Martin McDonagh: A kripli / Tatabányai Jászai Mari Színház
2015.11.29.

A rendező nem látszik számolni avval, hogy A kripli milyen vékony jégen jár. Ha nem lennének ritmusérzékeny színészei, beszakadna az egész. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Schruff Milán, Szabó Emília és Jaskó Bálint
Schruff Milán, Szabó Emília és Jaskó Bálint

Martin McDonagh A kripli című színdarabja bizonyos körülmények között pontosan úgy viselkedik, mint egy sikeres bulvárdarab. Annak ellenére így van ez, hogy szereplőit, helyszínét, témáját és nyelvezetét (főleg az utóbbit) tekintve A kripli korántsem tipikus bulvárdarab, legfeljebb annyiban, hogy nincsenek igazi mélységei. Szakszerűen működtetve képes egész estét és egész nagy színházat betöltően hatni: emocionális élményt adni a nézőnek, kiváltani nevetést, sírást, drukkolást a főhősért. Kétszer voltam már tanúja a mű eme képességének, a Thália Színházban a győriek vendégjátékán – rendező: Balikó Tamás, Csámpás Billy: Járai Máté –, és a londoni Noël Coward Színházban – rendező: Michael Grandage, Csámpás Billy: Daniel Radcliffe. (A kripli Gothár Péter rendezte magyar ősbemutatója pedig nem egy estét töltött ki/be, hanem tízéves sikerszériát.)

Hogy mik a fentebb említett bizonyos körülmények, szükséges és elégséges feltételek? Mindenekelőtt a megfelelő szereposztás. A kripli nem pusztán jó színészeket igényel, hanem kiváló ritmus- és stílusérzékű jó színészeket, akik pontosan eltalálják e drámaszöveg tempóját, tónusát, komikumát. Ugyanezt kell tudnia a rendezőnek is, továbbá a mértéket és a határokat. Ne nézze és ne mutassa a művet se kevesebbnek, se többnek (annak főleg ne), mint ami.

Egri Márta és Egri Kati
Egri Márta és Egri Kati

A tatabányai Jászai Mari Színház A kriplijének egy délutáni előadásán utalnak jelek arra, hogy nem sikerült a legjobb formáját kihozni a darabnak. A legfeltűnőbb jegye ennek talán az, hogy a közönség részint semleges, részint ingerült értetlenséggel figyeli a produkciót. A középiskolás nézők tanácstalansága láthatóan alapvető: egyszerűen nem tudják elhelyezni praxisukban a művet, nem értik, micsoda ez egyáltalán. A felnőttek némelyike pedig hangosan háborog a szünetben és a végén.

Az előadás eleje rögtön előrevetíti, hogy Guelmino Sándor színrevitele nem bízza pusztán a szöveg svungjára a dolgot, hanem rápakol. Mindjárt kezdetként hosszú, néma színészi játék előzi meg az első szavakat. Az élelmiszerboltot vivő idős Osbourne nővérek egyenként farolnak be a színre, lassan, öregesen, zsákot húzva, egy szerénynek mondható kis poénért dolgozva meg alaposan. A rendező nem látszik számolni avval, hogy az egész darab milyen vékony jégen jár. Akár ha időigényes humorral terhelik, akár ha líraisággal színezik, pláne ha a drámaiságot kívánják fokozni - könnyen beszakad. (Egyébként a textus hallatán szinte percenként szembesülünk a felismeréssel, hogy a Bánya-darabokat író Székely Csaba mennyit tanult McDonaghtól, vagy az ír kortárs szerzőt fordító Varró Dánieltől. Ebben a felismerésben bizonyára osztozik velünk a Komáromból érkezett vendégszínész, Tóth Tibor, aki otthon a Bányavirág Ivánját játssza, itt pedig az orvost.) Tatabányán A kripli előadása három órán át tart, s az ember határozottan érzi, hogy nincs ennyi ebben a műben.

Schruff Milán. Forrás: Jászai Színház. Fotó: Szvatek Péter
Schruff Milán. Forrás: Jászai Színház. Fotó: Szvatek Péter

Bátonyi György díszlete egyetlen nézésre is felkínálja a megfelelő és stílusos teret a három helyszínhez az írországi világvégén, Inishmaan szigetén. Rozsdás, hullámos fémkasztnik állnak egymás mellett a széles színpadon, köztük koszos tiszta ruhák száradnak kötélen, mintegy függönyként. A földön sok-sok sárga műanyag gumikacsa hever, a megfelelő pillanatban Helen lesz megdobigálva velük. A nénikék zöldborsókonzervben dúskáló boltja központi elem, amely azonban el tud tűnni, hogy teret adjon a tengerparton csónakot csinosító Bobby-babának. Balra félig a földbe süppedt teherautó-kerék, rozsdás mosógép, jobb szélen egy kiszerelt kocsiülés, itt olvasgat néha árva címszereplőnk, a Csámpás Billy. Schruff Milán játssza helyénvalóan, fokozva a fiú kripliségét avval, hogy hiányzik a bal karja. (Az eddig látott Billyknek végtaghiányuk azért nem volt.) Arca fehérlik, mint a holdvilág – az összes szereplő kórosan sápadtra van maszkírozva, sok-sok holdvilág –, és később egy filmsztár tényleges eleganciájával érkezik haza Hollywoodból: fehér öltönyben, fehér kalappal. Schruff Milán alakítása egyszerű, tiszta. Épp annyi szánalmat, együttérzést és zavart kelt a nézőben, amennyi nem sok és nem kevés. A színészi energiakitermelést mindenekelőtt Szabó Emília végzi mellette, aki kócos, redves Helenként sistereg és viharzik a színen. Honti György ugyancsak figyelemreméltó mint komoly szakmai önérzettel bíró helyi hírharang. Johnnypateenmike-ja a médiaszakmunkások ősét, a görög drámák hírnökét is beidézi. Szeretnivaló alakítást nyújt Bobby-baba szerepében Gula Péter, és kiemelkedően jó benyomást kelt a Helen öccsét játszó Jaskó Bálint. Egyfelől bájosan vagány kisfiú, másrészt pedig hajszálpontos tart ütemet a szövegével. Ráadásul azt is ügyesen abszolválja, hogy a második rész elején kiküldik a színre egy értelmezhetetlen közjátékra, amiről az aznapi publikum el sem tudja dönteni, hogy ez még szünet vagy már a második felvonás. A szünetet mindenesetre az előadás legszebb pillanatai előzik meg, amikor is a Billy szökésén feldühödött nénikék megtapossák a fiú után maradt holmit, s taposásuk szinte öntudatlanul vált át a jellegzetes ír táncba. E ponton a rendezés kivételesen árnyaltan ad többletet a darabhoz.

A kriplinek alighanem az a legkedvesebb vonása, hogy kínálja egy pazar páros lehetőségét két, már nem fiatal színésznő számára. A tatabányai bemutató színháztörténetileg is feljegyezhető érdeme, hogy Billy nénikéiként az Egri nővérek lépnek fel. Annyiban egyformák itt a koros asszonyok, hogy mellben igen megerősödtek, és a bajuszuk nemcsak festett ám, hanem – úgy tetszik a hatodik sorból –, térhatású, vagyis határozottan szőröződik. Egri Márta Eileenje a kislányosabb a hosszú, vékonyka ősz hajfonatával, amit egy bakfis mozdulatával dob a hátára. Egri Kati Kate-je tapasztaltabb, rafkósabb és mélyebben zengő. A két színésznő mcdonaghi kettősét bízvást nevezhetjük emlékezetesnek.
 
Az előadás adatlapja itt található. 
Szerző: Stuber Andrea