Art deco és modernizmus / Iparművészeti Múzeum, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2012
2012.04.01.

Az elmélet felől nézve az art deco olyan, mint az angolna, szinte megragadhatatlan, ugyanis ellentmond mindennek, tán még önmagának is. Ebből következően definíciója olyannyira zagyvának tűnik, hogy mellette bármely avantgárd meghatározást gyermekversként taníthatnánk. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Részletek a kiállításból
Részletek a kiállításból

Hivatalos (illetve szakmai) álláspont szerint az art deco elnevezés 1925 óta létezik (az ebben az évben Párizsban rendezett Exposition des Arts Décoratifs et Industriels rövidítéséből), ám az irányzatot és a nevét itthon még évtizedekig elkentük, ki tudja miért, holott remek tárgyak születtek ide tartozandó, nem is akárkiktől, többek között a zseniális Kozma Lajostól, Kaesz Gyulától, és például a keramikus Gorka Gézától.

Még az egyik legfőbb érintett, Kaesz Gyula sem lehetett teljesen tisztában azzal, hogy mi minden történik az iparművészetben Magyarországon a két világháború között, hiszen az 1962-ben megjelentetett, jó pár nemzedék által bútortörténeti bibliaként forgatott, Ismerjük meg a bútorstílusokat című könyvében egy szokatlan, trapéz homlokoldalú szekrénykét (687. ábra) szarkasztikus megvetéssel Öncélú formajáték, ’egyéni, eredeti’ formák hajszolása képaláírással közölt. Akkor még sejtelme sem lehetett róla, hogy ötven év múlva ennek a bútornak az édestestvére reprezentálja azt a kiállítást, amelynek - ráadásul - ő maga az egyik meghatározó alakja.

Az art decót talán legvelősebb magyarázata érteti meg leginkább, miszerint „nem annyira formatervezési irányzat volt, mint inkább nemzetközi díszítő stílus”. Ennek kibontása viszont már bevisz a málnásba, mert a stíluselemek felsorolása majd’ hogy nem ötletszerűnek tűnik, mivel szerepel benne art nouveau, az ősi civilizációk művészete, a modernista izmusok többsége, a konstruktivizmus, de még a barokk, a historizmus és a népi, kézműves kultúra is. További ellentmondás, hogy formavilága nem olyan bonyolult és szertelen, mint a maga korában is egyre megfizethetetlenebb szecesszióé, de tisztább és világosabb, ugyanakkor némely darabjai a luxust célozzák elegáns és drága megoldásokkal. Mindamellett számos terv alkalmas az ipari gyártásra, mivel olyan új anyagokat is előszeretettel felhasználtak, mint például a bakelit.

Ha a fentiekből valami öszvér dolog rajzolódna ki az olvasóban, ne csodálkozzék (ez a normális, s a probléma attól sem lesz érthetőbb, ha az öszvér helyett a kifinomultabb eklektikát használjuk), és tegye fel nyugodtan az outsidernek tűnő kérdést is: ennyi minden egymás hegyén-hátán nem vezet giccshez?

Éppenséggel vezethetne, és majdnem. Csakhogy pont’ az a gátlástalan szabadság és tiszteletteljes tiszteletlenség teszi elragadóvá az art decót, amellyel a megmerevedett hagyományokat popularizálja, vagyis, ahogyan összeválogatja az egymáshoz látszólag nem passzoló elemeket egy eddig sosem látott hatás-akrobatika kedvéért – s most jön a fő truváj -, az utolsó pillanatban befékezve a giccs és a paródia szakadékai előtt. Ennek az egyáltalán nem tuti receptnek az alapján született meg az art deco tárgykultúrája, amelyben a kísérletezés komolysága és játékossága egyaránt tetten érhető.

A képek forrása: Iparművészeti Múzeum
A képek forrása: Iparművészeti Múzeum

Mivel a kérdéses időszakban, nevezetesen az 1920-as és ’30-as években nem csak a hatások és a stílusok, de a régi és új gyártási technológiák is össze- és egymásba értek, az Iparművészeti Múzeum, pontosabban Horányi Éva kurátor a valós párhuzamosságoknak megfelelően Art deco és modernizmusra tágította a kiállítás címét, így a tárlatban hol az egyik, hol a másik tendencia erősödik fel. Kozma Lajos sajátosan art decós, megszelídített barokkot és – akár - népművészeti motívumokat keverő (olykor pirosra festett) művei mellett Kaesz Gyula higgadtabb, nemesen egyszerű bútorai állnak (melyeknek Lukáts Kató tervezte intarzia berakásai jobban erősítik a hitvesi együttműködés eszméjét, mint a bútor kortalanságát), pár lépés után pedig Breuer Marcell praktikusan (és lágyan) geometrizáló együttesei keltenek nem kevés nosztalgiát.

Mi tagadás, ők a sztárok, de az ő munkáik mellett még igen sokféle tárgy alkotja a tárlat anyagát, még sem veszünk el köztük, amit Somlai Tibor észszerűen tagolt, a tárgycsoportok átláthatóságát segítő, olykor csupán funkcionális, máskor látványos boksz-installációja támogat. Neki és persze a kurátori szerkesztésnek köszönhető, hogy könnyedén megbirkózunk a mintegy 440-nek publikált kiállítási darab áttekintésével, a plakátok, a tervrajzok, a többnemű textíliák, a dísz- és használati tárgyak, a szóló műtárgyként vagy enteriőrben előállított bútorok együtteseivel. Melyek között – hogy néhányat nevesítsünk is – ott vannak Tevan Margit rusztikus, vonzó arányú ötvöstárgyai, Kövesházi Kalmár Elza unikális plasztikája, Pekáry Gyula naivan népies kárpit-tervei. Miközben a tárlatban kígyózunk, nem csak a magyar art deco íze lesz egyre érzékelhetőbb, de „felfedezünk” egy sor, többé-kevésbé elfelejtett nagyszerű tervezőt is, például Kolozsváry Sándort, Kóródy Györgyöt, Kovács Zsuzsát.

Úgy félúton egyébként lazíthatunk is egy kicsit a fordulóban berendezett házi moziban. Itt korabeli híradó képek után filmkockák peregnek: Latyi egy bárszekrénnyel szórakozik, aztán az 1937-es Mai lányok egyik jelenetében elképesztően furfangos, többfunkciós bútorok bemutatója zajlik, majd a harmadik epizódban a szereplők egy karosszék körül huzakodnak.

Olyan az egész, mint egy izgő-mozgó kézikönyv.

A kiállítás 2012. szeptember 30-ig tekinthető meg.

Vö. Götz Eszter: Az otthon művészete 

Szerző: Ibos Éva
Kiállítás:  Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon, 1920 – 1940,  Helyszín:  Iparművészeti Múzeum,  Időpont:  2012. március 17 - szeptember 30.,  Kurátor:  Horányi Éva
Megítélt támogatás: 20 000 000 Ft
Támogató: Közgyűjtemények Kollégiuma
A kiállításra, kapcsolódó katalógusra és múzeumi program megvalósítására (2012)
További támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Iparművészeti Kollégium
Az Art deco és modernizmus című kiadvány megjelentetésére (2011)