Válasszunk párt! – HOPPart, Neuköllner Oper
2014.03.02.

Ha a választások közeledtével felbuzdulnánk és HOPPart és a Neuköllner Oper előadása alapján akarnánk párt(ot) választani, nem lenne könnyű dolgunk. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Terhes Sándor, Tóth Péter, Molnár Gusztáv, Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán
Terhes Sándor, Tóth Péter, Molnár Gusztáv, Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán

Az előadás Ödön von Horváth Délszaki éj című drámáján alapul, amely megtörtént esetet dolgoz fel: egy bajorországi kisvárosban, 1931-ben tömegverekedés tört ki a Szociáldemokrata és a Náci Párt között. A darab helyszíne Josef vendéglője. Mivel a tulajdonost elsősorban az eladható sör és sertéssült mennyisége érdekli, simán kiadja mindkét pártnak – az előadásban a Köztársaságiaknak és a Szélsőségeseknek – a kerthelyiséget ugyanarra az estére. Ráadásul egy emlékmű is meggyaláztatik, így a Szélsőségeseknek még egy okuk támad arra, hogy erőteljesen lépjenek fel politikai ellenlábasaikkal szemben, akik viszont 1. elbagatellizálják a veszélyt 2. az egymás közötti hatalmi harcokkal vannak elfoglalva.     

Az előadásnak természetesen elengedhetetlen része a zene (Kákonyi Árpád), hiszen egyrészt a HOPPart produkciójáról van szó, másrészt a Válasszunk párt! a berlini Neuköllner Oper által szervezett Move Op! fesztiválra készült, mely bizonytalan körülmények között dolgozó zenés színházakat mutat be. (A HOPPartot, mint minden független színházi társulatot a megszűnés fenyegette a folyamatosan csökkenő állami támogatás és annak kiszámíthatatlan rendszere miatt.) A Köztársaságiak számára zenés mulatságuk, vagy ahogy ők emlegetik, az itálien nájtjuk a politikai életérzés netovábbja, s ehhez elengedhetetlen némi vonatozás (lásd Kylie Minogue: The Loco-Motion) de a kedvtelésből előadott, többszólamú a capella kórusmű is (dalszövegek: Fekete Ádám).

Hay Anna, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána
Hay Anna, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána

Túlzás lenne azt állítani, hogy a szöveg hemzseg az aktualizáló kiszólásoktól, mégis könnyen utat talál a mába a darab. A Szélsőségesek például nem a Német Napot, hanem a Nemzeti Összetartozás Napját tartják, s az egyikük trafikozik. Van vakkomondorozás, pardon, vakpulykázás is – engem személy szerint nem zavar, hogy úton-útfélen, színházon innen és túl ebbe a poénba lehet botlani, egy nőverő legalább annyit érdemel, hogy minél többet röhögjenek rajta az országban, az eset ráadásul tökéletesen beleillik az előadásbéli elkövető, Alfonz profiljába is. A jelmezek (Izsák Lili) a kilencvenes évek első felének hangulatát idézik, telitalálat a férfizakók kissé slampos szabása és Karl sárga sortja, ma már napbarnított, strandra igyekvő öregurak hordanak ilyet.  

A darab minden lehetséges értelmezését mindörökre átszabta a történelem, a tény, hogy a néző tisztában van a második világháborúban történtekkel (Ödön von Horváth 1931-ben írta a Délszaki éjt.) Az a szó, hogy fasiszta tehát teljesen mást jelentett a darab írásakor és most, ami úgy jelenik meg színházilag, hogy egyik szereplő sem tudja rendesen kimondani, Martin például következetesen „sssisztá”-t mond. Mindezek miatt lehetetlen nem úgy tekinteni az előadásra, mint egyfajta figyelmeztetésre, mely még erőteljesebbnek hat a mai magyarországi eseményekre vonatkozó áthallásoktól, a szélsőségesek megerősödésétől.

Friedenthal Zoltán, Szandtner Anna
Friedenthal Zoltán, Szandtner Anna

A HOPPart előadásából az az értelmezési lehetőség is erőteljesen kidomborodik, melyet az Ödön von Horváth által oly részletgazdagon megörökített kicsinyesség felől lehet jól látni. Hogy mindenki belefullad a polgári létezés, a konyhapolitázálás mocsaras állóvizébe. Hogy a piros zászlócska mennyire hasonlít a horogkeresztes lufira. Hogy a Köztársaságiak sem jobbak a Deákné vásznánál. A cím is erre utal – és elég nagy bajban lennék (vagyunk), ha e két párt közül kellene választanunk –, ahogy a szerepösszevonások is: a színészek az egyik jelenetváltásnál Köztársaságiakként kivonulnak az egyik ajtón, majd fasisztákként bemasíroznak a másikon. Amikor a vendéglőbe betörő nácik arra kényszerítik Alfonzt, hogy egy dalban lehazaárulózza magát, elvtársai készségesen fújják el a nótáját. A hangulatot fokozza a Válasszunk párt! minimalizmusa, mely egyrészt adottság (az előadást a Jurányi-házban található, próbatermében játssza a HOPPart), másrészt az egyszerű díszletnek (tévé, pingpongasztal, három cserép muskátli és néhány műanyag kerti szék) is köszönhető. A kicsinyes szűklátókörűség abban a jelenetben csúcsosodik ki, amiben a Köztársaságiak pingpongoznak: az asztalon cserepes muskátlik terpeszkednek, ami nyilvánvalóan meggátolja a normális játékot, de senkinek sem jut eszébe elpakolni őket. (És a pingponglabdát mindig Alfonz felesége szedi össze.)

Fotók: Nagy Gergő
Fotók: Nagy Gergő

Az előadás azonban ritkán emelkedik túl a szöveg és a fenti értelmezések sematikusságán és példázatszerűségén – a színészek pedig ennek megfelelően, egyébként maradéktalanul megfelelnek a rájuk szabott feladatnak. Anna (Hay Anna) szolgálatkész katonanő, Leni (Szandtner Anna) az apolitikus picsogás mintaképe, Adele (Takács Nóra Diána) a megalázott, lázadni készülő feleség (s végül az egyetlen, aki kiáll a férjéért), Alfonz (Terhes Sándor) látens zsarnok, Karl (Friedenthal Zoltán) az elveit feladni kész, kissé pipogya nőcsábász, Jozef (Fekete Ádám) csak a megélhetését szem előtt tartó vendéglős, Kranz (Kákonyi Árpád) a közhely- és ceremóniamester, Betz (Tóth Péter) a többieknél élesebb eszű opportunista. Igazán érdekfeszítővé akkor válik az előadás, amikor a tömeg és egy nagyobb formátumú egyén viszonyát vizsgálja: Martin (Molnár Gusztáv, egyébként ő játssza a főnácit is) előrelátó és lánglelkű, ám az elvtársai folyton megalázzák, hiszen ő csak a „futószalag mellett áll”, míg a többieknek polgári foglalkozása és műveltsége van. Karl csakazértis, többször is megismétel egy francia nyelvű mondást, mire a munkásfiún kívül mindenki más egyetértően hümmög, s amikor a Köztársaságiak egy több szólamban énekelnek, szinte egzisztenciális félelem szól Martin hangjából, amikor zavartan kérdezi: „Mi ez? Mi ez?” Elkötelezettsége mégsem teszi szimpatikussá, hiszen elvakultságba torkollik, például képes a nőjét prostituálni azért, hogy információt gyűjthessen be a náciktól.

 
Hiába lánglélek és unalmas középszerűség, bal- és jobb oldal, militarizmus és pacifizmus, senki sem képes elfogadhatóan és emberi módon politizálni.
Szerző: Rádai Andrea
Író:  Ödön von Horváth,  Fordító:  Gáli József,  Dalszöveg:  Fekete Ádám,  Rendezés:  Polgár Csaba,  Szereplők:  Hay Anna,  Szandtner Anna,  Takács Nóra Diána,  Terhes Sándor,  Friedenthal Zoltán,  Molnár Gusztáv,  Fekete Ádám,  Kákonyi Árpád,  Tóth Péter,  Díszlet és jelmez:  Izsák Lili,  Dramaturg:  Gáspár Ildikó, Fekete Ádám ,  Zene:  Kákonyi Árpád,  A rendező munkatársa:  Tóth Péter