Finy Petra: Folyékony tekintet
2013.09.12.

Az 1978-as születésű írónőnek 2006-ban jelent meg első felnőtt könyve, aztán a Madárasszony, első regénye tavaly. De emellett profi meseíró: „2008 óta tíz (!) nagy sikerű gyerekkönyvet írt” – áll a belső borítón. A mesélőkedv a verseken is érződik. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.

A Folyékony tekintet három ciklusból áll, ezek középső része további három, római számokkal jelölt részre oszlik. A ciklusok szorosan összefüggnek, már nevükben is: az első Az erdő teste, a második A test erdeje, míg az ezeket összekötő ciklus az Indák nevet viseli. Erdő és test tehát a két fő csapásiránya ennek a kötetnek. Mindegyik felett pedig a párkapcsolat. És valóban, a természet és az emberi test keletkezése, szorongó tündöklése és bukása áll Finy Petra érdeklődésének középpontjában. Ahol az emberi test, az emberi létezés nem szakad, nem szakítható el a természettől. Elmúlása, elpusztulása természetes, nem több, vagy kevesebb egy ember megsemmisülése, mint egy madáré vagy szarvasé. 


  
Ember és természet újraegyesülésekor az ember lesz tolakodó, természetellenes, értéktelenebb. Egy harkály néz egy temetést, a koporsóról neki a fa jut eszébe, és azt sajnálja, hogy a fa eltűnik a fűben. A karácsonykor diót hámozó érzéseit ("Feldühít / a kétségbeesett boldogság / Amibe mindig hajszolod magad") az ablakon benéző éhes mókus nem érti, őt csak a dió érdekli, a „kincset érő termés”. Egy versben egy kondom tapad egy vaddisznó szemére, épp úgy, ahogy egy szarvas agancsára egy másikban a bíbor csipkebugyi. Az emberhez köthető tárgyak ebben a költészetben csak negatív konnotációt kaphatnak. Ha egy emberi tárgyról természeti tárgyra asszociálunk: a sírkereszten fakókék művirág, ha pacsirtává is alakul, ködbe fagyott pacsirta lehet. Vagy ugyanez visszafele (a természetről emberi tárgyra asszociálunk): a Terjednek című versben szereplő bevásárlóközpont melletti akácos ágain a termések mintha nejlonbogyói lennének, amik fekélygömbök lesznek egy ismerős arcán. Ahova az ember lép, ott baj, gond, halál, betegség, szomorúság terem. A Mint a Cloroxban ázó fehér csipkebugyi című versben a téli lankás tájat személyesíti meg a költő, egy fekvő nő lesz, a kifakult nádas például a szeméremszőrzet. De az (ember alkotta) adótorony már egy fekete szike lesz, a táj pedig innentől természetesen egy halott a boncasztalon. A Folyékony tekintet talán egy alkalommal nem fogja pártját a természetnek. „…néha a bükkök pont úgy veszekednek / Mint a gyerekeink” – írja a Mintha című versben.

A kötet első fele, az első két ciklus tele van ilyen, sajnos túlságosan is átlátható versekkel. Amelyek ugyanarra a rugóra járnak, ugyanazt variálják. Nem teljesen eredménytelenül (Van egy hely, A vasfű tüskés illata), de néha fájdalmasan közhelyesen („kincset érő termés” ráadásul A gyűlölet ünnepe című versben) és azt érezzük, nem túl gazdaságosan, hiszen a Folyékony tekintet variációinak egyes elemei egymás után olvasva nem adódnak össze, lényegében ugyanannyi információt hordoznak magukban együtt, mint az egyes elemek.

Az Indák ciklus első szakaszához érve az olvasó, ha addig nem, azt elolvasva mindenképp megtelítődik. Talán a pusztulás képeinek ismételgetése túl sok, talán a halott túl sok, vagy az átlagos novellatéma versben elmondva (ami egyébként a harmadik ciklus verseire is jellemző lesz), nem tudom. És a szájbarágós, néhol ügyetlen, néhol egyenesen giccses illusztrációk sem javítanak a képen. A második szakasz egy-egy különös h’ommage, hiszen a versek főszereplője Oravecz Imrétől Egon Schielén át Sylvia Plath-ig egy-egy korszakos alkotó. A felejthető, erőltetettnek ható darabokról rosszabb indulatúaknak eszükbe juthat: túl nagy kabát. Nem arról van szó, hogy nagyon rossz versek lennének. Finy Petra ritkán ír nagyon rossz verseket. 

De, minden rothadás és halál ellenére az az érzése az olvasónak, hogy tekintettel van saját magára és az olvasóra egyaránt, nem akarja megterhelni, túlságosan kikészíteni, kicsalogatni a komfortzónájából, miközben csupa komoly témát érint, azért mégsem annyira nagyon mélyen. Ilyen a tálalása is. Kellemes, puha, simogató, miközben egy végtelenül szomorú, síró nő van a képen. Sokkal jobb, ha valami eleve nem akar megrázó lenni. Sokan szeretik például a liftdzsesszt vagy a slam poetry-t, a borkóstolást, a receptes könyveket, az igényes streetfoodot, egy kirándulást a Bakonyban. És biztosan óriási élményt tud nyújtani ezek bármelyike.
  
Finy-nél viszont mintha folyamatosan megrázó pillanatokat kellene átélnünk, de azok rendre elmaradnak. Kivéve persze, amikor sikerül érkeztetnie azokat. A második ciklus utolsó harmadában, öt versben megtapasztaljuk, hogy milyen az, amikor valahogy az egésznek tényleg súlya lesz, amikor az író eltalálja az alkotás ritmusát, amikor nem csak irodalmat olvasunk tőle. Amikor nem megrendelésre ír (ha a megrendelő éppen saját maga is).

Például az Anyabörtön talán az egyik legmegrázóbb vers az anyaságról, amit én eddig olvastam. „Bennem maradtál / én pedig körülötted” – szól a zárlata és végre nem egy depressziós fővárosit lát maga előtt az olvasó, aki kivan, mert vidékre kellett költöznie. Hanem egy komoly nőt. A félig kiivott című vers beszélőjének az öregedéstől való félelme, attól való félelme, hogy a megöregedett testét a társa már nem tartja annyira izgalmasnak, mennyivel természetesebbnek hat, mint a Sylvia Plath, Ljudmila Ulickaja vagy József Attila arca mögé bújt affektálás! Ha már az idő elveszi a mellek tartását, végül csak a büszkeség adhat tartást a test többi részének, amelyet a szextelen, érintéstelen élettel próbál elérni. Egy férfiolvasóként is érthető, és megrendítő gondolat manír és smink nélküli megfogalmazásban. Kár, hogy a Folyékony tekintet nagyja nem ilyen. 
Szerző:  Finy Petra,  Cím:  Folyékony tekintet,  Kiadó:  Libri Kiadó,  Kiadás éve:  2013,  Terjedelem:  90 oldal,  Ár:  2490 Ft