Beszélgetés Janne Teller dán írónővel
2012.05.07.

2000-ben jelent meg Dániában Janne Teller regénye, a Semmi, amely azóta számos országban tananyag, és alighanem az elmúlt idők legfontosabb gyerekkönyve: én A Pál utcai fiúk helyett ma már ezt adnám pubertás nebulók kezébe. KOLOZSI LÁSZLÓ INTERJÚJA.

Ahhoz, hogy beszélgetésünket jobban értse az olvasó, néhány szót muszáj ejtenem a könyvről: a különc Pierre Anthon egy nap azzal áll elő, hogy semminek semmi értelme. A gyerekek, osztálytársai, bizonyítani akarják, hogy márpedig van, aminek van értelme, és élni igenis érdemes, ezért egy halomba hordják kedves tárgyaikat. A Fontos Dolgok Halma egyre gyarapodik, s közben egyre bizarrabb dolgok kerülnek oda. Aki rátett valami értékeset, az kiválaszthatja egyik társát és megmondhatja, hogy neki mit kell a halomra raknia. 

Revizor: Hogyan fogadták a könyvét? Ha jól tudom, először be akarták tiltani. 

Janne Teller
Janne Teller
Janne Teller: Nagyon megdöbbentett a könyv fogadtatása. Öngyilkosságra buzdítónak mondták, nem is elsősorban a kritikusok, hanem a kiadóba beíró, felháborodott olvasók, akik nem értették, hogyan lehet ezt a könyvet fiataloknak ajánlani. Azt is mondták rá, hogy erőszakos, a benne szereplő gyerekek tombolnak, és tulajdonképpen az elfojtott indulataikat élik ki. Ezek a vélemények nagyon megleptek, ugyanis optimista könyvnek tartottam a Semmit. 

R: Ön szerint miért támadták ilyen hevesen? 

JT: A támadók közül sokan úgy érezhették, hogy valóban semminek semmi értelme, és nem találták meg maguk körül azokat a tárgyakat, érzelmeket, amelyeket a Halomra tudtak volna tenni. És az is közrejátszhatott, hogy érvényesült az ilyesfajta támadások dinamikája. 

R: Vagyis, hogy sokan, akik támadták, nem is olvasták.

JT: Az ellenszenvvel viseltetők többsége nem olvasta, igen, ez a véleményem, csak hallottak róla, vagy felolvastak nekik belőle egy-két részt, és idézték a könyvből a kegyetlen jeleneteket. Ez elegendő muníció a támadásra, de nem elég az ellentámadás visszaverésére. Én ezt a könyvet életem legboldogabb időszakában írtam, amikor minden rendben volt. Éppen azért gondoltam azt, hogy most kell megírnom.

R: Ma már Magyarországon is használják az ön könyvét az oktatásban. Vannak olyan gimnáziumok, ahol a gyerekeknek Facebook-profilt kell alkotniuk a szereplőkhöz. 

JT: Csakugyan? Ennek nagyon örülök. Azoknál, akik kitalálták, hogy ily módon kell használni, jó kezekben van a könyv. 

R: Tanítható az élet szeretete, megbecsülése? 

JT: Amikor ezt a könyvet írtam, én tanultam az élet szeretetét, és a megválaszolhatatlan egzisztencialista kérdéseket akartam feltenni benne. Nem megválaszolni akartam, hanem átgondolni, hogy melyek ezek a kérdések, és hogy egyáltalán hogyan lehet őket megfogalmazni. Akkor, ha meg tudjuk fogalmazni, hogy az életünk miért szép, közelebb jutunk a legfontosabb kérdések megválaszolásához. De annak a megragadásához, hogy miért érezzük az életünket szépnek, minden szereplő más szavakat használ, más választ ad. Úgy éreztem, hogy be kell mutatnom, milyen különböző szintjei vannak az élet megértésének. Van, aki erősebben és mélyebben megéli, hogy mi a szép számára, tehát bölcsebb. Ám minél magasabb szinten van valaki, annál nehezebben tud lemondani, és annál fontosabb tárgyat kell betennie a Halomba. 

R: Az elbeszélő nem a legmagasabb szinten áll.

JT: Ahogy én sem álltam ott, amikor a könyvet elkezdtem. 

R: Tehát úgy érzi, feljebb került.

JT: Igen.


R: Azt hiszem, minden olvasója elképzelte már, hogy mit tenne oda a Halomra, ha a Semmi szereplője lenne. Mást választana most, mint akkor, amikor írta a könyvet? 

JT: Fontos kérdés lehet, hogy én hogyan változtam, de ez nem a könyvemre, hanem rám vonatkozik, és túl intim dolog. A mostani válaszom az, hogy ezt a könyvet tenném oda, a Semmit. 

R: Vagyis ez azt jelenti, hogy olyan lenne, mintha meg sem írta volna.

JT: Igen, számomra most ez lenne a legnagyobb áldozat. 

R: Miről nehezebb ön szerint lemondani: a családról, azokról, akiket szeretünk, vagy a tehetségről, az önbecsülésről?

JT: Nem tudom. Sok mindentől függ. Például attól, ki melyik szinten áll. 

R: Amikor a könyvét olvastam, arra gondoltam, hogy az, amit a Semmiben a gyerekek csinálnak, tulajdonképpen egy lelki gyakorlat. A zen gyakorlatok szólnak arról, hogy el kell veszítenünk az egónkat, le kell mondanunk arról, amit nagyon szeretünk. 

JT: Nagyon sok, vallásokról szóló művet olvastam, amikor a könyvet írtam, de sokkal nyitottabbnak érzem magam annál, hogy egy vallásra vagy egy világnézetre szűkítsem a lényegét. Az azonban kétségtelen, hogy van valami, ami a Semmiben kizárólag azoknak szól, akik hisznek.

R: Egy másik könyvével kapcsolatban is kérdeznék, az útlevélformában megjelent Ha háború lenne nálunk címűre gondolok. Káros Ön szerint a nacionalizmus? 

JT: Igen, hiszen a nacionalizmus az ember természetes nyitottsága ellen hat, és mindig oda vezet, hogy csak azért érzi magát valaki különbnek, mert egy bizonyos nemzethez tartozik. Európa erejét éppen ennek a tapasztalatnak a belátása adhatta volna meg. Az egységes Európa erős lehetett volna, de egyre kevésbé lehet egységről beszélni.  

R: Raymond Aron szerint a hazafiasság érzése a hamis nemzeti mítoszokból és a szomszédos népek iránti olthatatlan gyűlöletből táplálkozik. Egyetért ezzel? 

JT: Igen. A nacionalizmus a másik, a másféle ember elfogadása ellen hat, ezért érzem károsnak. Ezért is kértem, hogy a könyvemet úgy fordítsák, hogy a befogadó nyelv országainak problémáit érintse, és a fő ellenség, aki az országot megtámadja, egy szomszédos ország legyen. 

R: A másság elfogadását valóban segíthetik a kifordított helyzetek, amikor át kell élnem, milyen lehet annak, akitől idegenkedem, undorodom. De nincs-e vajon a keletiek gondolkodása, életvitele annyira messze tőlünk, hogy az önéhez hasonló kísérletek eleve kudarcra legyenek ítélve? 

JT: Ennek a könyvnek is a nyitottság a kulcsszava. A másik ember felé fordulok, és az ember kezd el érdekelni, nem pedig a vallása, vagy a nemzetisége. Nagyon sokféle embert ismerek, összejárok például egyiptomiakkal is, ami sok dánról nem mondható el. 

R: Nem tagadom, provokálni akartam.

JT: Ha találkozom valakivel, és nem úgy fordulok felé, hogy kíváncsi vagyok arra, ő hogyan gondolkodik, akkor sok minden jó, ami megtörténhetne velem, nem fog megtörténni. 

R: Ez nekem túl naiv álláspont. 

JT: Ha nem vagyunk naivak, az azt is jelentheti, hogy valami elromlott bennünk.
 
 
A dán írónő a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Könyvei a Scolar Kiadó honlapján ide kattintva érhetők el - a szerk.