Szakmai beszélgetések a fórum’15-ön, 4.
2015.06.08.

A fórum’15-ön a meghívott komplex színházi nevelési előadásokat minden esetben „A kákán is csomót keress!” elnevezésű szakmai beszélgetés követte. A Revizor most a KÁVA Üzlet című előadásáról szóló beszélgetés szerkesztett változatát publikálja a Káva Kulturális Műhely kérésére. A beszélgetést a Káva Stúdió szerkesztette.

A Káva Kulturális Műhely minden évben keresi a szakmai beszélgetéseknek azt a formáját, amely még hatékonyabbá teheti a színházi neveléssel foglalkozó csapatok közötti kommunikációt. A Káva fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy biztonságos közegben, őszintén tudjon visszajelezni egymásnak a szakmai közönség. A cél az, hogy minden egyes résztvevő csapat elgondolkodtatónak és hasznosnak tartsa ezeket a beszélgetéseket. Ezért idén a következő forma került kipróbálásra: a látott előadások után kisebb csoportokban dolgozva lehetett megbeszélni az észrevételeket az alkotó csapatok nélkül. Minden kiscsoportnak három kérdést kellett megfogalmaznia az érdeklődést kiváltó, a kevésbé érthető vagy felmerülő problémákkal kapcsolatban, majd ezeket a kérdéseket tehették fel az alkotó csapatnak. A szakmai egyeztetésre egy óra állt rendelkezésre. Így születtek az alábbi gondolatok, vélemények, egyeztetések. (Patonay Anita, Káva)

A Káva Színház – MU Színház koprodukció – Üzlet című résztvevő színházi előadással kapcsolatos szakmai beszélgetés szerkesztett változata (Lakatos Dorina szerkesztésében, Káva Stúdió)
 
A fórum’15 szakmai közönsége a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 7. osztályos tanulóival nézhette meg a Káva előadását. A MU színháztermének szűkített terében valósult meg a program kb. 90 szakmai vendéggel. 
 
Az Üzlet témája:

Az Üzlet résztvevő színházi előadás F. Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámája nyomán készült. Güllen. Falu, valahol Magyarországon, a jelenben. A mi világunk. A falu és lakói már "romlásban vannak", gazdaságilag és emberileg is erodálódott viszonyok közt élnek. Felbukkan egy régi gülleni, aki nagyon sok pénzt ajánl egy emberéletért cserébe, egy régi bűn megtorlásaként. Az ajánlat elsodorja az embereket, mindenkit érint így vagy úgy. Egy ember meghal. A játék arra keresi a válaszokat, hogy ebben a helyzetben miért és hogyan veszik el az emberség. 

A játék központi kérdése: milyen emberré tesz bennünket a pénz?

Színész-drámatanárok – Kardos János, Romankovics Edit, Háda Fruzsina, Takács Gábor
Dramaturg, író – Róbert Júlia; Díszlet- és jelmezterv – Kiss Gabi; Kivitelező – Iszlai Zoltán; Rendező – Sereglei András; Szakmai Programvezetők – Kardos János, Takács Gábor
 
"A ákán is csomót keress!" szakmai beszélgetésen az alábbi kérdések mentén zajlott a beszélgetés.

Van olyan szándékotok, hogy a játék az erkölcsi dilemmákkal kiélezettebb legyen? Pl: Alfréd miért nem kért bocsánatot?

Takács Gábor: Miért nem kértem bocsánatot? Bocsánatot kértem, halkan. Nekünk ez szándék arra, hogy a dilemma mélyebb legyen, ezért nem kérek hosszasan bocsánatot… Persze ehhez hozzátartozik, hogy ezt a variációt még nem láttuk, nem hallottuk az elmúlt előadások során. Gyorsan ki kellett sütni, hogy mi a drámatanári válasz erre, és azt sikerült kitalálni a takarásban tizenhat másodperc alatt, hogy rendben van, kérjen bocsánatot, de nehezen, hogy minél nagyobb feladata legyen a gyerekeknek. 

Hajós Zsuzsa: A mi csoportunkban merült fel ez a kérdés. Miért nem többféle játszma van ebben?

Takács Gábor: Ez egy nagyon jó ötlet, csak ebből még nem volt tapasztalat sajnos.

Sebők Bori: Erre a helyzetre még mik szoktak lenni az ötleteik a gyerekeknek?

Takács Gábor: Rengetegszer mondják azt, hogy legyen Klára polgármester, és majd ők lesznek a szolgái. Kiszolgálják őt. Ezt szokták legtöbbször mondani. Még elő szokott kerülni, hogy „Ne ölje meg, majd mi elüldözzük!”

Sereglei András: Többnyire elkerülni, feloldani szokták ezt a helyzetet, hogy ne legyen gyilkosság. Azt kerüljük el: minden más megtörténhet, de azt távolítsuk el magunktól!

Kardos János: „Segítünk abban, hogy valahogy másképp okozzunk fájdalmat ennek a férfinek! Ha az üzlet fontos neki, akkor nem megyünk többet oda vásárolni. Elvisszük a lányát tőle, mert amúgy is elvágyik innen. Segítünk kiközösíteni, csak ne kelljen megölni!” - mondják a gyerekek.

Takács Gábor: A mi kérdésünk az szokott lenni, hogy mi az, amit ők még megtennének? Jó, értem, hogy nem akarnak gyilkosok lenni, de a pénz mindig kell! Mit vállaltok érte? Mit ajánlotok fel?

Az eddigi csoportok sose fordultak Alfréd ellen? Foglalkoznak az ő bűnösségével? 

Neudold Júlia: Ugyanehhez a kérdéshez szeretnék kapcsolódni, hogy hogyan lehet mélyíteni ezt a dilemmát? Hogy terelitek rá a játékot arra, hogy Alfrédnak is van bűne? Nem lehet arra terelni a dolgot? Végtére is ez egy rohadék…

Romankovics Edit: Valamikor a nagycsoportos improvizációban sokkal erősebben előjön, de én azt tapasztaltam, hogy bármennyire is kimondjuk, hogy ő bűnös - mert ez egy múltban lévő bűn volt, amely nincs eljátszva és feltéve - ők nem tudnak azonosulni ezzel a problémával. Nagyon sokszor beszéltünk róla Róbert Julival, a dramaturggal, hogy azért nem ölik meg, mert ő a barátjuk, mert ő egy fontos ember a faluban, ezért nem gondolják bűnösnek. Van, hogy próbálok érzelmileg hatni rájuk, ezt erősíteni bennük…

Khaled-Abdo Szaida: Idekapcsolódik még a részünkről, hogy a közösség tudott-e erről, hogy van-e ebben bűnrészessége? Nem segítene-e ebben a helyzetben, ha Ők mentesülnek attól, hogy Alfrédnak volt egy ilyen eltitkolt bűne? 

Romankovics Edit: Igen, csak itt az a megoldás szerintem dramaturgiailag, hogy azt mondjuk, a bűneit nem kell megoldani. Hiszen ők nem tudják, hogy a bűneiért miért bűnös elvben. Az eredeti darabban nagyon szépen kifejtik, hogy a falubéliek mindannyian benne voltak ebben, mert hamisan tanúskodtak. Nagyon viccesnek tartom drámatanárként, hogy ők belépnek egy terembe, és én mint Klára elkezdem nekik mondani, hogy 'milyen rosszul cselekedtek akkor és akkor...'  Tehát valószínűleg valahol a színházba kéne belerakni...

Ehhez a darabhoz miért pont ez a fókusz, és ha ez a fókusz, miért pont ez a darab?

Róbert Júlia: Mi azt választottuk tudatosan ezen a történeten keresztül, hogy a pénzhez való viszonnyal foglalkozunk. Alfrédnek a bűne, vagy Klárának a bosszúállása, ennek jogossága, hogy lehet-e ezt elfelejteni vagy nem, hogy a múlt mindent elfed-e… Igen, ez a Dürrenmatt-darab, és mi írtunk egy új darabot, ahol persze nem elfelejthető, hogy mi van az eredeti darabban, hiszen arra utalunk, de újramesélünk egy történetet Orsinak a szemszögéből, aki nagyon keveset tud ebből az egészből. Annyit tud, amennyit az elcsípett beszélgetésekből összerak. Tehát próbálunk folyamatosan az eredeti darabból bepakolni infókat, de úgy, hogy ne infó legyen. Ha viszont nem játsszuk el a régi jeleneteket, mert nem játsszuk el, hiszen azokat Orsi nem látta, akkor ennél többet nem tudunk belerakni és nem is célunk, mert itt nem azon dilemmázunk, hogy ki mennyire bűnös. Azzal foglalkozunk, hogy pénzért mit teszünk meg vagy nem teszünk meg…

Szükséges-e Alfréd bűnét behozni, ha nem foglalkoznak vele részletesebben? 

Khaled-Abdo Szaida: Nekem az a kérdésem, hogy akkor miért van szükség arra, hogy Alfréd a múltban elkövessen egy bűnt? Szükség van erre a bűnre? Nem elég-e egy szerelmi csalódás?

Sereglei András: Szerintem nem olyan nagy dolog egy szerelmi csalódás, hogy csupán ezért megölne valakit…

Novák Géza Máté: Én nagyon szerettem ezt az előadást, és borzasztó nehéz dolga van Romankovics Editnek ezzel a szereppel, mert valóban van egy furcsa feszültség az eredeti darab dramaturgiája és e között a történet között, amivel próbálkoztatok, szerintem nagyon jól, hogy a pénzről szóljon és a pénzzel mit tennél, pénzt vagy életet kérdésről szóljon ez az egész. De jelenleg nem tudom eldönteni, hogy kell-e az utolsó jelenet. Meg kell-e mutatni a Dürrenmatt történet végét? Mit hozna az, ha nem látnánk a történet végét?

Róbert Júlia: Azt, hogy megölték?

Novák Géza Máté: Igen. És erre vonatkozik a következő kérdésem, hogy esetlegesen a gyerekben most tetten érhető érzések, kérdések, hogy 'mi megpróbáltuk, mi melléálltunk, mi együtt mozdultunk és mégis ez történt...' kérdéskörrel kezdünk-e valamit? 

Kardos János: Valóban ez egy elég nehéz kérdés. Lehet, hogy érdemes lenne kipróbálni, hogy ha a vége nincs, akkor mi történik? Ehhez egyelőre azért ragaszkodunk, mert van egy keretünk, hogy ez a lány visszaemlékezik és a kezdéshez vissza szeretnénk érni. Most ebben itt tartunk és gondolkozunk… A másik dolog pedig pont ebből adódik, hogy nyilván arra fogunk törekedni, hogy a gyereknek ne legyen kudarcélménye, de elméletileg ezt már a legelső pillanatban tudjuk, hogy mi lesz a vége. Ez a lány egy évvel később meséli, idézi fel ezt a történetet. 

Róbert Júlia: Ebben a szerkezetben nem lehet korábban abbahagyni.

Szári Laura: De hát nem tudják, hogy meghalt.

Romankovics Edit: Én is épp ezt akartam mondani, hogy azt nem tudják, hogy meghalt, annyit tudnak, hogy egy szörnyű dolog történt. 

Róbert Júlia: Arra reagálnék, hogy kudarcérzésük van, hogy csináltak valamit. Ez a falunak csak egy része, aki bevállalta azt, hogy megpróbál beszélni a Klárával, és van a falunak egy másik része, akik kívülről szemlélődnek. A végén csak annyit mondunk, hogy körbeállták Alfrédot valakik…

Takács Gábor: A játék úgy erősödik meg normál alapállapotban, amikor ott van egy 25-30 fős osztály, hogy nem egészcsoportos imprót csinálunk. Ez a mai nap engedménye, mert így érezték biztonságban magukat. De az egy olyan játék, ahol négyen, öten vannak bent maximum a rendőrrel. Kezelhetőbb is a helyzet, jobban is játszható és ez is azt a helyzetet erősíti, hogy akik kívül vannak, még gondolhatnak bármit. Néhányan megpróbálták megmenteni… Nekem az rendszeres tapasztalatom kiscsoportban, hogy azt mondják, hogy valaki biztos, hogy meg fogja ölni. Ők nem, de valaki biztos!  Erről szoktunk beszélgetni, hogy ezt miért gondolják ilyen természetesnek? És jön a válasz, hogy „nem hogy ötvenmillióért, ezer forintért is elvágnák a torkát…”

Sereglei András: Ha valaki a Dürrenmatt-darabot félbehagyja és megkérdezik tőle, hogy szerinted mi lesz a vége, szerintem százból száz ember a végén megöli. Nem ez az érdekes, hanem a hogyan? Hogy jut el egy közösség odáig, hogy mindenféle jó szándék ellenére megöli? Ezért mondják a gyerekek már a legelején, hogy meg fogják tenni! De hogy hogyan jutunk el idáig, ez a lényege a dolognak, hogy bármilyen emberségünket elővesszük és bárhogy próbáljuk ezt a dolgot megállítani, a bennük lakozó pénzéhes állat úgyis felülkerekedik egy közösségben. 

Nyári Arnold: Nektek a pénz a legfontosabb kérdés, ezért az a bűn, amit Alfréd elkövetett, azt mondjátok, hogy nem kell kiemelni az egészben… Sereglei András azt mondja, hogy az emberséget használtuk arra, hogy tulajdonképpen takarózzunk vele és indokoljunk, de nekem az az érzésem, ha ezt jobban behozzuk, attól ezt a pénzkérdést még engedi kibontakozni, sőt ezt is táplálhatja.

Romankovics Edit: Igen, tehát arra gondolsz, hogy akkor a dilemma erősebb lesz? Mélyebb a dilemma, ha van egy bűntény? 

Róbert Júlia: Szerintem ez a kerettörténet, és az, hogy a falusiak szemszögéből nézzük végig az egészet, ez kevesebb teret ad annak, hogy Alfréd és Klára történetével foglalkozzunk.

Hajós Zsuzsa: De Nyári Arnold csak egy másik aspektust ad hozzá! Mert ha te megtudod az Alfrédról, hogy mi van vele, akkor ezek a dolgok csak cizellálják a pénzhez való viszonyhoz felvetődő kérdéseket!

Romankovics Edit: Hát nyilván abban segít, hogy a Klára ne egy maffiózó és teljesen őrült figura legyen, ez megtámogatja Klára igazságát. 

Róbert Júlia: Csakhogy a közösen kialakított kerettörténetünk erre kevés lehetőséget ad. Szuper ötletek, csak az eddigi keretet felborítja!

Elég mélyítés van-e a gyerekeknek megajánlott szerepben? Átélik-e a dilemmát? 

Balla Richárd: Azt gondolom, hogy erősebben lehetne még foglalkozni a falubeliekkel. Tehát az a kérdés, hogy ebből az ötvenmillióból majd házat veszek, vagy az ötvenmillióból végre tudok venni két tyúkot. Ezért szerintem sokkal erősebb lehetne a dilemma azzal, ha Klára egy szerethetőbb karakter lenne, és ha lenne egy erősebb mélyítés a szerepkörben!

Gyombolai Gábor: Szerintem nem kell egy angyalt csinálni belőle. Mégiscsak meg akar ölni egy embert!

Balla Richárd: Persze, de szerintem lehet közelíteni a két karaktert egymáshoz. 

Sereglei András: De érkezik a múltból egy nő, aki egy embertelen ajánlatot tesz!

Balla Richárd: Inkább az a része fontos a kérdésünknek, hogy érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy ezek az emberek a mindennapi megélhetésükről is gondolkodnak és beszélnek...

Takács Gábor: Nekem van egy pici félelmem ezzel. Ezt meg lehetne csinálni és fel lehetne építeni nagyon klasszul, csak nagyon hamar szembetalálnánk magunkat azzal a problémával, hogy ez mennyi időt vinne el!? Hogy hol lenne az a szint, ahol már látom, hogy ők valóban a falusiak szerepében lépnek bele a történetbe? A másik, hogy engem nem zavar és kicsit oda kapcsolnék vissza, hogy milyen tapasztalattal érkeznek be a gyerekek ebbe a játékba? Ezek természetesen nagyon eltérőek. Ez a mai osztály a II. kerület egy elit iskolájából érkezett. Itt a hétköznapi szegénység egy bizonyos értelemben nagyon elvont fogalom, de akkor is valami van a fejükben arról, hogy mit jelent ez. Tehát hogy milyen mélységben tudunk a kínált szereppel foglalkozni, természetesen a hozott tapasztalatok függvénye is. Én nem érzem annak szükségét, hogy bele kéne merülni, hogy felépítsük még jobban ezt a szerepet.

Romankovics Edit: Az első kiscsoportban valamennyire ez a szándék, hogy ezt mélyítsük. Legalábbis mi arról beszélünk, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül a tanárnő, meg mit okoz neki ez a pénztelenség. Azt gondolom, hogy egy II. kerületi osztálynál, ahol legkevésbé van tapasztalatuk erről, ott is lehet ez fontos. 

Neudold Júlia: Elhangzott az, hogy az az érdekes, hogy hogyan jutunk el idáig. Nyilvánvalóan nem lehet rájuk kényszeríteni, hogy ők éljék meg ezt a hiányt. Az jutott eszembe, hogy lehet, kéne még egy szereplő, aki ezt képviseli. Nem jelenik meg színházilag ez a fajta nincstelenség.

Romankivocs Edit: Volt ilyen egyébként, amikor a rendőr ezt képviselte…

Lipták Ildikó: Ez a dramaturgia egyáltalán lehetővé teszi-e azt, hogy a gyerekek valóban szerepből gondolkodjanak ezen a kérdésen? Ez, amit most láttunk tekinthető-e igazi szerepbelépésnek? Előbb említettétek, hogy lehet, hogy hiányzik még egy aspektus, de mivel a gyerekeknek a szerepe valójában nem volt meg, ezért ők nagyon erősen vagy civilből tudtak hozzá szólni, vagy próbáltak valakinek a fejével gondolkodni. De a kettő nem biztos, hogy eléggé jól segítette egymást. Tényleg nem tudom, hogy mi lenne a jó, ha valóban szerepbe tudnának lépni? Mert akkor meg ott van az a dramaturgiai erkölcsi dilemma is, hogy mondhatjuk-e nekik hogy ti is bűnösök vagytok? Ha meg nem, akkor az öreg hölgy milyen alapon áll eléjük ezzel a kérdéssel? Tehát itt valahogy a dramaturgia nem biztos, hogy beleengedi a gyerekeket a történetbe.

Gyevi Bíró Eszter: Volt egy tételmondat az előadásban, ami talán megadja azt a lehetőséget, hogy az akárhonnan jött gyerek is megtalálja a kapcsolódását az egészhez, és az az volt, hogy a pénz hatalom. Ez egy nagyon fontos tételmondat! Mert ha nem az a kérdés a gyerek számára, hogy öljek-e több millióért, vagy ne öljek több millióért, hanem, hogy mennyire alázkodjak meg, hogy a hatalom enyém legyen pénz formájában. Végig így figyeltem az előadást, és ha nem a szereplők háttértörténete az érdekes, hanem az az érdekes, hogy mi mindent teszünk meg a hatalomért?

Romankovics Edit: Ezzel teljesen egyetértek, de akkor meg nyilvánvaló, hogy ezzel kell foglalkozni. Azzal, hogy kimondatik, hogy a pénz hatalom, a gyerekeknek olyan helyzetbe kell kerülniük, ahol ezt megélhetik. Vagyis bizonyos szempontból megélik, csak nem értelmezik. Azzal, hogy Klára azt mondja a végén, hogy „én várok tovább!”, gyakorlatilag azzal szembesíti őket, hogy úgyis az lesz a vége, hogy valaki megöli Alfrédot, és ezt nyilván megélhetik kudarcként, pedig egy csomó mindent megtettek, de megélhetik úgy is, hogy ez Klára gonoszsága, nem pedig a világ szemétsége…