Kovács Péter: Pilinszky közelében
2015.06.30.

A Pilinszky család sokat tesz a költő életének, életművének teljesebb megismertetéséért, főleg szubjektív emlékezések és értékes fotóanyag (másutt a levelek) révén gyarapítva a korábban igen élénk, mostanában kissé stagnáló Pilinszky-filológiát. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.

A költő unokahúga, Kovács Erika „Mindenből költészet lesz és csend…” címmel tett közzé 2003-ban Pilinszky-emlékeket és -dokumentumokat, majd 2009-ben publikálta újabb könyvét (Pilinszky és a család). Az unokaöcs, a neves művészettörténész, muzeológus, Kovács Péter nem egykönnyen, hosszas készülődés után vágott bele – részint Rónay László nógatására – az életrajzi töredékek összefoglalásába. 


A Pilinszky közelében egyik fejezete a Szilánkok 1–11. címet viseli. Voltaképp a most inkább egyberendezett, mintsem végleges egésszé szerkesztett (helyenként így ismétlésektől nem mentes) gyűjtemény ugyancsak szilánkok összessége, bár a legtöbb egység nem rövid. „…édesanyám testvéröccse volt, s nekem keresztapám is – írja Pilinszkyről az emlékező. – Eszmélkedésemtől kezdve tartozott hozzá az életemhez, s nem csak úgy, vagy annyira, mint a nagybácsik (akikből egyébként több is volt körülöttünk), hanem talán úgy, mint egy nagyobb testvér. – De ez sem elég pontos, mert például én magam soha nem osztottam meg (nem is tudtam, de valószínűleg nem is akartam) magamat úgy, akár a húgommal, akár az öcsémmel, ahogyan ezt Jancsi megtette velem.” A megosztó, meghitt bizalom a költő haláláig nem szenvedett csorbát: utolsó évének, utolsó heteinek is Kovács Péter, s ugyancsak kiváló muzeológus felesége, Kovalovszky Márta – néhány más személy mellett – a hiteles tanúi.

A „Pilinszky közelében” állapot-meghatározás a könyv első két harmadára úgy is ráillik: „önmagam közelében”. A Törmelék három halmaza és a Szilánkok szintúgy inkább önéletrajz (a háttérben [Nagy]Várad, [Buda]Pest, [Székes]Fehérvár). Bekezdéseikben megelevenedik az elég bonyolult származási tábla, melyen aztán Pilinszky János nevét is megtaláljuk. A családfa ágai sokfelé nyúlnak (külön érdekesség az operaénekes Pilinszky rokonok, főleg a horribilis honoráriumokat elvesztegetni képes, koldusbotra jutott Pilinszky Zsigmond villámportréja). A képanyag szokatlanul bő aláírásai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy átlássuk a familiáris környezetet, a városok és (budapesti) lakások közötti költözéseket, vándorlásokat, családszerkezeti alakulásokat, melyek az újabb magyar líra egyik legjelentékenyebb életművének genezisét jelentősen befolyásolták, hiszen Pilinszkyt hol előkészített, hol váratlannak vagy véletlenszerűnek tetsző döntések vitték egyik életszíntérről a másikra. 

Idézzünk egyet a fotó-eligazítások sorából: „Húgommal, Kiserivel és András öcsémmel, Vöcsökkel 1944 késő őszén. Vöcsök ekkor volt éppen kétéves, nemsokára már halott. Édesanyámmal együtt temették maguk alá a romok egy ’45 januári bombatámadás nyomán a Deák Ferenc utcai ház pincéjében. Anyámat édesapa sikerrel ásta ki a törmelékhegyből, a kicsi fiúnak azonban csak a holtteste került elő”. (A recenzens e ponton hajdani önmaga közelét keresi, régmúlt mozzanatokat. A kisfiút vesztő családba később újabb fiúgyerek született: Kovács Áron, akinek konfliktusairól, házasságáról, külföldre távozásáról többször esik szó a könyvben. Áron e sorok írójának osztály-, sőt padtársa volt egykor a kegyesrendi gimnáziumban. Mint a bátyja, ő is a piaristáknál kezdte középiskolai tanulmányait, s mint a bátyja – noha más okokból – ő sem ott fejezte be. Tőle kaptam 1964-ben, a pad alatt rejtve, Weöres Sándor „botrányos” Antik eclogájának átütő papíron maszatolódó, sokak által forgatott gépirat-másolatát. Sajnos Áron már nincs az élők sorában.)

A jól megírt, érdekes és fontos, de valójában „Pilinszky-távoli” első százötven oldalt követi a három leglényegesebb közlés, „A szeretet kegyelem” ciklus három szövege: „Ma – álmomban – együtt legeltünk…”; „A szép mama” – Bébike; „…egy sellő szépségével…” – Pilinszky kutyája. Itt nyer teret az a hasonlíthatatlan intimitás, mely nagybáty és unokaöcs, keresztapa és keresztfiú kapcsolatát jellemezte. Itt a legélesebbek a levélrészletekből is kivérző családi konfliktusok és személyes megpróbáltatások, legérthetőbbek a magát köztudottan lehetőleg nők (családtagok, szerelmek, barátok, ismerősök) gondjaira bízó Pilinszky hálájának, töprengéseinek kifejeződései, s a legmegrendítőbbek a vélt-valóságos, mindenesetre remélt, átélt és ujjongva hírül adott kései „megérkezés”, lelki béke, az együtt látott-elfogadott élet és halál helyzetjelentései. Mintha Pilinszky utolsó életévei felé tartva került volna legközelebb ideáihoz, vágyaihoz, s lelte volna meg ekkor időnként boldogítónak érzett mély, benső önazonosságát. Egyben, kimondva-kimondatlanul, a vágyott-várt Isten-közelséget. 

A költő emberi arcát, ama gyönyörű férfiarcot, és egyéniségét, e bonyolult, ellentmondásos szubjektumot nem kevesen megrajzolták már, papíron, vásznon, filmen (legmegrázóbban Vajda Miklós: Éj volt, egy síró magyar költővel az ágyon). Pilinszky János élettényeinek precízebb feltérképezésében jó szolgálatot nyújt Kovács Péter meleg szívvel, takaratlan személyességgel és a rokontól telhető tárgyilagossággal megírt könyve is, de még fontosabb az, amivel a költő pszichéjének, lelki karakterének a múltból előszüremlő röntgenképéhez járul hozzá.

Szerző:  Kovács Péter,  Cím:  Pilinszky közelében,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2015,  Kiadó:  Vigilia,  Terjedelem:  262 oldal,  Ár:  2700 Ft