Capa in Color / Capa Központ
2015.07.14.

"Szép mesterség a fényképészet ? Pont így kérdezte. Én erre azt mondtam: - Bandi, így nem lehet beszélni a fényképészetről!" VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

A Friedmann Endréből előbb André Friedmanná, majd Robert Capává vált zseniális fotóst elsősorban háborús képeiről ismeri a közönség. Ars poeticája - miszerint jó képet, csak kellően közelről lehet lőni - lett a végzete: 1954-ben aknára lépett Vietnámban, Thai Binh közelében, és ezzel belépett a háborús riporterek hősi panteonjába.  

Síelő napfürdőzik a Matterhorn előtt,  Zermatt, Switzerland
Síelő napfürdőzik a Matterhorn előtt. Zermatt, Switzerland
Robert Capa csodálatos életművet hagyott hátra. Életének szűkre szabott 41 éve alatt végigfotózta a második világháborút, a spanyol polgárháborút, a kínai-japán konfliktust, Izrael születését, a hidegháborús Szovjetuniót, a háború utáni Budapestet, Indokínát. E súlyos témákkal párhuzamosan sikerült az emberi lét derűs oldalát is megörökítenie. Nem is akárhogyan. A Capa in Color című tárlat különlegessége, hogy több mint száz, kizárólag színes Capa-kép és egyéb kiegészítő dokumentáció: levelezés, illusztrált újságcikk, néhány eredeti képkocka (valójában színes diafilm), videó mesél minderről nekünk. Ezek a Magyarországon ebben a formában és mennyiségben sose látott színes fotók elsősorban a derűről, az életszeretetről vallanak.  

A Capa in Color című, szeptember 20-ig megtekinthető tárlatnak a régi Ernst Múzeum, immár Capa Központ ad otthont - kurátora pedig nem más, mint Cynthia Young, a neves, New York-i International Center of Photography (ICP) munkatársa. A kiállítás tavaly debütált New Yorkban és az első külsős állomása máris Budapest lett, képanyaga teljes egészében az ICP tulajdonát képező Robert Capa Archívumból való (az intézménynek az alapítása pedig az öcs, Cornell Capa nevéhez fűződik). A magyar főváros tehát egy kihagyhatatlan, vérbeli New York-i kiállítással gazdagodott most.

A tárlat termeit tematikus, és többnyire kronológiai sorrendben járhatjuk körbe. A témakörök, általában csupán 5-6 képpel, szigorúan a lényegre koncentrálva (az X Generáció című projekt kivételével) földrajzi helyszínek. Capa a kínai-japán háború idején, 1938-ban kísérletezett először színes filmmel, majd 1941-től kezdődően gyakorlatilag szinte folyamatosan színes tekercsfilmmel is dolgozott, lelkesen küzdött a lapoknál a színes fotók elfogadtatásáért, de az előhívás lassúsága miatt csak a világháborút követően kezdtek rászokni a megrendelők. 

Pablo Picasso a kisfiával, Claude-dal játszik. Vallauris, France
Pablo Picasso a kisfiával, Claude-dal játszik. Vallauris, France
Robert Capa most új arcát fedi fel számunkra: a megszokotthoz képest valahogy életszerűbb és meghittebb pillanatokat mesél a színek által. A politikai súly is enyhül a képeken, könnyedebbé, kacérabbá válnak a modellek is rajtuk. Kifejezetten friss és üde az összhatás. És nemcsak a háborúról tudósítanak, sőt. Ezeken a képkockákon ott dobog az élet, átsüt rajtuk a derű. Egy minden értelemben színes világ: számos európai helyszín mellett Ázsia és Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Észak-Amerika is színre lép. Pillanatképek a frontról vagy vidám hétköznapok egy háború utáni Európában: mesés jégbárok a svájci sípályán – bárcsak ma is ilyenek volnának! -, pihegő- pihenő, vonzó nők hajdani római partikról vagy éppen Deauville és Biarritz strandjairól. Csodás társadalmi kontrasztok a párizsi lóversenyek tribünjéről, szakadt halásszal cseverésző Dior-modell a Szajna-partról. Az amerikai haditengerészet tagjairól készült fényképek intimitása már-már zavarba ejtő. Ez is mind a színes Capa.

Nagyon szuggesztív erejük van a fotóknak, kiemelkedő darabok. A látogató pedig tisztában van azzal, hogy e képkockák humánuma mögött, a kamera túloldalán ott rejtőzik a jóképű, megnyerő mosolyú és elbűvölő stílusú férfi. Népszerűségéről talán elég annyi, hogy Capa gyakorlatilag mindenhová bejáratos volt: a párizsi Hotel Lancasterben egy kisebb hátsószobában lakott huzamosabb ideig a harmincas években, hiszen jóban volt a tulajdonossal. Capa igazi világfi volt, Hemingway, Humphrey Bogart, André Kertész barátja, hogy csak a legismertebbeket emeljük ki. Az amerikai íróról, illetve Bogart-ról is láthatunk remek képeket a kiállításon.

Néhány dokumentumon ő maga is feltűnik, például amikor síel, vagy éppen terepen van, a hóban guggol a gépével, szájából kilóg a cigaretta, és fókuszál. Mellette az utóbb holland királynővé lett Beatrix még kislányként, siklásra készen. 

Capucine, francia modell és színésznő az erkélyen.
Capucine, francia modell és színésznő az erkélyen.
Capa a gyors technikájáról volt híres, lazán, de precízen dolgozott, szimata tökéletes, ösztönös: azonnal felfedezi a megörökítésre érdemes témát, mozdulatot vagy helyzetet. Villámgyorsan exponált, és jellemzően még a háborúmentes kontextusban sem állította be a modelljeit. 1948-ban elutazott egy, a Picasso kerámiáiról tervezett riport miatt a francia tengerpartra a Look magazin megbízásából. Francoise Gillot, az akkori Picasso-múzsa, a ma is élő, 93 éves tehetséges francia festőművész, akinek a szépségét nem tudta megcibálni az idő, mesélt ennek az utazásnak a részleteiről. Két hétig maradt náluk Capa, ekkor készült például az egyik leghíresebb fotó Picassóról, rajta a mester egy napernyővel kíséri gyönyörű barátnőjét a homokban. Munka közben Capa bevonta, beavatta, mulattatta a modelljeit. Csak élniük kellett előtte, amíg ő kattintgatott.

„Capa tudott nézni és tudta hasznosítani azt, amit felfedezett. Egy gyermek arcán tudta ábrázolni egy egész nép gyűlöletét… Capa műve nagy szívének és túláradó együttérzésének bizonyítéka… Gyakran utaztam és dolgoztam Capával. Sokkal intimebb barátai is lehettek, de senki sem szerette úgy, mint én. Szeretett fesztelennek, gondok nélkülinek látszani munkájában. De nem volt az. A fotói nem véletlenek.” –írja róla John Steinbeck, utazótársa. Szovjetunióban tett utazásukról egy közös könyv is született Orosz napló címmel.

A szintén fotós, egykori élettárs, Gerda Taro alakját ezúttal nem idézték meg, ti. 1937-ben bekövetkezett tragikus halála megelőzte Capa színes fotós periódusát. Számos más nő azonban - szép, elegáns, rövid hajú, rúzsos nő – felbukkan a képeken. Síelő színésznők, Ava Gardner a Mezítlábas grófnő forgatásán, mulató római asszonyok, Capucine, a fiatal francia színésznő és modell, a kiállítás plakátfotója, aki mellesleg hasonlít Ingrid Bergmanra, Capa egykori kedvesére. 

Úton Namdinh és Thaibinh között. (1954. május, Vietnám). Fotók: Capa Központ
Úton Namdinh és Thaibinh között. (1954. május, Vietnám). Fotók: Capa Központ
A tárlaton megtekinthető Anne Makepeace Capáról készített 2003-as portréfilmjének érdekes, beszédes mozzanata, amikor a Hollandiában később híres fotográfussá lett gyerekkori barát, Besnyő Éva felelevenít egy párbeszédet a Berlinben hozzá betoppanó „Bandiról”: „Szép mesterség a fényképészet ? Pont így kérdezte. Én erre azt mondtam: - Bandi, így nem lehet beszélni a fényképészetről !" (részlet a Capa: In Love and War című dokumentumfilmből, az idézett rész 10:45-től)

Nos, talán valahogy így indulhatott. Egy csodás ösztönlény, vérbeli sármőr, akibe azonnal bele lehetett szeretni. Tehetséges, rátarti személyiség, aki büszke volt magyar észjárására, leleményessége nem egyszer segítette át veszélyes helyzeteken, egészen addig, míg egyszer túl közel nem került…

Robert Capa fotókról ismert alakjának könnyed, hanyag tartása s mosolya mögött valójában sok szomorúság és nehézség is rejtőzött. Öccse, Cornell Capa mondta, hogy „rövid földi pályafutása során sokat élt és sokat szenvedett.” Az amerikai hősi halottaknak kijáró katonai dísztemetést kapott fotós valóban azzá vált, amit kitalált magának egykor: sikeres amerikai fotós lett belőle, ahogy azt eltervezték és terjesztették Gerdával, csodás marketingfogásként a boldogulásukért a párizsi nyomorgások idején. A megelőlegezett hírnév önbeteljesülő jóslatként működött. Capa neve mítosz lett.

A kiállítás megtekinthető 2015. szeptember 20-ig.
A kiállítás kurátora:  Cynthia Young, az ICP kurátora (Robert Capa Archívum),  Társkurátor:  Petrányi Zsolt művészettörténész