Puccini: Turandot / Bartók Plusz Operafesztivál
2015.06.23.

Máshogy, mint vártuk, ám így is figyelemre méltó Turandot-produkcióval lépett föl az idei miskolci operafesztiválon a Brnói Nemzeti Színház – Janaček Opera társulata. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

Giacomo Puccini legutolsó, s a mester által befejezetlenül hagyott operáját hagyományosan az egykorú ifjabb pályatárs, a saját jogán mára többé-kevésbé elfeledett Franco Alfano befejezésével szokás játszani. (Méghozzá abban a változatban, amelyet Alfano a második nekifutásra hozott össze.) 1926 óta azonban más is megpróbálkozott azzal, hogy Puccini szellemében és vázlatai nyomán érvényesebb verziót írjon a Turandot harmadik felvonásának lezárása gyanánt. 2001-ben kiválólag – az azóta elhunyt – Luciano Berio állt elő a maga Turandot-befejezésével, amelyet azóta Salzburgban, Amszterdamban és Los Angelesben is bemutattak. A Turandotnak ezt az update-változatát ígérte eredetileg a Bartók Plusz Operafesztivál 2015-ös programja is a brünni Janaček Opera előadásában, azonban utóbb valamiért mégis a megszokott, Alfano-féle befejezéssel jutott el a miskolci Jégcsarnokba a morva társulat produkciója.   

Ám ha ez az érdekesség el is esett, egy másik nemcsak megmaradt, de egyszersmind az előadás nagy értékének bizonyult. A brünni Turandot rendezője ugyanis Jiři Nekvasil volt, s a jelentékeny színházművész ezúttal is figyelemre méltó, s több ponton felvillanyozó, színházi értelemben is izgalmas előadást hívott életre. Nekvasil Turandotjának egyik nagy találata a kórus (és statisztéria) beállítása és elhelyezése volt, s ebben kitüntetett szerep jutott a díszlettervező Daniel Dvořak két háromszintes tribünjének, melyekre felültetve a kínai nép az első felvonásban, majd a Rejtvény-jelenetben is egyszerre biztosított dekoratív hátteret és kísérhette hol ritualizált, hol bábukat idéző mozdulatokkal, gesztusokkal a cselekményt. A megjelenésében egynemű, gyakorlatilag arctalan, de mégsem monolit tömegként kezelt kóruson-és-statisztérián rendre át-áthullámzott az előtérben zajló események reflexiója: változatos formákban, s a legtöbbször artisztikus szépséggel felmutatva az egyes gesztusokat.

A rendezés másik markáns és hatásos vonulatát a három miniszter, Ping, Pang és Pong szcénái és játékai jelentették. Hogy Nekvasil ezt a három alakot visszavezette a commedia dell’arte világához, azaz a történet egyik őseredetéhez, az önmagában még nem érdemelne revelációnak kijáró ünneplést, hiszen ez egyrészt kézenfekvő, másrészt mások által is kijátszott megoldás. Ám az, hogy a commedia dell’arte megidézése mellett, sőt az előtt cirkuszi bohócok – gyermekkorból mindannyiunk által kedvelt vagy utált, de okvetlenül ismerős – csapatává formálta át a három minisztert, az okvetlenül pontot érő originális és meggondolkodtató ötlet. S e bohócok energikusan és ugyancsak egyénítetten játszották el szerepeiket: Pang és Pong nagy bohóchassal felszerelve, míg Ping, azaz az őt alakító Jiři Brückler már-már akrobatikus ügyességgel, egy-egy szépen kivitelezett cigánykereket is ámultatva teljesítette miniszteri és operaénekesi föladatát.                 

A képek forrása: operafesztival.hu
A képek forrása: operafesztival.hu
A sokrétű meséjével, s a pszichologizálást és a szimbolizálást egyaránt bátorító jellegével hagyományosan a rendezők keze alá dolgozó Turandot ezen a miskolci estén a zenei kivitelezés terén is minőséginek bizonyult. A címszerepben fellépő Maida Hundeling minőségi drámai szopránja és Oleg Kulko tenorjának (Kalaf) életerős felső kvartja a némiképp túlvezérelt hangosításon keresztül (vagy révén?) is váltig imponálóan hatott, Daniela Straková-Šedrlová pedig megejtő lírai hangon és legalább ily megejtő rutinnal aratta le a Liú szerepével és szólamával alapértelmezetten kiérdemelhető közönségovációt. Jakub Klecker fiatal karmester létére roppant határozott és meggyőző operadirigensnek mutatkozott, s remekül egyben tartotta az előadást, amely ugyan a Jégcsarnok korántsem optimális körülményei között, azonban igazi zajos operai sikert aratott.
Helyszín:  Miskolci Jégcsarnok,  Időpont:  2015. június 14.