A visszatérő
2016.01.13.

Alejandro González Iñárritu A visszatérő című filmje a három legfontosabb Golden Globe-ot, a legjobb filmnek, rendezésnek és a legjobb férfi főszereplőnek (Leonardo DiCaprio) járót már elnyerte a most induló díjszezonban. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Hogy jogosan-e, arról lehet persze vitatkozni. A film egyértelműen hatalmas vállalás, mit vállalás, igazi túlélőtúra volt az egész stábnak, különösen Leonardo DiCapriónak, aki a művészet nevében bölénymájat evett (tényleg), jéghideg folyóban mártózott meg (bundában, helyzetét megkönnyítendő), többször majdnem kihűlt, halott állatban időzött egy sort – és még sorolhatnánk további megpróbáltatásait. 

Egyszóval adott egy mániákus és kérlelhetetlen mexikói filmrendezőnk, aki egyértelműen vallja, hogy a gyomrán keresztül kell megfogni a nézőt, vagyis a zsigereire kell hatni, ami pedig csak úgy lehetséges, ha látjuk, hogy Leo tényleg mindjárt megfagy (még a szakállán a jégcsapok is valódiak), és legalább annyira szenved, mint a karakter, akit megformál. Method acting csúcsra járatva, Bear Gryllsbe oltva. Leo küzd a filmidő alatt, mint az oroszlán: hörög, morog, nyög, nagyon mélyeket lélegzik (többször be is párásodik a kamera), zordan néz (zárásként bele a szemünkbe), foghegyről odavet. 

A történetnek hála igencsak limitált eszköztárral kell dolgoznia, hiszen itt minden a túlélésről szól: egy valós figurát, egy XIX. századi prémvadászt (Hugh Glass) kelt életre, akit miután majdnem szétmarcangolt egy grizzly, a társai magára hagytak, hogy aztán a nagy amerikai vadonban bogyókon (és bölénymájon) próbáljon meg túlélni, amíg el nem vonszolja magát a prémvadászok erődjéig. Miután a pionírok korában járunk, a vadregényes tájban a különböző indián törzsek és a telepesek között is állandó a harc, ami csak tovább súlyosbítja hősünk helyzetét. A színészi díjról tehát dióhéjban ennyit – ha DiCaprio még egy Oscart is hazavisz A visszatérőben nyújtott alakításáért, tudjuk be annak, hogy ennek már régen be kellett volna következnie – és szó szerint megszenvedett érte. 

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Iñárritu filmje ennek ellenére/éppen ezért tényleg roppant hatásos. Emmanuel Lubezki kamerája nem egyszer 360 fokot jár be, és hasonlóan előző közös munkájához a rendezővel – Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – szereplőről szereplőre halad a hosszú snittek alatt. Az operatőr végig természetes fényeket használt, ami egészen különleges hangulatot kölcsönzött a filmnek – a hó és a szürke ég, időnként a tűz világítja meg ezt a ködös, fenséges, zord tájat, a hatalmas nyílt tereket, még inkább érzékeltetve a civilizáció előtti állapotokat, az ember kiszolgáltatottságát az elemeknek. A totálok festményszerűek, a közelik pedig annyira intim viszonyt teremtenek a szereplőkkel, hogy a medvetámadás alatt DiCaprióhoz hasonlóan a nyakunkban érezzük a grizzly lihegését, felfogjuk az állat tömegét, a bőrünkön érzékeljük, ahogyan végigszántanak a karmai a főszereplő húsán. Itt jegyzendő meg, hogy a grizzly CGI-technológiával készült, és ritkán látni ilyen életszerűnek, valósnak tűnő, a történethez tökéletesen passzoló kivitelezést. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Miután a sztori eléggé soványka (a túlélés krónikáját még egy bosszúszál színesíti – DiCaprio figuráját az is élteti, hogy elégtételt vegyen az őt magára hagyó Fitzgeraldon, akit Tom Hardy alakít), a rendező számos álomjelenetet is beiktatott a filmbe. A bevillanó emlékképek az indián feleségről (Melaw Nakehk’o) és a közös gyermekről, Sólyomról (Forrest Goodluck) lírai ellenpontjai a nagyon is naturális valóságnak, olyan érzelmek ábrázolására hivatottak, amelyekbe hősünk a cél érdekében kapaszkodhat, erőt meríthet. Miután ezek a jelenetek nem egyszer hallucinációnak tűnnek, egy bölénycsorda hirtelen felbukkanásakor pár pillanatig el sem tudjuk dönteni, hogy a valóságban vagy hősünk képzeletében léteznek-e az állatok. Iñárritu  A visszatérőben nem csupán egy túlélés, de egy újjászületés történetét is elbeszéli. Hősünk a bosszún, annak módján keresztül mutatja meg, hogy a megpróbáltatások hatására eggyé vált a természettel, átvette az indiánok értékrendjét, ha voltak is kötődései a telepesek világához, ezek az élmények hatására eltűntek, ő már ide, ehhez a tájhoz, az őslakosok közé tartozik. 

Tény, hogy gyönyörűen megkomponált, zsigeri élmény az új Iñárritu-film, egészen fantasztikus rendezői teljesítmény, de valahogy éppen ez a szó, a „teljesítmény” illik hozzá a leginkább. Lehet, hogy épp emiatt nem is enged magához a csodálatnál és a tiszteletnél közelebb.