Chris Cooper: Kispad /Gondolat Generátor, a Trafó és az InSite Drama közös produkciója
2014.10.05.

Park árnyas zugában kis pad, a padon graffitik, a háttérben egy-két fa, körben rengeteg szemét: csipszes zacskók, hamburgeres dobozok, üres üvegek, szotyihéj. Balról átlagos kinézetű fiatal férfi érkezik egy babakocsival. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Bethlenfalvy Ádám
Bethlenfalvy Ádám. Fotók: Tóth Ridovics Máté
Hogy ki ő pontosan, az az előadás legvégén sem derül ki egészen. Van bennem egy kis hiányérzet emiatt, de rá is kényszerülök, hogy kitöltsem a meghagyott üres helyeket a fantáziámmal. Üres hely a tér is, mindjárt az első pillanatokban kérik a foglalkozás vezetői, Sebők Bori és Bethlenfalvy Ádám (színész-drámatanár), hogy töltsük meg élettel. Unalmas evidenciáktól kezdve (mint pl. hogy a parkban fák, bokrok vannak), izgalmas ötleteken át (mint a csorba szobor a háttérben), egészen a szélsőséges furcsaságokig hangzanak el válaszok a kérésre. Van olyan is, aki az egyik sarokba egy halott hajléktalant vizionál, ám Bethlenfalvy Ádám erről szerencsésen lebeszéli, mondván, ha egy halott fekszik az első jelenet hátterében, akkor nem nagyon szólhatna másról az előadás.
 
A Trafónak egyébként tizenkét éve működik a Gondolat Generátor nevű színházi nevelési programja. Repertoárjuk nincs, a Trafó színpadán futó előadásokhoz készítettek korábban azokat feldolgozó vagy az épp aktuális téma köré épített foglalkozásokat. Ezeknek célja főképp az alkotók és a diákok közti párbeszéd megteremtése, eszközeik pedig roppant változatosak, hiszen minden előadásnál az ahhoz illő, a többitől eltérő módszert alkalmaznak. Így A pitbull cselekedeteinél (rendezte: Kárpáti Péter) a közös gondolkodás tárgya a „mi a színház” alapvető kérdésköre lett, a Tünet Együttes Közhelyénél Szász Dániel segítségével mozgásszínházi gyakorlatokat végeztek a csoportok, miközben a központi kérdés az volt, hogyan épülhet fel teljesen hétköznapi dolgokból egy összetett művészi produktum. A fiatalok lehetőséget kaptak arra is, hogy megtapasztalják az alkotás élményét, installációkat készíthettek a bejárat melletti vitrinekbe.
 
Sebők Bori
Sebők Bori
A Kispad a Gondolat Generátor első saját produkciója, rendezője Chris Cooper, a nemzetközileg is elismert, brit színházi nevelési szakember. Az előadás egy elcsúszott sorsú férfi monológja, aki a mellette lévő babakocsiban fekvő csecsemőnek mesél, életvezetési tanácsokat adva a pár hetes babának. A monológ szaggatott és repetitív, már az első pillanataiban világos, hogy a Bethlenfalvy Ádám által alakított figura nem száz százalékig beszámítható. Hogy pontosan hogyan került egzisztenciális és lelki válságba, és főképp, hogy kiket okol ezért főszereplőnk, az szép lassan bomlik ki csapongó szövegéből.
 
A sztorija egyébként egészen hétköznapi, ijesztően ismerős: gyerekkori sebek, alkoholizmus, elrontott házasság, munkanélküliség, és ami ezzel jár, bizonytalan lakhatás, rettenetes magány. Ami ebből következik, az az agresszió, a világ igazságtalanságának megélése. Bethlenfalvy figurája megfeszül azért, hogy megtudja az igazságot arról, hogy került ebbe a szorongató helyzetbe, ám mivel magával képtelen szembenézni, felelősök után kutat. Meg is találja őket, de nem a személyes életében, hanem arctalan társadalmi csoportokban, összeesküvés-elméleteket gyártva. Bevándorlók, zsidók, cigányok, újságírók, különösebben nem is kell gondolkozni rajtuk, az ellenségképek szépen bele vannak ágyazva a kollektív tudattalanunkba, régi ismerőseink ezek a mechanizmusok.
 
A kispad pedig az a hely, ahova az élet ültette ezt a férfit. Materializálódik is, a park közepén lévő kis pad ez, két szék az üres játéktér közepén. Az előadás elején az a feladatunk, hogy a rá elhelyezett ragasztószalagokra graffitiket készítsünk, ami talán izgalmasabb lenne akkor, ha később Bethlenfalvy játékba hozná ezeket a szövegeket. Bár igaz az is, hogy lusta az agyunk, nem sok gondolatébresztő dolgot firkálunk a székekre.
 

Hogy a parkunkban nincs szemetes, az egy kardinális dramaturgiai döntés. A főszereplő kényszeresen végigeszi az előadást, hogy csillapítsa az alkohol és a cigaretta utáni vágyát. Előkerül egy csipszes zacskó, egy túró rudi, két narancs. A gyümölcsök héja, a csomagolások gyűlnek körülötte, mintha csak régi emlékeit szórná szét, illetve az azokból megmaradt használhatatlant, a múlt csinos, kis szemétdombként áll előttünk, amit az előadás és a drámafoglalkozás között egy laza mozdulattal söpörnek félre az alkotók. A színpadi zabálás viszont nem ad ritmust az előadásnak, sőt, hosszú, elnyújtott részeket eredményez. Miközben néztem az akkurátus narancsevést és kissé eluntam magam, azon tűnődtem, vajon a középiskolások - akik az anyatejjel szívták az internetes kultúrát, és nyilvánvalóan még nálam is sokkal gyorsabb információáramláshoz szoktak - hogy veszik az akadályt, nem nehezíti-e ez meg számukra a befogadást.
 
Felvetődött bennem egy másik kérdés is. Az előadás rengeteg fontos problémát sűrít magába: előítéleteket, családi problémákat, gyerekkori traumákat, szegénységet, magányt. Kicsit azt éreztem, hogy épp e sokszínűség az, ami miatt a diskurzus, bár minden témát érint, nem tud egyikben sem mélyre ásni igazán. Bár valószínűleg ez közönségenként változik, mindenesetre nagyon éles szemmel kell a színész-drámatanároknak észrevenniük azt, hogy esetenként milyen témára fogékonyak a fiatalok a felvonultatott rengetegből. A drámafoglalkozást emiatt egy kicsit kiúttalannak éreztem, bár lehet, hogy mi, nézők voltunk résztvevőként enerváltak és fantáziátlanok. Nem vagyok pedagógus, úgyhogy ezt majd más eldönti helyettem.
Szerző: Puskás Panni
Színész-drámatanár:  Bethlenfalvy Ádám,  Drámatanárok:  Szilágyi Sára, Sebők Bori ,  Írta és rendezte:  Chris Cooper