W. G. Sebald: Légi háború és irodalom
2015.01.13.

A Sebald-rajongóknak kötelező, az életművel most ismerkedők számára inkább másodlagos fontosságú, de mindenképpen jelentős kötetet adott ki az Európa. Tizenöt évvel az eredeti könyv megjelenése és tizenhárom évvel a szerző halála után magyarul is hozzáférhető esszékötete, amely a háború utáni felejtéspolitika egy szeletét igyekszik felfejteni. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.

Látszólag annyira specifikus a kötet témája, hogy első lendületből a “majd elolvasom” polcra tennénk, de a – mondhatni szokás szerint – gyönyörű borító (tervező: Pintér József) okkal hívja fel a figyelmet a vékony kötetre, és ha beleolvasunk, valószínűleg ott is marad a kezünk ügyében. 

W. G. Sebald művei attól különlegesek, hogy még a végletekig magánérdekű(nek tűnő) töprengéseket is képesek úgy összefűzni a közös történelmi emlékezettel, hogy azok rögtön az olvasó személyes ügyévé válnak. Nézőpontja egyszerre univerzális és alanyi, talán ebben a kettősségben ragadható meg egyedi stílusa. A regényeiben is – noha nála különösen elmosódnak a határok regény és esszé között – az elbeszélés, az emlékezés melankóliája tükröződik a színes, élénk, már-már élveteg elbeszélői nyelvben (amiért külön ki kell emelni Blaschtik Éva műfordító munkáját, aki most is remek munkát végzett). 


A szándék szerint esszé műfajú Sebald-szöveg is megőriz valamit a regényeire jellemző sajátosságokból, még akkor is, ha itt egy zürichi előadás írásos változatát, valamint egy irodalomtörténeti esszét olvashatunk. Mivel mindkét szöveg alapvetően a második világháború utáni német irodalomról szól, a germanofób olvasók sajnos hátrányban lesznek, azok viszont, akik fogékonyak a történelmi traumák elhallgatása és elfojtása körüli diskurzus nem egészen új (a zürichi előadások 1997-ben zajlottak, a könyv németül 1999-ben jelent meg), de aktualitásukat tekintve továbbra is érvényes szövegeire, azok számára mindenképpen fontos lehet. Főleg, hogy a magyar történelmi/irodalomtörténeti hagyományban is elég sok efféle elfojtás dolgozik, így akár ötleteket is nyerhetünk a kulturális emlékezet meséinek, illetve a múlt feldolgozása körül villódzó nagy hiányjeleink sebaldi szempontú újragondolásához. 

Sebald kiindulópontja a következő: Németország több városát szinte porig rombolták a második világháború során az angol légierő moral bombingnak nevezett hadműveleteiben, az elképzelhetetlen méretű pusztításnak viszont szinte nincs nyoma a német irodalomban. Szerinte “a fizikai és morális megsemmisülésnek az egész országra jellemző valós állapotát valamiféle hallgatólagos, mindenkit egyaránt kötő megállapodás alapján nem volt szabad leírni.” (18.) Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott a náci rezsim bűnei és a háború pusztítása miatt érzett kollektív bűntudat, amely alapján a németek voltaképpen kiérdemelt büntetésként tekintettek a bombázásokra. Amint írja, “nem a kollektív aberráció rettenetes végének tűnik tehát a totális pusztítás, hanem úgyszólván sikeres újjáépítés első lépésének.” (14.) Tehát a rombolás egyrészt igazságot tesz, ráadásul ahhoz is hozzásegíti az országot, hogy az újjáépítés (nagyon is valóságos) mítosza megszülethessen.

Sebald igyekszik figyelmen kívül hagyni a náci uralom és a holokauszt morális árnyékát, az áldozatokra mint áldozatokra tekint: az a hiány érdekli, ami a lebombázott városok nyilvánosan elbeszélt történeteinek hiánya. 

Több írót is számba vesz (Hermann Kasackot, Hans Erich Nossackot és Peter de Mendelsohnt), de egyedül Heinrich Böll Az angyal hallgatott című regényét ítéli esztétikailag is hiteles és releváns nyomnak, miközben ez a könyv hiába íródott meg kevéssel a háború után, csak 1992-ben jelent meg nyomtatásban, az évtizedekig húzódó elfojtás ékes példájaként. Sebald megpróbálja rekonstruálni a hallgatás okát, és eközben igyekszik felvázolni azt a módszert, amely eredményes lehetett volna a romok látványának, a rombolás természetrajzának megragadáshoz. Ez nem több gondolatkísérletnél, mégis megdöbbentő erővel bontja ki a giccsbe hajló leírásokból és a még beszédesebb elhallgatásokból, hogyan is festhettek a frissen lebombázott városok. Tulajdonképpen egy soha meg nem írt pszeudo-regény körvonalait kapjuk, ezen keresztül látunk rá a kimondhatatlan, az elbeszélhetetlen trauma csendjére. A legdöbbenetesebb az az újra és újra felbukkanó gondolat, hogy miként voltak képesek az elképesztő mértékű pusztítást is túlélt, sokszor földönfutóvá vált áldozatok valamiképp figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy addigi életük díszletei megsemmisültek, miközben a halottak sokaságáról sem feledkezhettek meg egy pillanatra sem. Sebald képes felvillantani valamit ebből az iszonyatból, aminek elviselése már antropológiai extremitás.

A légiháború-szöveget egy Alfred Andersch, az író című tanulmány kerekíti kötetté. A két írás látszólag nem tartozik szorosan össze, mégis erős a kapocs köztük: szándéka szerint mindkettő valami elementáris hiányt számol fel, amit a szerző a kollektív emlékezetben vél felfedezni. Amint írja, Anderscht eddig csak sikeres íróként mutatták be (számos monográfiában, róla szóló tanulmányokban), de azokról a döntésekről, “amelyeket Andersch élete különböző fordulópontjain hozott, valamint e döntések irodalmi transzformációjáról” nem esett szó (123.), így ennek a szempontnak a felvetésére vállalkozik, vagyis egy pálfordulásokkal tarkított karrier irodalmi szempontú, egyszerre szövegcentrikus és az életrajzi tényekre hagyatkozó áttekintésére. Az eredmény meggyőző: egy komplett leszámolás Alfred Andersch-sel. Sebald szerint “becsvágy, önzés, neheztelés és harag mardosta lelkét” irodalmi munkásságának köntösbe bújtatta, “csakhogy az olcsó bélés mindenütt kikandikál.” (150.) Végül egy egyszerű köpönyegforgatóként áll előttünk, aki – sok kollégájával együtt – elszabotálta a valós történelmi folyamatok hiteles irodalmi rögzítésének feladatát, ami Sebald szerint  az írók legfontosabb kötelessége. 

A két esszé közösen képes felmutatni azt, hogy milyen elfojtások, sajátos emlékezetpolitikai manőverek és gyakorlatok vezettek oda, hogy emberek tömegeinek nagyon is kézzelfogható szenvedése és halála évtizedekre láthatatlanná váljon. A kérlelhetetlenül kegyetlen leírások mellett ezért is olyan megrázó olvasmány ez a könyv: a helyrehozhatatlanul és végképp elbeszéletlen történetek fájdalmát árasztja. 
Szerző:  W. G. Sebald,  Cím:  Légi háború és irodalom,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2014,  Kiadó:  Európa Kiadó,  Terjedelem:  162 oldal,  Ár:  2990 Ft