Elfújta a szél / Szegedi Szabadtéri Játékok
2013.07.29.

Somogyi Szilárd rendező a premier végén kiállt a színpadra és elmondta, hogy most egy tandrámát láttunk (nem ezt a szót használta), és bízzunk, mert ezután jó lesz minden! IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Az igaz, hogy a lelkes délieket a racionális gondolkodás képességével is rendelkező Rhett Butler azzal hűti, hogy „pénz nincs, csak eladhatatlan gyapot és túlcsorduló önérzet”, de nem valószínű, hogy a rendező ezekre a szavakra gondolt, amikor a magyar közönséget kitartásra buzdította. 

Az alkotói szabadság feneketlen, így minden további nélkül elképzelhető, hogy az Elfújta a szél című regény (?) vagy az abból készült szövegkönyv (?) rendezői olvasatában a déliek azonosíthatók 2013 Magyarországának a lakosságával, bár a párhuzam egy kicsit azért erős. De, mint tapasztaljuk, csupán narráció kérdése – persze, nem az Elfújta a szélé -, hogy kiknek kell magunkat képzelni ahhoz, hogy a szilárdnál is szilárdabb legyen az identitásunk. Az 1860-as évekbe nem is lehet belekötni, hiszen eddig is visszafelé mentünk, az újdonság most speciel a georgiai terrénum, de majd ezt is megszokjuk.

A közönséghez intézett szózat éjjel fél egy tájban hangzott el, ami azt jelenti, hogy az előadás jó hosszú, mondjuk, ezen nincs mit csodálkozni, a regény se rövid, s a film sem fért bele kétszázhuszonvalahány percnél kevesebbe. Szóval, a musicalben is minden benne van, haladunk is tempósan, filmszerű pörgést ígértek az alkotók, s azt teljesítik is. Szaporán váltják egymást a képek, a Bátonyi György által tervezett, koloniális stílusú (értsd: a minden amerikai filmből jól ismert proccos-hibrid) díszletépület forog-nyílik-csukódik, s tényleg pillanatok alatt vagyunk házban, utcán, harcmezőn, kuplerájban.

Van sok zászlólengetés és némi lángoló tűz, meg futólépésben jövés-menés, a statiszták a kellő időben beterítik a színpadot, a szólisták illő teret, s ha kell, holdudvart kapnak, hiba nincs, profi szabadtéri produkciót látunk, a szántóföldnyi kiterjedésű játszó tér minden pillanatban rutinosan telítődik.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Scarlett egy elviselhetetlen, hiperaktív fúria, akinek semmi se jó, Rhett Butler egy rokonszenves, „helyén van a szíve és az esze” típusú macsó. Kettejük násza amolyan Makrancos Kata-történet, csak itt Scarlett elcseszi a jót, mert valami oknál fogva egy jelentéktelen figurába, Ashley-be szerelmes, aki viszont mást vesz feleségül. Amúgy fel nem fogható, hogy Scarlett mit eszik ezen a halványszürke jelenségen, mert ahhoz minimum Leslie Howard-nak kell lenni, hogy szimpatikussá, sőt vágyálommá tegyen egy tesze-tosza alakot, de lehet, hogy a B változat az érvényes: az 1939-es film alkotói alaposabban olvasták el a regényt, és kiszálazták, hogy Ashley-ben mi a szívdöglesztő. Lényeg a lényeg, hogy ezen úszik el a boldogság, mert mire Scarlett kigyógyul a téveszméjéből, Rhett számára betelik a pohár és lelép. Van még egy biztos befutó karakter - ez a leghálásabb szerep - Rhett megbízható barátnője, Belle, az érző szívű kurtizán, akinek még megjegyezhető dalt is tudott írni a szerző.

Mert egyébként rém unalmas, semmitmondóan híg Gérard Presgurvic zenéje, amely megszólalása pillanatában felejthető, néhol azonban kifejezetten szórakoztató, főleg, amikor az ember azt hiszi, hogy egy Bergendy szám kezdődik.

Az Operettszínház hozza a formáját és Kerót. Ezt az előadást papírforma szerint nem ő rendezte ugyan, de vigyázó szemeit rajta tartotta, a színlapon a „magyar változat” egyik alkotójaként (a másik Somogyi Szilárd), továbbá a feladatkörileg leginkább „a főnök” szinonimájaként felfogható „művészeti vezető”-ként is feltüntetést nyert. Mondjuk, ezzel sincs baj, elvégre öreg róka, és ha valaki tudja, hogyan kell valamit pikk-pakk feltenni a színpadra, az ő.

Janza Kata és Szabó P. Szilveszter. A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok
Janza Kata és Szabó P. Szilveszter. A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok
Fent is van, ami kell, sőt egyenesen a helyén, mint említettük az elején, csak épp bágyasztóan ismerős minden. Úgy tűnik, zenitelő musical-játszásunk eljutott a begyakorlottság csúcsára, ami egyrészt azt jelenti, hogy elértük a mesterségbeli otthonosság professzionálisan magabiztos fokát, másrészt viszont azt, hogy a műfaj játszása kezd belemerevedni az egyhangúságba és a sablonokba. 

A gépezet persze csak megfelelő énekesekkel működik, akiket nem is volt olyan nehéz megtalálni, mert Rhett Butler szerepét tényleg Szabó P. Szilveszterre, Belle-ét pedig Janza Katára öntötték. Az energikus Scarlettnek jó érzékkel választották a fiatal Gubik Petrát, s Bíró Eszter is bájos Melanie-ként, Ashley viszont gondot okoz, mert a színpadra adaptált figura jellegtelenségét Veréb Tamás sem tudta felülírni.

Mint a regényben, itt sincs boldog vég – bár a szerelem hatalmáról a közönség érdekében dallik még egy strófát búcsúzóul Mammy, vagyis Nádasi Veronika – viszont van Tara, a föld, ami új erőt ad. Ejnye, lehet, hogy a szabadságharcos déliek mellett ez volt a rendező formás kis záróbeszédének másik ihlető forrása?
Szerző: Ibos Éva
Cím:  Elfújta a szél,  Zene és dalszöveg:  Gérard Presgurvic,  Magyar változat:  Kerényi Miklós Gábor, Somogyi Szilárd,  Vezényel:  Balassa Krisztián,  Díszlet:  Bátonyi György,  Jelmez:  Velich Rita,  Zenei vezető:  Balassa Krisztián,  Karigazgató:  Drucker Péter,  Koreográfus:  Duda Éva,  Világításterv:  Somfai Péter,  Játékmester:  Bori Tamás,  Rendező:  Somogyi Szilárd,  Művészeti vezető:  KERO® - Kerényi Miklós Gábor,  Szereplők:  Gubik Petra / Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Szomor György, Bíró Eszter, Nádasi Veronika, Veréb Tamás, Serbán Attila, Csengeri Ottília, Petridisz Hrisztosz, Szerényi László, Pálfalvy Attila, Brasch Bence, Gömöri András Máté, Pirgel Dávid, Czigány Judit,  Közreműködik:  a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Operettszínház rockzenészei és Musical Együttese, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztái