Ildikó, Gál Natália, Orosz Ibolya, Krémer Sándor,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján