Exodus: Istenek és királyok
2014.12.10.

Ridley Scott az Exodus: Istenek és királyokkal a Gladiátor, a Mennyei királyság és az 1492 – A paradicsom meghódítása után letudott egy újabb történelmi filmet a pályáján, de az említett műfajból sajnos ez lett a leggyengébb alkotása. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Abban az évben, amikor Darren Aronofsky bátran, igaz, felemás eredménnyel megpróbálkozott azzal, hogy Noé ószövetségi történetét újraértelmezze, valami merészebb filmre számítottunk Ridley Scott Mózes-rendezése kapcsán. Akad ugyan az Exodus: Istenek és királyokban egy-két egyedibb szín, bátrabb megmozdulás, a film egésze – a CGI betétek és a 3D ellenére – mégis olyan összbenyomást kelt, mintha az ötvenes-hatvanas évek nagy „kard és szandál” stúdiófilmjei közül került volna ki (Ben Hur, Tízparancsolat, Quo Vadis?): monumentális, hosszú (pedig az előbbi moziknál még rövidebb is), látványos, pazar kiállítású és helyenként bizony unalmas is.  

A történetet Scott onnan indítja, hogy Mózes (Christian Bale) immár a férfikorba érve a fáraó udvarának egyik haduraként épp a hettiták ellen vezeti harcba az egyiptomiak seregét; és ott zárja, hogy a zsidó népet végül Józsué (Aaron Paul) juttatja el Kánaánba. Egyszóval: Mózes gyermekkorán lazán túllépünk, de az égő csipkebokor, a pusztában vándorlás, a tízparancsolat, a tíz csapás meg a megnyíló Vörös-tenger belefér a két és fél órába. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
És a csatajeleneteken kívül az utóbbiak között vannak a maradandóbb rendezői értelmezések is: kifejezetten ötletes, ahogyan minden újabb csapás az előzőből következik és Scott mindegyikre „racionális magyarázatot ad”: a víz például azért válik vérré, mert krokodilok támadnak a folyóban az emberekre. Ahogy az is megmarad a nézőben, hogy Isten egy 11 éves fiú képében jelenik meg a filmben (Isaac Andrews), akit ráadásul a főhősünkön kívül senki más nem lát (nem véletlenül nevezte hát „skizofrénnek” Christian Bale Mózest, nagy botrányt kiváltva ezzel a nyilatkozatával).

Mózes szempontjából három nagy etapra oszlik a film: az egyiptomi évekre, ez addig tart, amíg ki nem derül a férfi származása, és el nem űzik őt a fáraó udvarából; a pusztában töltött és a pásztor évekre – ebben benne foglaltatik az isteni elhívás is; és a harmadik nagyobb részre, ami lényegében II. Ramszesz (Joel Edgerton) győzködése arról (isteni segédlettel), hogy hadd távozzanak a zsidók végre szabadon Egyiptomból. Hiába Mózes azonban a főszereplőnk, ha különösebb karakterfejlődés nem látszik a figurán; mintha épp azok a szcénák hiányoznának a filmből, amelyek közelebb engednének a lelkéhez, amelyekből pontosabban kiderülne, hogyan is érez. 

És mintha nem is annyira Mózes foglalkoztatná Scottot, mint inkább az a testvérviszály, amelyből az egész kivonulást származtatja (II. Ramszesz és Mózes együtt nevelkedett, és a film szerint Ramszeszt mindig is zavarta a jóslat, hogy a „féltestvére” megmenti majd az életét, vezetővé válik, vagyis „ránő a fejére”). Ez a motívum egyébként épp a záró képpel helyezi egészen új megvilágításba a filmet (Ridley Scott az Exodus: Istenek és királyokat a testvérének, a szintén rendező Tony Scott emlékének ajánlja, aki 2012-ben követett el öngyilkosságot). Lehet, épp ebben az utolsó képfeliratban kapjuk meg a filmhez a kulcsot, amit azonban – legyen bármilyen hívogató is az ajánlás – mélységében nem tudunk értelmezni, hiszen nézőként csupán egy „kard és szandál” filmet látunk: látványos, helyenként brutális harci szekeres ütközetekkel; végső isteni érvként – az elsőszülöttek halálával, meg egy cunamitól kettéváló Vörös-tengerrel.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Értelemszerűen ez utóbbi jelenetnek kellene a film csúcspontjának lennie, hiszen a végső ütközet is ekkor zajlik le a testvérpár között, ráadásul önmagában is impozáns a bibliai szcéna, de a cunami (az interjúkból tudjuk, hogy Scott tényleg annak szánta) valahogy nem úgy viselkedik, mint a NatGeo ismeretterjesztő filmjeiben, vagyis épp az egyik legfontosabb jelenetben bukik el, hogy a csodákat végig konzekvensen racionális magyarázatokkal indokolják. Ahogy az sem egészen világos, hogy miért lő el a rendező tehetséges színészeket pár mondatos szerepekre (Ben Kingsley, Aaron Paul, Sigourney Weaver). 

Az Exodus: Istenek és királyok látványos mozi, de nem ebből fogjuk jobban megérteni Mózes motivációit, és valami egészen újszerű rendezői víziót se várjunk a filmtől. Szemben Aronofsky Noéjával, a peplum műfaj régi iskoláját képviseli, így annak, aki szereti a zsáner jellemezte grandiózus látványvilágot és csatajelenteket, bizonyára nem fog csalódást okozni. 
Cím:  Exodus: Istenek és királyok,  Rendező:  Ridley Scott,  Forgatókönyvíró:  Bill Collage, Adam Cooper, Jeffrey Caine, Steven Zaillian,  Zeneszerző:  Alberto Iglesias,  Operatőr:  Dariusz Wolski,  Vágó:  Billy Rich,  Szereplők:  Christian Bale, Joel Edgerton, Aaron Paul, Sigourney Weaver, Indira Varma, John Turturro, Ben Kingsley