Mark Twain: Koldus és királyfi / Városmajori Szabadtéri Színpad
2008.07.11.

Perzselő élmény: éneklő királyi udvar és daloló koldusok a tűző napsütésben. Aznap Mark Twain sajnos porosnak álcázza magát, pedig akár naprakész is lehetne. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

A két címszereplő (Forrás: hokiralyno.hu)
A két címszereplő (Forrás: hokiralyno.hu)
Meglepő beszélgetésnek lehettem tanúja a Városmajori Szabadtéri Színpad jegypénztáránál sorban állva: a pénztáros hölgy rezzenéstelen arccal közölte az előttem állókkal, hogy a színpadi árnyékoló a tizennyolcadik sorig fed, és hogy természetesen csak olyan helyre adnak el jegyet, amit nem ér a tűző nap. Az igazság viszont sajnos az, hogy körülbelül a tizedik sorig takar a felfüggesztett vászon, sőt, a sorok vége még ott is kimarad, (viszont hátrébb, a jobb oldal szélén akadnak árnyékos foltok, azokra érdemes apellálni.) Így aztán a vasárnap délelőtti gyerekelőadások nézői megküzdenek minden csepp árnyékért, a harciasabb anyukáknál általában a racionalitás győz, és családostul átvonulnak a hűvösebb, szabad helyekre, de minimum a gyerekeiket átpaterolják, viszont akadnak olyan nagyszülők, akik büszke sértettséggel, egyenes derékkal és fejükön egyensúlyozott kispárnával ülnek a tűző napon, és aszalják az UV-sugárzásban az unokákat. Hosszú távon mindenképpen megérné megnövelni az árnyékolók területét, már csak azért is, mert ez egy viszonylag népszerű játszóhely, ahol egész nyáron futnak majd gyerekelőadások vasárnaponként: ne múljon ilyen apró kellemetlenségen a siker.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Kárpáti Gyula rendezésében Mark Twain Koldus és királyfija a kissé nehezen emészthető produkciók közé tartozik, elsősorban azért, mert nem könnyű mit kezdeni azzal a gyerekszínházi konvencióval, hogy a főszereplő kisfiú-szerepeket harminc feletti színésznők alakítják. És ha a játszók eleve igen kevéssé „kisfiús” külseje ráadásul szolid sminkkel és hatvanas évekbeli platinaszőke parókával van súlyosbítva, az végképp ijesztő. Persze, végeredményben érthető ez a döntés, hiszen a Tomot alakító Nagy Gabriella és Edward királyfi – a többi szereplőhöz hasonlóan – egyaránt dalra fakad a színpadon, talán szólamaik viszonylagos nehézsége miatt esett rájuk a választás. Pedig a vékony, elegáns és merev Nagy Gabriellához egyszerűen nem illik Tom figurája: nagyszerű lenne például, ha egy konzervatív angol arisztokrata hölgyet adna, jól szabott bézs kosztümben, de sajnos rövidnadrágban, koldusfiúként ugyanez jut róla az eszembe. Énekhangja tiszta, bár kissé éles, viszont a ritmusérzék és a könnyedség teljes hiánya sajnos nem tesz jót ebben a szerepben, pláne azokban a pillanatokban, amikor táncolnia kell. Kontha Nelli Edwardja kevésbé outsider, jóval természetesebb, bár az, hogy egy kamaszfiú harcias, uralkodói megnyilvánulásait egy folyamatos felszólító módban kommunikáló szoprán hang közvetíti, némi toppantgatással kísérve, kissé komikus. Mindenesetre egyik színésznőnek sem könnyű, hiszen az a fajta érzelmes-realisztikus színjátszás, amit nyújtanak, nadrágszerepben még avíttabbnak hat, mint egyébként, és ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Lord Hertford (Habány Tamás), Andrew atya (Albert Péter) és Canty-né (Szécsi Vilma) játékából szintén hiányoznak az idézőjelek, Szécsi Vilma pedig egyenesen mintha egy szociofotóról sétált volna le (ezt végeredményben akár elismerésként is mondhatjuk). Mégis, a szereplők közül lényegileg azok játéka élvezhető igazán, akik kissé elrajzolják, karikírozzák, eltartják maguktól a szerepüket. Kedvencem a búgó hangú Füzesi Klári talpig aranyban és királykékben pöffeszkedő, tekintélyes és megalomán Lady Elisabethje, aki kicsit sem titkolja, hogy királynői babérokra pályázik. A kedélyes alkoholista VIII. Henriket alakító Fekete István, vagy a lenti régiókbeli tükörképe, a szintén részeges, harsány Canty, akit Dorner Gyula formál meg, szintén szórakoztató. Kellemesen abszurd szereplő továbbá az udvari orvosként tébláboló Sáfár Kovács Zsolt, aki repkedő parókában, fahangon halandzsázva ködösítget, saját hivatását misztifikálandó, vagy Humprey, a pálcás fiú – Boronyák Gergely – aki leginkább megelevenedő marionettbábuhoz hasonlít. A szereplők énekhangja változó, de karakteres, és tökéletesen megfelel arra, hogy Kormos István vicces strófáit Daróczi Bárdos Lajos megzenésítésében elénk tárják, példának okáért ezt a gyöngyszemet: „Rebarbara, rebarbara, légy boldog, ó, Anglia!”

Mégis, annak ellenére, hogy akadnak az előadásban jobb pillanatok, összességében Mark Twain műve ebben az interpretációban kifejezetten porosnak hat. Pedig biztos vagyok benne, hogy a Koldus és királyfi átgyúrható, aktualizálható, életre kelthető, hiszen az író mindent tudott a társadalmi mobilitás legendáját maximálisan felülíró születési kasztrendszerről, még Bourdieu is bőven tanulhatott volna tőle.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Rendező:  Kárpáti Gyula,  Szereplők:  Kontha Nelli, Fekete István, Füzesi Klári, Habány Tamás, Sáfár Kovács Zsolt, Boronyák Gergely, Nagy Gabriella, Dorner Gyula,  Helyszín:  Városmajori Szabadtéri Színpad,  Időpont:  Június 22.,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján