Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét / Libri
2014.07.10.

A memoár kényes műfaj, a családtörténet még inkább az: a hitelesség a rákfenéje. Csakhogy a hitelességhez édeskevés, ha a bennfoglaltak pusztán igazak. Muszáj, hogy a szerző néma, mégis aktív dialógust alakítson ki reménybeli olvasóival. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Szegedy-Maszák Marianne neve ismerősen csenghet a magyar olvasó fülének, hiszen apai oldalról másodunokatestvére, Szegedy-Maszák Mihály jól ismert irodalmár. Ő maga azonban amerikai, és ezért csak és kizárólag a színes-szagos magyar huszadik századnak tartozik hálával. Könyvében le is rója ezt a tartozást: apja és anyja szerelmének történetében ott a magyar huszadik század néhány középső évtizede, annak minden pikáns bájával.

A könyv születése maga is kész regény: a szerző anyja halála után bukkant rá szülei levelezésére a negyvenes évekből – és nem értett belőlük egy kukkot sem, hiszen nem tudott magyarul. Aztán amikor a szavakat már értette, kíváncsi lett arra a korra és környezetre, amely ezt a nehezen alakuló kapcsolatot körülvette, és interjúkkal, kutatásokkal látott neki az írásnak.

Amely persze ilyenformán nem annyira egy szerelem története, hanem sokkal inkább egy kor- és társadalomrajz, a személyes hitelesség által megerősítve, érzelmileg is dús körítéssel.

Igen: a híres Weisz-család története – illetve történetének része – ez a könyv, a Weisz Manfréd utódaié, a Csepel Művek megálmodójának és megteremtőjének leszármazottaié. Akinek három lánya közül egyet Chorin Ferenc, egyet pedig Kornfeld Móric vett feleségül – és ők ketten lettek a dinasztia feje, mígnem Chorin Ferenc a történelem forró pillanataiban kényszerűen magához ragadta a „keresztapaságot”. De ekkor jószerével már nem is itthon játszódik a történet.

A gazdag zsidó család feje, Weisz Manfréd igazi emberszabású kapitalista volt; törődött munkásaival meg a gyárral is, amelynek vagyonát köszönhette, az országgal is, amelynek vagyonát alaposan gyarapította (bizonyos esztendőkben a GDP tíz százaléka általa került a büdzsébe), és az egyre terebélyesedő család élte a gazdagok és szépek nyugalmas életét: partik és lovaglás, tenisz és utazás, pezsgő társasági élet, a politikai és szellemi elit részvételével. Mindaddig...

Mindaddig, amíg a háború közbe nem szólt. Először úgy szólt közbe, hogy alaposan föllendült az idővel hadiüzemmé nyilvánított Weisz Manfréd Művek. Aztán úgy szólt közbe, hogy Kornfeld Móric lánya, Kornfeld Hanna beleszeretett Szegedy-Maszák Aladárba (aki ugyancsak pompás fölmenőkkel dicsekedhet, köztük Barabás Miklós festővel), a szépreményű karrier-diplomatába, aki hibátlan pedigrével, viszont problematikus politikai nézetekkel bírt: náciellenes lévén a háborúból való kiugrásban is mesterkedett. De ez már később volt; addigra a pár kényszerűen tudomásul vette, hogy a hatályos törvények értelmében nem házasodhat, viszonyuk féltitkosan és ritkásan folyt.

Szegedy-Maszák Mariann többé kevésbé tartja magát kitűzött céljához, és a történelem viharos részeihez érve is igyekszik szülei történetét továbbgördíteni, de ekkor már legalább annyira érdekli az olvasót ez a bizonyos, speciális szemszögű korrajz.

Szegedy-Maszák Marianne
Szegedy-Maszák Marianne. Fotó: Libri Kiadó / Németh Dániel

Amely ugyanis zsúfolásig telt egyrészt számunkra, a magyarországi történésekben inkább járatos olvasók számára alig ismert vagy épp ismeretlen, másrészt ellentmondásos – ha tetszik, máig ellentmondásos – részletekkel. Ugyanis amikor a Weisz-család tagjai közvetlen életveszélybe kerültek – a megszállás után –, akkor mindkét családfőt, Chorin Ferencet és Kornfeld Móricot is előbb bebörtönözték, majd deportálták. Végül – egy Himmlerrel kötött üzlet eredményeként: teljes vagyonukért cserébe – a család negyvenkét tagja elhagyhatta az országot, és ezzel megkezdődött furcsa exodusuk, melynek következtében a család szétszóródott a világ számos pontján. Ez az üzlet egyébként nemcsak a nyilas hatalmat háborította fel (ők egyszerűen dühösek voltak, hogy a „magyar vagyont” átjátszották a németeknek, nem törődvén azzal, hogy a vagyon tulajdonosait maguk is meg akarták semmisíteni), hanem a túlélőket, köztük a túlélő zsidókat is, akik a saját szemszögükből joggal érezhették, hogy a gazdagok életet tudnak vásárolni.

Közben Szegedy-Maszák Aladárt Dachauba deportálták; nagyjából csodával határos, hogy túlélte. Az meg még inkább, hogy a felszabadulás után a pár ismét találkozott (ez sem volt egyszerű, hiszen Hanna ekkor nem élt itthon), majd Szegedy-Maszák az első hivatalos magyar nagykövetként Washingtonba ment, újdonsült feleségével, Kornfeld Hannával.

Aztán a hopp után megint kopp jött – és a végleges, menekültként való letelepedés Amerikában.

A könyvben számos levélrészlet és dokumentum erősíti a hitelességet, de leginkább a szerző visszafogott, mégis involvált kommentárjai. Rakovszky Zsuzsa érzékeny és szikár fordítása pompás szöveg, melyben számos politikai pikantéria (például a család múlhatatlan Horthy-szimpátiája) is megbújik, és az utókort azzal a távolról sem unikális, ámde mindig bizsergető érzéssel lápráztatja el, hogy a történelem bármikor ismételheti magát, és az egyes emberek sorsába rejtőzve meg is teszi.

Szerző: Csáki Judit
Szerző:  Szegedy-Maszák Marianne,  Cím:  Csókolom a kezét,  Fordító:  Rakovszky Zsuzsa,  Kiadó:  Libri,  Kiadás éve:  2014,  Oldalszám:  500,  Ár:  3990 Ft.