Beszélgetés Molnár Piroskával
2015.03.22.

Fáradhatatlan. Anyaszínháza két éve a Thália, de emellett más helyeken is játszik. Az elmúlt években filmes szerepei is megsűrűsödtek, tavaly a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női főszereplő díját vehette át, idén a Magyar Filmkritikusok Díját is megkapta. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház után 2013-ban a Thália Színház társulatához szerződtél. Több helyen és sokat játszol, filmes szerepeid vannak. Egyértelmű volt, hogy ismét állandó társulatban képzeled el a színházi jelenléted?

Molnár Piroska: Természetes volt, hogy a Nemzeti Színházból eljövök. A Thália Színházba már korábban hívtak. Nem mondtam rá akkor határozott nemet, kértem, térjünk vissza rá, ha esetleg aktuális lesz. Az lett. De amikor a felkérést kaptam a Tháliából, álmainkban sem gondoltuk, hogy a Nemzeti abban a formájában nem működik tovább. Soha nem voltam szabadúszó, nem az én műfajom. Szeretek társulatban dolgozni.

Molnár Piroska
Molnár Piroska
R: A Thália társulatában egyedüli vagy a karaktereddel, ami rengeteg szerepre ad lehetőséget. Most is öt előadásban játszol. Hiánypótló volt a szerepköröd? 

MP: Sőt, még egy musicalt is próbálok, amit az évad végén mutatunk be. A korosztályomból főleg férfikollégák vannak a színházban. Szombathy Gyulával egy évfolyamon végeztük a főiskolát. Remek partner.

R: A Thália Színház mellett több helyen is játszol. A Rózsavölgyi Szalonban Jordán Tamással a Tisztelt hazudozót. Fontos számodra, hogy több társulatban, sokféle szerepben dolgozzál, kell ez a fajta sokszínűség? 

MP: Egyáltalán nem kell, de adódik, van. Az ember nem mond nemet. De egyre nehezebben megy a több lábon állás. Hátra kellene lépni már egy kicsit, nyesegetni a munkán. Előbb-utóbb már nem tudok lelkiismeretesen ennyi munkát megcsinálni. De még bírom. Sok az évek óta futó előadás, a Bors nénit húsz éve, a Nagy négyest több mint öt éve játszom. A Tháliában a hat új szerep valóban sok, de jövőre csak egy bemutatóm lesz. Igen, jó lenne néha nemet mondani, de olyan szerepekkel kínálnak meg, amit nehéz visszautasítani. Az egyik a darab miatt érdekes, a másikban olyan kollégával játszhatom, akivel még előtte soha. Vagy izgat a rendező személyisége. Ezek sokat nyomnak a latba. De jövőre már nem vállaltam tanítást az egyetemen. Sok lenne. Szükségem van a próba és előadás közti szünetekre, a pihenésre. Még ma is úgy élek, hogy sokszor elindulok kora reggel, s csak éjszaka érek haza. Nem megy már.

R: Színpadi beszédet tanítasz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Főiskolás éveidben voltak meghatározó tanáraid. Visszajönnek, ott vannak a tanításodban ők? 

MP: Sulyok Mária volt az egyik beszédtanárom, Pártos Géza színészmesterségre tanított. Vámos László is mesterem volt. Elevenen élnek, s megpróbál az ember méltó lenni hozzájuk. A szellemük itt van velem.

R: A színházban a fiatal kollégák fordulnak hozzád segítségért?

A Bors néni című előadásban,
A Bors néni című előadásban,
MP: Nincs ilyen a színházban. Kollégák vannak, és ez kortól független. A segítésben nem hiszek. Ha tudunk példát mutatni munkamorállal, azzal, hogy én azt hogyan csinálom, az rendben van. De én kollégának, felnőtt kollégának tekintek mindenkit. Veszélyes dolog, csínján kell bánni a tanácsadással. Meggondolatlanul tanácsot adni, ami ellenkezik a rendező elképzelésével: abból rossz dolgok keveredhetnek ki.

R: Jóval az előadás előtt már mindig bent vagy a színházban. Ez is a munkamorál része?  Ugyanaz a drukk, izgalom van benned előadás előtt, mint évtizedekkel ezelőtt?

MP: Drukk mindig volt. Ha elmúlik, nagyon nagy baj van. Régen rossz, ha a színészben már nincs ott előadás előtt, ha nem izgatja, hogy sikerül az aznapi előadás, milyen lesz benne. Enélkül elképzelhetetlennek tartom a színházat. Mindig jóval az előadás előtt megérkezem. Ez még a vidéki színészlétből fakad. A színészház a színház közelében volt, öt órakor elkezdett bennem mocorogni, miért nem az öltőzőben vagyok. Ennyi előadás, szöveg-memorizálás mellett minden este rá kell készülnöm az aznapi előadásra. Én már nem megyek úgy színpadra, hogy ne mondtam volna el az aznapi szerepemet. Ahogy idősödik az ember, egyre kevésbé bízhat a fejében. Jordánnal játsszuk a Tisztelt hazudozó!-t. Nehéz szöveg, mégis mindig elmondjuk előadás előtt az egészet. Mert így szoktuk meg, véremmé vált, enélkül már ki se mennénk.

R: A kaposvári két időszakod (1971-78, 1984-2002 - a szerk.) mennyiben erősítette mindezt? Azt, hogy csak társulatban bírod elképzelni magadat? Mit adott ahhoz, hogy az a színész lettél, aki vagy?

MP: Mindent, amit a színházról gondolok. Csapatmunka, műhelymunka volt. Egyet akarás. Tehetséges rendezőkkel dolgoztunk, akikben bíztunk, rábíztuk a sorsunkat, mert úgy éreztük, pontosan tudják, hol tartunk, mi való nekünk. Ők meg bíztak bennünk, hogy sikerre tudjuk vinni a terveiket.

R: Kaposváron, a Katona József Színházban, Alföldi alatt a Nemzetiben is kivételezett időszakban dolgoztál. Több ízben végigélhetted a társulat, a színház felépítését. A Thália más színház. Megvan ott is ez a szellemiség?

Jordán Tamással a Tisztelt hazudozó! című előadásban.
Jordán Tamással a Tisztelt hazudozó! című előadásban.
MP: Nem gondolom, hogy más lenne a Thália. Nemrég alakult. Éppen abban az évadban, amikor idejöttem, adott egy új lendületet a társulatnak az összeérésére, egy rendezői kar kialakulására. Pont az érési folyamatba csöppentem bele. Úgy látom, az a cél, hogy ne csak befogadó épület legyen, hanem igenis legyen arculata a Tháliának. A műsortervből is egy igényes szórakoztató színház mutatkozik meg. Nincs mit szégyellnünk, teltházak előtt játszunk, hónapokra előre eladja a színház a jegyeket. Szeret minket a közönség. Kedvemre való, ami fele haladunk.

R: Mikor érik meg, hogy váltanod kell? 

MP: Amikor úgy érzem, számomra véget ért valami, azt érzem, tovább kell lépnem. A Katonából, amikor eljöttem, ez nem jelentett értékítéletet a színházzal szemben. Többet szerettem volna játszani, kipróbálni magam több szerepkörben. Nagyon sokan voltunk, háromévente jutott volna annyi szerep, mint Kaposváron egy évad alatt. Úgy éreztem, ha akkor, a negyvenes éveimben nem váltok, már soha többé. Ezért mentem vissza Kaposvárra, s talán épp akkorra érett be a dolog. A legsűrűbb időszaka volt a pályámnak. Most, hetven évesen, így már kifelé… Örülök, ha olyan szerepet kapok, amiben örömömet lelem, de fizikailag nem gyötör. Színpadon lenni még mindig kedvemre való, de nem akarok már Shakespeare-királynőket játszani.

R: Nem is olyan régen a III. Richárdban játszottad York hercegnét.

MP: Epizódszerep volt. Ebben az életkorban az ember már nem vágyik arra, hogy a vállán vigye az előadást. Jobban esik belesimulni a társulati létbe.

R: Örkény Macskajátékának Gizája, Esterházy Péter Én vagyok a te királynője: számomra úgy tűnt, ezek többet jelentettek egy szerepnél. Mintha ezekbe több került volna be a te személyes karakteredből. Rólad is szóltak ezek a szerepek?

MP: Minden szerepben benne kell, hogy legyen maga az ember. Nem érdekli a közönséget, ha a színész a szerepen keresztül nem vall magáról. Pártos Géza mondta mindig, éljenek, mert az életükből csinálják a szerepeiket. Ha nincsen sűrű saját életük, nincs miből dolgozni. Gizában össze tudtam sűríteni azt, amit egy ilyen életkorról, egy elmagányosodott idősebb hölgyről tudok. Az ember megpróbálja visszaadni, amit az életből ezekről a dolgokról felcsipegetett. Esterházy darabja szintén hihetetlenül összetett. Minden színésznő megnyalhatná a tíz ujját ettől a szereptől. Pont egy színésznőnek íródott szerep.

A Szabadesés című filmben.
A Szabadesés című filmben.
R: Pont neked írta Esterházy.

MP: Pályám egyik legnagyobb élménye volt. Persze, vannak olyan szerepek, amelyeket nem ekkora boldogság játszani, de a közönségnek ehhez semmi köze. Amikor kint állsz a színpadon, az aznapi szerepedet kell ezerrel alakítanod.

R: A színházzal párhuzamosan a film is mindig jelen volt pályádon. A közelmúltban több díjat is kaptál. Pálfi György Szabadesés című, többszörösen díjazott filmjében való alakításodért a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját kaptad. A Filmkritikusok Díját is ezért, illetve A nagy füzetben nyújtott alakításodért kaptad. Ugyanazt az izgalmat jelenti a film, mint a színház?

MP: Ugyanazt jelenti, de a filmen az ember már nem tud változtatni. Nem tudod, végül mely jelenetek kerülnek be, sokszor csak a moziban szembesülsz avval, mi maradt belőled a vásznon. A színházban folyamatosan javítja, fejleszti az ember a szerepét. Mostanában sok filmes szerep is megtalált. A közelmúltban mutatták be a mozikban a Liza, a rókatündér című új magyar filmet, amiben a japán nagykövet feleségét játszom. Érdekes szerep volt. Goda Kriszta új filmjében is van egy kis epizódom. Lett egy meghatározott alkatom, van az életkorom, ha arra van szükség, hívni szoktak. A színház szabadabb, színpadon az ember sokat tud változtatni magán, a filmen a fizikum meghatározó.

R: Melyik visszajelzés fontos számodra, amikor a néző még régi szerepeidre is emlékszik, vagy a díjak, a kritika jelenti ezt?

MP: A díjak jól esnek. Ami igazán fontos, hogy a kollégák és a rendezők mit gondolnak rólad. Ők látják a legjobban.

R: Milyen rendezőkkel dolgozol szívesen?

MP: Pártos Géza arra tanított bennünket, hogy higgyünk a rendezőknek, mert aki lentről lát, mindig jobban, élesebben lát bennünket. Mi még úgy írtuk alá a szerződésünket, hogy a szerepemet a rendező utasításainak megfelelően játszom el. Ehhez tartom magam ma is. Az, hogy én hogy rendeztem volna meg, senkire nem tartozik. Ha nagyon ellentétes az elgondolásom egy szerepről, megpróbálok több alternatívát megmutatni. Szerencsére nagyon jó rendezőkkel dolgoztam, akik szeretik, ha a színész a kezdeményező. Hagyja, hogy a színész elkezdjen próbálni, s azt illeszti bele az elképzelésébe. De el kell fogadnunk azt a rendezőt is, aki kottából dolgozik. Nincsen kedvenc rendezőm, szerepeim. Nem szeretek válogatni. Ahogy nincs kedvenc ruhám, virágom. Az élet van, meg a munka. Meg kell találni az örömöt mindegyikben.
Szerző: Marton Éva