A 3. DEPÓ Betonworkshop köztéri alkotásai
2013.08.09.

Ha az egyszeri járókelő a Király utcában hirtelen arra lesz figyelmes, hogy valaki rácsatlakoztatja az elektromos gitárt a parkolás-gátló betoncölöpre, szeme se rebbenjen. A sajátos tárgy csupán egy a sok köztéri alkotás közül, amelyet építész és design szakos hallgatók rejtettek el májusban a főváros különböző pontjain. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Aki részt vett a BUPAP biciklis felfedező-túráján, már azt is tudja, hol keresse a 3. DEPÓ Betonworkshop alkotásait. Keresgélni pedig érdemes, erről a túra résztvevői meggyőződhettek. Igaz, nem egyszerű feladat, csak a beavatottak tudják, hol nőtt betontapló a ház sarkára, és hol lehel ki Voldemort a falon át szén-dioxidot. Aki mindezt tudja, annak számára a város megtelik apró titkokkal, aki pedig nem is sejti, annál nagyobb izgalmat érezhet, ha véletlenül belebotlik valamelyik jól álcázott köztéri alkotásba. Ezek  a műtárgyak ugyanis kifejezetten azzal a szándékkal készültek, hogy elsimítsák a városi redőket, kiegyenlítsék a flaszter repedéseit, felkússzanak a csatornákon, beékelődjenek az elhagyatott sarkokba, kinőjenek  a házfalakon – betonból.

A képeka BUPAP sétáján készültek
A képeka BUPAP sétáján készültek
Az első DEPÓ Betonworkshop 2011-ben indult a Szövetség'39 Művészeti Bázis, a BUPAP városi séták és a Blokk építészeinek kezdeményezésében és összefogásában, idén pedig a Leltár független konzultációs fórum is csatlakozott a szervezőkhöz. A DEPÓ célja, hogy a leendő építészek, szobrászok és designerek megismerjék és használják az egyre divatosabbá váló betont, illetve önálló projekteken keresztül reagáljanak városi problémákra. A workshop elvégzéséért a diákok kreditpontot kapnak. Az idei nyílt, kísérleti betonfoglalkozáson már öt intézmény, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem több mint ötven diákja vett részt. 

A teljes mértékben önkéntes és non-profit kezdeményezés hazai cégek és szakemberek támogatásából, a szervezők és a diákok lelkesedéséből jön létre. Az idei év hívószavai a VÉLEMÉNY, ÜZENET, KOMMUNIKÁCIÓ voltak. Magyarra fordítva: a kurzus vezetői arra ösztönözték a diákokat, hogy nyitott szemmel járjanak a városban, vegyék észre, ahol valami hiányzik, helyezzék el ott névjegyüket, s ezzel üzenjenek a városlakóknak, netán adjanak is neki valamit, amivel a város maga eddig adós maradt. 

Elméleti előadások és műhelylátogatások után a gyakorlati munka az Erzsébet téren, az Akvárium Klub föld alatti termeiben zajlott 2013 áprilisában, nyilvánosan. A résztvevők maguk választottak helyszínt és maguk fogalmazták meg a programot, amelyhez a tárgyakat zsaluzatba öntötték. Közterületekről lévén szó, a tárgyak kihelyezése némi elővigyázatosságot igényelt – a hivatalos engedélyek beszerzése akár évekre is megakaszthatja az alkotási folyamatot. Így maradtak a gerilla-akciók – gerilla-kertészek után most már gerilla-kőművesek is birtokba vették a várost. 

A titokzatos tárgyak helyszínéről így sajnos nem árulhatunk el sokat, de érdemes az Erzsébet tér környékén, a Ligetben, vagy a Király utcában nyitott szemmel sétálni. Előfordulhat, hogy beton béléstestnek álcázott szmájlik hívogatnak mosolyogva: csüccs le. Ha inkább csókolóznánk, arra is van mód az angol szembeülős ülőalkalmatosságok kortárs utódján, MP3 és wifi csatlakozási lehetőséggel – de vigyázzunk, a falnak is füle van. Ha csak szolid romantikára vágyunk, egy rekettyéssel arrébb betoncsipkés asztalon ábrándos lila betonlámpás hiánya hívogat. Belebotolhatunk Budapest térképébe egy fa körüli rács helyén, öntözhetünk betonkalitkában fűcsomót a belvárosban, egy lépéssel odébb szelíden peng a gitár, az elhagyott házak falán kopogtató hívogat – 
A képek forrása: BUPAP
A képek forrása: BUPAP
betonba öntött kanál, franciakulcs, fogkefe. Ha sarokba támad kedvünk pisilni - feltéve, hogy a szerencsésebb nemhez tartozunk és állva tesszük – egy szellemes betonék rögvest a csatornába vezeti a végterméket: környezetszennyezés kizárva. Megcibálhatjuk a sok éve bedeszkázott ajtón át az üres házba igyekvő macska betonfarkát, és elmélkedhetünk az elhanyagolt műemlékek falán sarjadó betontaplók felett. Reménykedhetünk, hogy nem lesz gáz, ha a konvektor szellőzője elé varázsolt beton-álarc szájnyílása mégiscsak kicsinek bizonyul – de hogy efelől nyugodtak legyünk, még ki kell várnunk a telet. Még a forgalmas sugárutakon is érdemes a lábunk alá nézni, mert egy apró jelzés arra figyelmeztet: fel a fejjel, a távolban, a házak felett előtűnik a Szabadság-szobor. 

A munkák mindenütt kitörött burkolólapok, padok hiányzó alkatrészeinek helyére, elhanyagolt, provizórikus, de évtizedek óta ki nem cserélt felületekre kerültek, vagyis a közterületek sebeit igyekeztek betontapasszal ellátni. A legkiérleltebb alkotás vállaltan folytatása egy városi számkivetett önkéntes munkájának. Imre a Harminckettesek terén lakott rendeltetésszerűen, és hogy ne töltse tétlenül a napjait, épített egy szökőkutat. Belsejét maradék csempéből mozaikszerűen kibélelte, de a munka félbe maradt, csakúgy, mint a hajléktalan férfi élete. Az egyetemisták azonban betonba öntötték a tőle származó bölcs mondatot, és ez keretezi most a befejezett kutat, amely már ténylegesen köztéri látványosság: „Az ember ha  dolgozni akar, tud, nem kell hozzá munkaviszony, ahhoz meg, hogy megéljen, nem kell pénz.” 

A beton kemény anyag, sokáig őrzi az időt. Budapest beton-titkainak évről évre gyarapodó hálózata egy újfajta városi szemléletről mesél, amely nem tekinti sem kőbe, sem betonba vésett szentségnek az épített környezetet. Habár figyelemmel van annak értékeire, sőt igyekszik mások figyelmét is az elhanyagolt értékekre irányítani, tartózkodóan otthagyja a kézjegyét a városon, mint holmi térbeli graffitit: mi is itt jártunk! Érdemes rájuk is figyelni.
Szerző: Zöldi Anna