Beszélgetés Ujj Zsuzsival a Cirko-Gejzírben
2014.04.03.

A Cirko-Gejzír előterében kamarakiállítás nyílt Ujj Zsuzsi fekete-fehér temperával testfestésben készült fotóiból. Mindeközben New Yorkban, egy kelet-európai kortárs művészeket bemutató tárlaton szerepelnek ugyanezek a képek. SIMON BETTINA ÍRÁSA.


A nyolcvanas években készült munkák könyvben is megjelentek tavaly a MissionArt Galéria gondozásában. Ez a kötet – Ujj Zsuzsi. Fotós munkák 1985-1991 címmel – hívta életre a moziteremben megrendezett beszélgetést is: Állóképek. Kiállítás, könyv, koncert. Az este azonban másképpen alakult, mint azt a program hirdette. Ez érthető, hiszen a kötet bemutatására 2013 nyarán, a megjelenését követően már sor került.

A könyvről nem tudtunk meg sok mindent, annak ellenére, hogy akik részt vettek a munkában, jelen voltak a beszélgetésen. Oltai Kata művészettörténész megírta Ujj Zsuzsi fényképeinek monografikus feldolgozását, Kishonty Zsolt (MissionArt Galéria) látta el a kurátori feladatokat az utóbbi két évben rendezett kiállítások alkalmával és jelen volt Várnagy Tibor is a Liget Galériából, aki 1987-ben lehetővé tette Ujj Zsuzsi első önálló kiállítását.

A moderátor szerepét Börcsök Enikő töltötte be, aki több alkalommal is nehezen birkózott meg a feladattal. Ennek ellenére kiváló választásnak bizonyult a színésznő. Több alkalommal is megjegyezte, hogy egyáltalán nem érti, miről van szó és próbálta szóra bírni a közönségből azokat, akik többet tudnak nála. A műsor baráti légkörét és spontán forgatókönyvét jól tükrözi, hogy a Darvas Kristóffal közösen előadott koncerten Zsuzsival együtt énekelték el a Dunántúli slágert. A sok közeli ismerős jelenléte szűkkörben lefolytatott társalgásokat eredményezett, ami a közönség nagyobb, nem beavatott felének sajnos követhetetlenné vált – az értehetetlenség kellemetlen érzésén jócskán javított, amikor a sorok közül Halas István bemutatkozott és ezzel a háttérben kivetített képen szereplő férfi, Öcsi leleplezte magát.


Az utóbbi években róla szóló publikációkban annyiszor szerepelt az „újra felfedezett Ujj Zsuzsi” fordulat, hogy a sok ismétlés közben reflektálatlanná vált. Ezért minden egyes alkalommal, amikor használjuk, magyarázatot követel magának. A kifejezés pontosítása mellett azt is ideje leszögezni, hogy ha Ujj Zsuzsit újra fel kellett fedezni, akkor valamikor el is kellett tűnnie – ez pedig további megválaszolatlan kérdésekhez vezet.
 
Az elmúlt több mint két évtizedben valóban úgy tűnik, mintha Ujj Zsuzsi fényképei hiányoztak volna a hazai kiállítási palettáról egészen a két évvel ezelőtti nagy figyelmet generáló egyéni kiállításáig, pedig több csoportos kiállításon szerepeltek korábban is. A láthatatlanság és az érdeklődés hiánya is ezért nagyrészt a szakma számlájára írható. Továbbá éppen ebben az időszakban szerepeltek a performansz-dokumentációra emlékeztető munkái a gender-reprezentáció kontextusába illeszkedően a bécsi MUMOK Gender Check és a londoni Tate Modern A Bigger Splash: Painting after Performance tárlatán. Nem pusztán újrafelfedezést jelent a tavaly megjelent kötetben található mélyinterjú, az alapos tanulmány Ujj Zsuzsi fotós tevékenységéről és a minden monografikus igényű munkához elengedhetetlen oeuvre-katalógus, hanem annál jóval fontosabb és tovább mutató eredményt: megőrzést és művészettörténeti helyének tisztázását. Tehát, ha Ujj Zsuzsi eltűnt, akkor az legfeljebb arra vonatkozhat, hogy a művészettörténet számára láthatatlan volt – vagy mindenesetre két évtizeden keresztül nem volt hajlandó foglalkozni vele –, azonban ez idő alatt a jelenléte nagyon is hallható volt a Csókolom zenekarnak köszönhetően. 


Saját testéről készült képeit először kölcsöngéppel készítette, önkioldó segítségével, erőteljesen kontrollált környezetben: néhány napon keresztül viselte a fekete-fehér testfestést a csepeli panelszoba lepedőkkel semlegesített sarkában.  A fóliába csavart, illetve tükörrel, borosüveggel, seprűvel készült önarcképek éppúgy szerepjátszást, történetmegjelenítést valósítanak meg, mint a férfi szereplőt megjelenítők, amilyen az Esküvős is. A sorozatokat alkotó Sarkos, Partvisos, Négy sarkos, Pöttyös képek egyenként és a többi képpel együtt is egy összefüggő narratívába illeszthetők, amelynek sarokpontjai olyan általános motívumok, mint a születés, halál, szerelem.

A fényképezés hat évig tartott, utána a fényképezőgépét eladta és mikrofont vett belőle. Első kiállításán egy órás koncertet tartott, saját dalait ekkor énekelte el először közönség előtt. Hajas Tibor művei és a bécsi akcionisták munkái mellett említi a szakma. A beszélgetésen visszatérő téma volt, hogy Ujj Zsuzsi milyen művészetet csinál. Fotós, dalszerző, előadóművész, alternatív zenei hősnő. Zeneileg és képzőművészetileg egyaránt képzetlen. Fényképei nehezen sorolhatók kategóriákba, ennek ellenére a Zenit géppel készített Trónusos igazi sláger lett. Ujj Zsuzsi a képek készítésekor a saját testét használta, a reprezentatív kiállítások hívószavai, amiken részt vett, a performansz művészet és a performativitás voltak. Munkái azonban nem közönség előtt előadott akciók dokumentumfotói, és nem is publikálási céllal, hanem a privát tér falai között készültek. Az Oltai Kata által készített mélyinterjúból kiderülnek azok a személyes történetek, amelyek nem pusztán lábjegyzetek a művek alatt, hanem azok fontos értelmezési kereteit jelentik. Világossá válik az a párhuzam, ami összeköti a dalokat a képekkel, hogy a képek szerelmi vallomásoknak készültek, és Peternák Zsolt művészettörténész vitte ki őket Párizsba a címzettnek. Az, hogy ezek a fotók mégis túlléptek az intim szférán és a képzőművészeti térben érvényesülnek, sokban köszönhető a beszélgetés résztvevőinek.

A kiállítás április 6-ig megtekinthető a Cirko-Gejzír moziban.
Szerző: Simon Bettina