Orbán János Dénes: Vajda Albert csütörtököt mond
2014.06.16.

Kritikusi potya feladat? Hiszen tizennégy esztendő leforgása alatt negyedszer közzétett novelláskötet a tárgy. Ráadásul úgy, hogy a jelen kiadás függeléke a fontosabb bírálatok közül is felsorakoztat nyolcat. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Orbán János Dénes
Orbán János Dénes
Ha egy kisprózai gyűjtemény másfél évtized során négyszer jelenik meg, nem lehet nagyon rossz. Új kiadása pedig épp azért sem egyszerű „másolata” a korábbiaknak, mert kritikai szemelvénytárat emel be. A Vajda Albert csütörtököt mond 2000-ben a Jelenkornál látott napvilágot először, „ősszerkesztője” Keresztesi József volt. Ettől nemigen tért el az ugyancsak 2000-es megjelentetés az Erdélyi Híradónál. Tágabb kontextust képzett köréje az Alexandra 2006-os Tragédiák és cipők című Orbán János Dénes-gyűjteménye. A mostani negyedik kiadás kevéskét módosított az alapváltozaton (például A lopott ajándékok verse, mely A név és az álnév része, külön tartalmi tételként bukkan fel). Kijavították a sajtóhibákat (és „tettek bele” újabbakat), legfőbb innovációként pedig kiegészítették a mintegy százharminc oldal primer szöveget Károlyi Csaba, Fried István, Felkai Piroska, Mikola Gyöngyi, Utasi Csilla, Virginás Andrea, Székely Csaba, valamint e sorok írója összesen majdnem száz oldalra rúgó szekunder kritikai reflexióival.
Abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy borítószövegen is olvasható idézet többször publikált, tanulmány terjedelmű OJD-portrémból. Ám ennyi (rövidnek tetsző, mégis hosszú) idő elteltével nem másolhatok ki semmit korábbi álláspontomból, még ha jobbára egyet is értek hajdani magammal. A keretes szerkezetű (egy, öt, öt, egy – azaz tizenkét szövegből építkező) kötet újraolvasása, újragondolása a saját vélemény revízióját, a további álláspontok figyelembe vételét is megköveteli. Az eltűnő idő kéretlenül megteszi a magáét. Már 2000-ben sem mindenki tudta, ki volt a Szabad Európa Rádió 1991-ben Floridában elhunyt egykori műsorvezetője (ifjúként, még Magyarországon a Vajko humorista duóból a Vaj-). Ma bizonyára még kevesebben tudják (sőt a szerző is arról informál a címadó novellában, hogy a kisgyerekként apja oldalán hallgatott Vajda-műsorok készítőjéről alig valamit tud). Új, sokadik olvasatban erősebben tűnnek fel a szinte lirizált motívum-összefüggések. Az eleve ütős Vajda Albert csütörtököt mond cím(idézés) – és az erős, sokszoros szimbolikussággal kijátszott Nagycsütörtök című írás vonzásköre; a Csáth Géza-utalások és -imitációk nem pusztán A nagy P-re, a drogélményre korlátozódó halmaza; a literátus szkepszis lépten-nyomon kinyilvánított fortyogása, olyan író részéről, aki ugyancsak egyetemi ranggal kvalifikált tudós tagja a filosz céhnek (Orbán János Dénes írt kismonográfiát is, Méhes Györgyről). 

A legszembeötlőbb azonban, hogy bármily odaadó és a szemérmetlenségig kölcsönző Borges-áhítat járja át – szemléleti és stiláris értelemben – a tematikusan és hangvételben változatos elbeszéléseket, manapság már semmi esetre sem kielégítő a Borges-centrikus értelmezés a közép-európai margó-lét maszkos példázataihoz. (Talán jelent valamit, hogy az erdélyi fiatalabb nemzedéktársaknak haza is beszélő, pimaszkodó eredeti ajánlás – „Borges Gyurinak meg Sántha Attilának” – parányit változott A zákhányos csuda élén: „Borhesz Gyurinak meg Sántha Attilának”.) A Borges-kötődés, Borges-epigonizmus, Borges-rajongás az ezerkilencszáznyolcvanas évektől söpört át a magyar irodalmon, írókon és olvasókon, ám az új évezredben szép lassan lecsillapult. 2000-ben még, kis túlzással, minden ötödik OJD-sor borgesi indíttatásúnak, célzatúnak mutatta magát. 2014-ben érdekesebb, hogy a Vajda Alberttel induló prózaíró azóta a textus bölcseleti mintavételei, a felülíró parafrázisok, irodalomtörténeti istenkísértések helyett a parodisztikus szövegformák és kommentárok, a nyelvkritikai tőrvetések irányába tájékozódott, s prózaíróként időnként ígér ezt-azt, főleg egy régóta készülő „spílrománt”, azaz amolyan trükkregényt helyez kilátásba.
Mai szemmel nézve a kötet feszes struktúrába fogott novellái a szövegben-létezés jó teherbírású mérlegelései egyfelől, a cselekményesség igényét fineszesen-fintorosan kiszolgáló „mesék” másfelől. Önéletrajzi szekvenciák és más írók életrajzába – életébe és rajzaiba – történő bekukkantások. Szellemes, változatos anyag, takarékosságában egy kis túlírtsággal itt-ott. A beszélő szövegközi, hely- és nézőpont-váltogató térfoglalása mint a poszt-posztmodernnek sipircet intő gesztus szórakoztat, irodalmias intellektualitása azonban nem öli ki az epikai, történetmondó ősformák virgoncságát.

Orbán János Dénes, az idei Babérkoszorú-díjasok egyike 2013-ban töltötte be negyvenedik életévét. Ebből az alkalomból egy bibliofil, kereskedelmi forgalomba nem kerülő válogatás is készült, a Névjegy. Az összeállítás a Vajda Albert több darabját tartalmazza, de nem az eredeti sorrendhez hűen és más műfajú, régebbi és újabb alkotások közé keverve. Az elegyesség, a gyűjteményes jelleg mindig jót tett az OJD-megjelenéseknek. A Teakönyv (2003) kaleidoszkópjában számos olyan szilánk forog, amelyre másutt nemigen pillanthatunk rá, az ügyetlen titulusú Tragédiák és cipők is tágította a műfajközi horizontot, a Névjegy gondosan csiszolt foglalat. Mit foglal magába? Az évjegyet, annak jelét és jegyét, tanúságát, hol tart a fiatal középnemzedék egyik – nem csupán erdélyi – vezéregyénisége. A küszöb-helyzettel maga OJD is tisztában van. Más tevékenységei miatt az alkotásban szűkebb időszak után ismét irodalmi tervei megvalósítására összpontosít. Ehhez jó felfutás a régi-új könyv, a Vajda Albert csütörtököt mond
Szerző:  Orbán János Dénes,  Cím:  Vajda Albert csütörtökö mond,  Kiadás helye, éve:  Kolozsvár, 2014,  Kiadó:  Erdélyi Helyőrség Szépirodalmi Páholy,  Terjedelem:  133 oldal,  Ár:  nincs feltüntetve