Szakmai beszélgetések a fórum’15-ön, 2.
2015.06.04.

A fórum’15-ön a meghívott komplex színházi nevelési előadásokat minden esetben „A kákán is csomót keress!” elnevezésű szakmai beszélgetés követte. A Revizor most a Rév, Kerekasztal, FAQ koprodukciójában készült Mezsgye című előadásról szóló beszélgetés szerkesztett változatát publikálja a Káva Kulturális Műhely kérésére. A beszélgetést a Káva Stúdió szerkesztette.

A Káva Kulturális Műhely minden évben keresi a szakmai beszélgetéseknek azt a formáját, amely még hatékonyabbá teheti a színházi neveléssel foglalkozó csapatok közötti kommunikációt. A Káva fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy biztonságos közegben, őszintén tudjon visszajelezni egymásnak a szakmai közönség. A cél az, hogy minden egyes résztvevő csapat elgondolkodtatónak és hasznosnak tartsa ezeket a beszélgetéseket. Ezért idén a következő forma került kipróbálásra: a látott előadások után kisebb csoportokban dolgozva lehetett megbeszélni az észrevételeket az alkotó csapatok nélkül. Minden kiscsoportnak három kérdést kellett megfogalmaznia az érdeklődést kiváltó, a kevésbé érthető vagy felmerülő problémákkal kapcsolatban, majd ezeket a kérdéseket tehették fel az alkotó csapatnak. A szakmai egyeztetésre egy óra állt rendelkezésre. Így születtek az alábbi gondolatok, vélemények, egyeztetések. (Patonay Anita, Káva)
 
A RÉV Színházi Nevelési Társulat, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Fejlesztés Alatt Q Színházi Nevelési Társulat koprodukciója - Mezsgye című komplex színházi nevelési előadással kapcsolatos szakmai beszélgetés szerkesztett változata.

A fórum’15 szakmai közönsége a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tannyelvű Általános Iskola 5. osztályos tanulóival nézhette meg a RÉV előadását. A MU színháztermének szűkített terében valósult meg a program kb. 90 szakmai vendéggel. 

A Mezsgye témája:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iskola. Egy évfolyam. Szeptember. Tanévkezdés, ami sosem egyszerű. A nyár során új kalandok hősei leszünk, továbbírjuk személyes történetünk – így van ez Tündével, Hermina nénivel és az osztállyal is. Kölcsönhatásba lépünk környezetünkkel, formáljuk, alakítjuk egymást. Közösségben élve számos benyomás ér bennünket: ahány egyén, annyi nézőpont, elképzelés. Ugyanazt az eseményt, jelenséget eltérő módon magyarázzuk, mást látunk igaznak, valóságosnak, különböző dolgokban hiszünk. Képzeletünkkel befolyásoljuk a valóságot. Valóságunkkal befolyásoljuk a képzeletünket. Egyszer volt, hol nem volt… Hol volt? Hogy volt? Mi történt velünk?

Komplex színházi nevelési előadásunknak a diákok maguk is részévé válnak, és olyan eseményeket élnek át, melyekben nincs éles határvonal valóság és képzelet között. Ahogy belemerülünk a történetbe a szereplőkkel, kiderül, hogy az iskola bőven rejteget talányokat, elgondolkodtató helyzeteket.  Akárcsak a mesebeli sűrű, sötét erdő. A fák között beszűrődik a fény: egy tisztáshoz érkeztük. Ott van, ezért látjuk. Látjuk, ezért ott van. Vajon azért hiszünk benne, mert valóságos, vagy azért valóságos, mert hiszünk benne?

Szereplők: Tünde, osztálytárs – Orbán Borbála / FAQ; Döme, új fiú – Szántó Dániel; Hermina néni, osztályfőnök – Bálint Betty, Fábián, énektanár – Varju Nándor; Boldizsár, igazgató – Balla Richárd; Blog: Tóvaj Ágnes /FAQ; Író, dramaturg: Hajós Zsuzsa/Kerekasztal

Rendező: Tárnoki Márk /FAQ, Kerekasztal

„A kákán is csomót keress!” szakmai beszélgetés az alábbi kérdések mentén zajlott:

Miért ezt a témát választottátok?

Balla Richárd: A RÉV-Kerekasztal-FAQ koprodukció úgy jött létre, hogy Tárnoki Márkkal kezdtünk együttműködni, aki aztán magával hozta Hajós Zsuzsát mint írót-dramaturgot, illetve Orbán Borit mint színész-drámatanárt. Szerettünk volna közösen dolgozni, több anyagból indultunk ki, aztán három maradt a végére: Henrik Ibsen Peer Gyntje, a Tizenkét dühös ember, és E. T. A. Hoffmann A kis Zaches című írása (Cinóber), ami minket különösen érdekelt, és amiben megjelent a foglalkozás központi témája: hogy a képzelet és a valóság mezsgyéje hogyan fonódik össze, hogyan lehet hatással egymásra, hogyan állíthatjuk párhuzamba a kettőt.

Hajós Zsuzsa: Igen, ez foglalkoztatott mindenkit a társaságból, ami egyébként a Peer Gyntben is benne van, nem csak a Cinóberben, hogy hogyan, miként és miért is dolgozik a képzelet, illetve hogy annak mi köze van a valósághoz. Ezzel kezdtünk el dolgozni és mindenképpen olyasmit szerettünk volna csinálni, ami nem filozofál ezen, hanem megtapasztaltat ilyen helyzeteket.

Balla Richárd: Ami még fix volt, hogy negyedik-ötödik, talán hatodikos korosztállyal szerettünk volna dolgozni. Ezért is a képzelet-valóság témára esett a választásunk, mert az gondoljuk, hogy ez a korosztály valahol a mezsgyéjén van ennek: még éppen hisz a mesékben, amit talán hajlandó kimutatni vagy akár elmondani is. A másik oldalról pedig úgy tapasztaltuk, hogy kevés színházi nevelési foglalkozás készül ennek a korosztálynak.

Mi a funkciója annak, hogy a szereplők reális háttértörténete felvillan? (Igazgató, tanárnő, nyár, gyermekotthon, nagymama nevelte, szülők halála…) Miért fontos az, hogy megtudjuk, hogy Hermina néni és az igazgató együtt vannak? 

X.Y.: A nyitva hagyott kérdések közül melyik szándékos és melyik hasznos? Úgy éreztük sok elvarratlan szál maradt, a gyerekek nem tudtak a kérdések mélyére hatolni… Ez a mostani helyzetnek köszönhető?

Balla Richárd: Igen, a mostani nyilván más helyzet volt, mint mikor egy osztály a saját tantermében van, és csak az osztályfőnök nézi őket, meg talán pár érdeklődő magyartanár. Most sok-sok felnőtt figyelte őket, ami természetesen hatott rájuk, és bár lassan, de az az aktivitás, amit eddig tapasztaltunk, az elindult. Sőt, ma több olyan oldal- vagy ellenvonal is kialakult, amit eddig még egyáltalán nem tapasztaltunk. Az elvarratlan szálak pedig szándékosan elvarratlanok. Miután elmegyünk az iskolából, szeretnénk, ha még lenne miről beszélgetniük. Ezt mi fontos, lebegtetett dolognak gondoljuk, mert nem mindegy, hogy a valós és valótlan dolgok a mi történetünkben hogyan hihetők el.

Hajós Zsuzsa: Most három-négy kérdéshez is kapcsolódni fog, amit mondok. Az elvarratlan szálak abból fakadnak, hogy nekünk nyilvánvalóan két történetünk van: egy valós és egy fiktív. És attól függően, hogy a gyerekek velünk jönnek-e, valamit láttatunk, és valamit csak felvillantunk. Minden azon múlik, számukra éppen mi válik kérdéssé. Tehát hogyha feltétel nélkül elfogadják, hogy Fábián egy fura tanár bácsi, akkor az ő története csak úgy ott marad…

Varju Nándor: Viszont ha úgy alakul, hogy foglalkozatja őket a sztori, akkor Döme elkezdi firtatni, hogy Fábián úgy viselkedik, mint egy gyerek, sőt olyan szavakat is használ, ami azért van, mert egy tündér kiszívta az életét… így ez lehet egy igazolása annak, hogy Döme folyamatosan tündérekről és koboldokról beszél. De minden szereplőnek van kidolgozott háttértörténete, amiből csepegtetünk, és amelyikre éppen harapnak a gyerekek, azt fejtjük ki jobban.

Hajós Zsuzsa: A Hermina néni és az igazgató kapcsolatának viszont dramaturgiai funkciója is van.
 
Bálint Betty: Igen, én például megkaptam már azt, hogy „én tudtam, hogy ő egy kobold, mert te tök jó fej tanárnő vagy, és biztos nem mentél volna hozzá feleségül, hogyha így viselkedik!” Tehát erősíti azt a szálat, hogy megváltozott az igazgató, és Hermina tudhatja csak egyedül, hogy igazából menyire. 

Az osztály betűjelének megváltoztatása elegendő távolítás-e? 

Varju Nándor: Szerintünk igen.

Gyombolai Gábor: A fikcióba bevonó dolgoknál az elején egy nagyon pici zavart éreztem, de később nem volt gondom vele. A tapasztalatotok érdekelne, hogy elfogadják-e, hiszen pont a mezsgyén halad a dolog, de az elején, amikor ezt elindítjátok, volt egy furcsa érzésem… Ti mit vártok, mit kezdjen a kisfiú a konkrét rámondott információval?

Hajós Zsuzsa: Azt, hogy merjenek elkezdeni a fikción belül valóságot képzelni, erre próbáltunk rásegíteni ilyen formában. Ez most rámondósnak hangzott, de általában nem így szokott működni, hanem úgy, ahogy a kislány reagált egyből. Tehát ők veszik ezt az akadályt gond nélkül.

Varju Nándor: Ez iskolai közegben mindig működik. Tehát ott, ha azt mondjuk nekik, hogy ti most nem az 5.A osztály vagytok a saját tantermetekben, hanem egy elképzelt 5.C, az sokkal erősebb helyzetet vált ki. Másrészt meg valószínűleg úgyis a saját osztályon belüli viszonyaikat fogják megjátszani, de olyan erős a történet, hogy egy idő után nem az a fontos, hogy ők most milyen osztályt játszanak, hanem hogy ők egy közösség. 

Romankovics Edit: Igen, a távolítás abban van, hogy onnantól, hogy azt mondjátok nekik, ti vagytok az 5.C osztály, olyan sok eszközzel teremtődik a fikció, hogy a gyerekeknek rögtön egyértelmű, hogy most nem az ő iskolájukban vannak. Tehát igazából a helyzet fogja megteremteni a fikciót és nem az, hogy elmondunk egy csomó információt arról, hogy milyenek vagytok: sokkal erősebb lesz az az élmény, hogy az ő osztályuk hogyan működik.

Jól éreztük-e, hogy a gyerekek Tünde és Döme világa között ingadoztak? Mi Tünde szerepe a végén?

Orbán Bori: Igen, Tünde képviseli a realitást, Döme pedig a képzeletet. Ennek kapcsán az a célunk, hogy a gyerekek két út között választhassanak: elhiszik-e, hogy vannak koboldok és tündérek, vagy nem hiszik el, és azt gondolják, hogy az igazgató az igazgató, és nem pedig egy mangusz. A végén pedig Tündében van egyfajta önmeghasadás, hisz még akkor is a realitásba próbál kapaszkodni, amikor az igazgató visítani kezd, mert valószínűleg benne van egy mangusz…
 
Patonay Anita: Amikor Tünde behozta azt az információt, hogy húsz percig nem tudja, mi történt vele, nekem először nem a valóságot tükrözte, hanem azt, hogy talán ő az első kapocs a mesei világhoz. Viszont utána még a reális gondolkodása ellenére is bennem volt, hogy lehet, hogy tündér, mert minden magyarázat nélkül megnőtt… így azt érzem, hogy Tünde szerepe is a mezsgyén volt, mert nem tudnám elválasztani, hogy ha veled megyek, akkor a valósággal tartok, ha Dömével, akkor a mesét követem.

Hajós Zsuzsa: Mert nem maga Tünde, hanem a véleménye racionális. Azt képviseli, hogy menjenek a francba a mesék, de mégsem tudja önmagát függetleníteni ettől, csak győzködni.
 
Varju Nándor: Meg közben az is igaz, hogy ha elfogadjuk azt, hogy húsz-huszonöt perc alatt valamennyi élet ki lett belőle szíva, akkor ő pont azt a kort, amiben ezek a gyerekek vannak, átugrotta. Átugrotta azt, hogy harcoljon benne a valóság és a képzelet utáni vágy, ezért zavarodott: mert már nem hisz a mesékben, de közben nem élte meg a folyamatot, hogy eljusson odáig.

Romankovics Edit: Olyan volt, mint a délelőtti előadásban, ahol a képzeletbeli barát segített megélni és feldolgozni a félelmet. Nekem ez a történet olyan, mintha felnőtt volna az a lány, és most azt mondja, nem segített rajtam a képzeletbeli barátom, pedig annyira hittem benne! És nem segítettek azok a történetek sem, amiket a nagymamám mesélt, így úgy dönt nem fogadja el a képzeletbeli történeteket. De közben meg ott van benne az, hogy valamikor még segítettek. Viszont ez már nem csak róla szól, az ő figurájáról, hanem arról a világról, ami miatt a mai napon a gyerekek között nagyon kevés volt, aki azt merte volna mondani, hogy igen elfogadom azt, hogy te egy kobold vagy. Mert ott ült nyolcvan felnőtt, akik előtt ezt felvállalni még sokkal-sokkal nehezebb, mint mondjuk csak az osztálytársaik között az osztályteremben. Pláne azért, mert ők már tudják ennyi idősen, hogy ahhoz, hogy komolyan vegyék őket a felnőttek, nem szabad azt mondani, hogy márpedig vannak koboldok meg tündérek… hisz a felnőttek nagy része azt mondja, hogy ó, ez csak mese…
 
A beszélgetést Jakopánecz Kitti (Káva Stúdió) szerkesztette.