AlkalMáté Trupp: Péter Kata / Zsámbéki Színházi Bázis
2012.08.16.

Terápiás fázisába érkezett Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett osztályának önéletrajzi ihletettségű, immár a hatodik egynyári részt színre állító közéleti bulvársorozata, melynek jótékony hatásai egyéni és közösségi szinten is reménykeltők. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Jordán Adél, Szandtner Anna, Járó Zsuzsa
Jordán Adél, Szandtner Anna, Járó Zsuzsa

A Péter Kata címet viselő idei előadás jóval kitárulkozóbbra sikerült, mint az eddigiek, ami nem csak annak köszönhető, hogy egyre szorongatóbb körülöttünk a világ, amelyben – mind emberileg, mind szakmailag – túlélni kényszerülünk. Az AlkalMáté Trupp tagjai (is) szükségszerűen belépnek abba a korba, amikor az ember, életútjának felén, „egy nagy sötétlő erdőbe jut”, s nem lelvén az igaz utat, élettörténetének nyomán megpróbálja megfejteni sorsát: ok-okozati viszonyokat keres a múltban, a boldog jövő reményében.

Hogy ki milyen módszert választ, vagy milyen segítséget vesz igénybe mindehhez, az egyéni érdeklődés, érzékenység, hagyományok, divatok és persze pszichés kondicionáltság, na meg szerencse kérdése is. Egyik lehetséges eszköz a meseterápia, melynek elméletéről és tapasztalatairól Boldizsár Ildikó írt könyvet (Meseterápia, Magvető Kiadó, 2010). Ez a kötet – valamint a benne foglalt módszer – kulcsfontosságúvá válik: két példánya is előkerül az előadás felénél, amikor a fikció szárnya éppen a jól kimondható nevű Abbáziába repítette a nézői képzeletet (optimistán tele lesz tőle az ember szája, szemben a szenvelgő Opatíjával), ahol kettesben strandol anya (Péter Kata) és lánya (Jordán Adél), nem kevés önértékelési- és testképzavarral „szórakoztatva” egymást. A feszültséget tapintani lehet, a terápiás mini-szituáció az anyánk és köztünk lévő érzelmi viszony kibeszéletlen törékenységét mutatja fel (generációs) okozatként.

Vajda Milán, Mészáros
Vajda Milán, Mészáros Béla, Dömötör András

A Péter Kata című előadás sikerességét nagyrészt annak köszönheti, hogy e kibeszélhetetlenség okait és mélységeit „módszer, stílus és ízlés” tekintetében fogyaszthatóan adagolja, a címszereplő életének magán- és közügyi vonatkozásaiban egyaránt. Hogy (mese)stílszerű legyek, Péter Kata hoz is ajándékot, meg nem is: úgy tudunk meg róla nagyon sok mindent, hogy életrajzilag kevés konkrétummal gazdagodunk, miközben a legszellemesebb jelenetek közállapotaink tarthatatlan ellentmondásosságát „beszélik el”. Szorongás, beteljesületlen vágyak és démonok az egyik oldalon - összekacsintás, irónia és könnyedség a másikon. A közös kiindulópont pedig a csalódottság és elégedetlenség.

Úgy is mondhatnánk, hogy a hős meg akarja változtatni a világot, amely elromlott vagy eleve rossz. Helyre akarja tenni a kizökkent időt, megszüntetni a káoszt, kijutni a sötét erdőből a napfényes rétre, félelmei poklából a boldogság mezejére. A vágyai vezérelte úton sok akadályt kell legyőznie, hogy helyreálljon a rend – belső világában, a szűkebb és tágabb környezetéhez való viszonyában, majd a szellemiekkel is. A módszer tehát nem más, mint a mese – morfológiája, szimbólumrendszere, dramaturgiája. E forma mentén haladunk Péter Kata történetében, picit eklektikusan és elrugaszkodva a valóságtól.

Merthogy fő hatáselemként, a zsámbéki katonai hangár kapuján egyszer csak betoppan egy gyönyörű fehér ló (hogy hol rejtegették addig, amíg mi nagy tömegbe verődve várakoztunk a kezdésre, sejtelmem sincs, de az utolsó előadáson a varázslat tökéletesen sikerült). Kocsit húz maga után, rajta menyasszonyi ruhába és frakkba öltözött társaság érkezik zenekarral, vigadalmuk azonban pillanatokon belül szertefoszlik, amikor a címszereplő „menyasszony” felhajtja fehér zongora-koporsójának fedelét, és mosolyogva elkezdi mondani a mesét, Péter Katáról és a még mindig meg nem érkezett királyfiról.

Az előadás tere
Az előadás tere

Innentől a valóságot és a fikciót vegyítő illúzió kohéziós mezejében szövődnek a mese szálai, melynek színtere maga is mesekönyvszerű (díszlettervező: Boros Lőrinc): piros alapon fehér tulipánmintás kapuval szegélyezett, ropogós zöld műfüves mesekert. Benne a hét törpe bútoraira emlékeztető faasztal és székek, fehér szíves piros szekrény, a szalmazsákokkal bélelt preparált zongoraágy, babakocsikerekeket rejtő pad,  lampionok és száraz faleveles ágak a háttérben, az összképet harmonikusan, mégis nyugtalanul megtörő kicsi, piros koporsó elöl (mintegy pecsétként az emlékezeten). Képek és szimbólumok a tudattalanból, otthonos idegenség-érzet.

Maga a történet királylányos varázsmese, amelyben egy leánygyermek indul útnak, hogy beteljesítve vágyait, azaz színésznő legyen, ám a boldogság nem jár vele párban. A tanulság szerint ennek legfőbb oka ő maga: a sárkánykígyó formájában megelevenedő félelmei és az önbizalomhiány, a depresszióra és öngyilkosságra való családi hajlam valamint a bulimiában testet öltő szenvedélybetegség. Minden, feltételezhetően önéletrajzi elem ezek összefüggésében kerül elő (a budapesti származás, a támogató családi háttér, Földessy Margit drámastúdiója); a főiskolás időszakból jótékonyan kevés epizódot látunk, ezek is főleg a testi tapasztalatokra irányulnak (improvizációs mesterséggyakorlatként az első csók, a meztelenkedéstől való félelem egy belterjes pletyka szintjén, a három szegény osztálytárs-legény irigysége egy frappáns bolti jelenetben Kata egykori kicsapongó evési szokásai miatt). Közben a Péter Kata Országos Szavalóversenyen, ahol a három valódi, a közönségből verbuvált pontozó zsűri előtt minden résztvevő Péter Kata-verset szaval, mesteri, iróniába és paródiába hajló költészeti- és szavalati stílusimitációkat kapunk ajándékba az osztály tagjaitól, melyek közül kiemelkedik Szandtner Anna állapot líra-mondásának „eret vágóan” hiteles személyessége.

J
Jordán Adél és Péter Kata. Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

A mesét műsorszámszerűen szakítják meg a most is kiváló zenei blokkok, bennük a sírva vigadás ismerős élményével. Könnyekkel vagy anélkül, de szívet rezegtetnek a balkáni mulatósok, a cigány dalok és siratók – elsősorban a zene (és nem az aktualizált szöveg) őserejével. Énekben különösen a lányok jók (Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Szandtner Anna és Péter Kata), kíséretben a fiúk (Czukor Balázs, Mészáros Máté, Gál Kristóf) – nem véletlen, női történetben vagyunk.

A meseterápia elmélete szerint mindenkinek megvan a saját meséje, amely tükrözi az adott élethelyzetét, ily módon a problémák megoldását is magában rejti (hasonlóan, mint ahogyan mindenkinek megvan a saját nótája is). Hogy Péter Kata meséje pontosan melyik (volt), az nem derül ki, és mintha szándékosan össze is zavarnának bennünket azokkal az epizódokkal, amelyekben vagy a társak mondanak Katának mesét, vagy ő olvas fel nekünk. A néző minduntalan elveszíti a fonalat, hiszen újabbnál újabb szál szövődik a történetbe, holott éppen a mesélés ismétlődő cselekményétől várnánk a zárt jelenetek közötti összekötést, folyamatosságot.

A terápia egyik eszköze a mese helyreállítása, amikor a páciens beleképzeli magát a főhős helyzetébe, és mintegy eljátszva a szerepet, képzeletben kijavítja a valóság rendjét, hogy elnyerje vágyott jutalmát. Péter Kata nem játssza el a boldog véget, hanem mosolyogva visszafekszik a zongorába, hogy tovább várja az ő királyfiját. Ám előtte kimond és kimondat minden titkot. Mint mesélő, már túl van önmaga és a közállapotok ízlésesen ironizáló bemutatásán. A páros ujjú patások, azaz a fajszarvasok (Dömötör András és Czukor Balázs) területrevíziós kocsmafilozofálása, valamint a Magyar Színházi Szakma megjelenése (aki Dömötör András sziporkázó alakításában mintha egyenesen Csáki Judit Magyar Narancsbeli nyílt leveléből lépne ki a valóságba, s kerülne ijesztően közel hozzánk kirekesztő és megbélyegző látásmódjával, megújulásra való képtelenségével, egyensúlyvesztéseivel, a Politikának való behódolással) – az előadás legjobban sikerült jelenetei. A leghangosabb sikert is ezek a részek aratják, de nem azért, mert a közös összekacsintás erejében feloldódunk, hanem mert a mesemondók igazságát az ősi szokásrendnek megfelelően a közönség tetszésnyilvánításával cáfolja vagy igazolja. Kollektív terápiánk csak ez után kezdődhet el.

Mielőtt újra befeküdne a zongorába, Péter Kata magára olvastatja azt a családi átkot, melyet éppen neki és éppen így kell feloldania. Biztosak lehetünk benne, hogy jó úton jár. Azt kívánom neki, hogy akkor ébredjen fel, amikor megérkezik a boldogság. Magunknak pedig azt, hogy minden valóságunk ilyen álommá váljon.

Vö. Zsedényi Balázs: Kifelé és befelé 
- deres -: Hófehér és vérpiros 
Papp Tímea: Péter Kata közélete 

Cím:  Péter Kata,  Rendező:  Máté Gábor,  Díszlet:  Boros Lőrinc,  Jelmez:  Izsák Lili,  Boros Lőrinc,  Szereplők:  Péter Kata,  Szandtner Anna,  Járó Zsuzsa,  Jordán Adél,  Dömötör András,  Czukor Balázs,  Vajda Milán,  Gál Kristóf,  Máthé Zsolt,  Mészáros Béla,  Mészáros Máté,  Zenészek:  Lázár Zsigmond,  Gulyás Ferenc